Sepsiszentgyörgyi vereséggel zárta az évet az U FC

Sepsiszentgyörgyi vereséggel zárta az évet az U FC
A romániai labdarúgó-élvonal, a Szuperliga alapszakasza 21., idei utolsó fordulójában a Sepsiszentgyörgyi Olt Sportklub 2–1 (1–0) arányban legyőzte a Kolozsvári U FC-t.

Az első nagyobb hazai lehetőség góllal végződött, Nicolae Păun kapott jó passzt, és bevette a bolgár Plamen Ilijev kapuját (30. perc: 1–0). Szünet után Alexandru Tudorie is remek indítást kapott, és zseniális mozdulattal átemelte a kapust (51. perc: 2–0). Az 55. percben a fővárosi Iulian Dima játékvezető kénytelen volt félbeszakítani a mérkőzést, az U FC szurkolói ugyanis ismét magyarellenes rigmusokkal kiviselték magukat (a hazai szurkolók erre piros lapokat felmutatva válaszoltak).

A vendégek ezután többet veszélyeztettek, végül a becsületgólt megszerezték: a Păun kezezése után megítélt büntetőt higgadtan értékesítette a szenegáli Mamadou Khady Thiam a 75. percben, és beállította a 2–1-es végeredményt.

A kolozsváriak sorozatban ötödik találkozójukon nem nyertek (két döntetlen, három vereség). Az olasz Cristiano Bergodi edzette Sepsi OSK viszont szintén öt meccse veretlen (négy győzelem mellett egyszer remizett). Az őszi első mérkőzést is a sepsiszentgyörgyiek nyerték a Kolozsvár Arénában (1–0).

Eugen Neagoe csapata: Plamen Ilijev – Ştefan Vlădoiu (39. perc Roberto Romeo), Florin Ilie, Andrei Piţian, Marius Briceag – Romário Santos Pires, Gabriel Simion (63. perc Martin Christophe Jannick Remacle), Fülöp Loránd Levente (45. perc Ely Ernesto Lopes Fernandes; 63. perc Adrian Bălan), Alexandru Chipciu, Mamadou Khady Thiam, Albert Hofman (39. perc Ovidiu Horşia); fel nem használt cserék: Andrei Gorcea – Krystian Nowak.

Az U FC-hez kapcsolódó hírek, hogy a klub honlapja és közösségi oldala beigazolta a sajtóhíreket, sőt a vártnál is korábban kölcsönkaptak egy ifjú csatárt az FCSB-től, továbbá megválnak a brazil Romário Santos Pirestől.

Az U21-es korosztálynak is megfelelő Ianis Stoicát az idény végéig kapták meg az egyetemisták. A 20. életévét december 8-án betöltött Stoica a korábbi válogatott bal hátvéd, Pompiliu Stoica fia, támadóként használható a jobb oldalon középpályásként, de bevethető középcsatárként is. Az U17-es és U18-as ifjúsági válogatott Stoica a fővárosiaknál nevelkedett, először a 2018–2019-es idényben adták kölcsön a Călăraşi-i Dunăreának, majd megfordult a Ploieşti-i Petrolulnál, a II. ligás Bukaresti Metaloglobusnál, a Szlatinai MSC-nél, majd visszahívták az FCSB-hez.

A 33 esztendős Pires tavaly a téli szünetben érkezett az U FC-hez, a középpályás 32 meccsen lépett pályára, két gól lőtt és három gólpasszt adott.

Eredmények, Szuperliga, alapszakasz, 21. forduló: • Voluntari-i FC–Konstancai Farul 1–1 (gól: Adam Nemec – 87. perc, 11 m, illetve Tudor Băluţă – 3. perc; a találkozó egyik partjelzője a sepsiszentgyörgyi Bucsi Imre László volt) • Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–Kolozsvári U FC 2–1 (Nicolae Păun – 30. és Alexandru Tudorie – 51. perc, illetev Mamadou Khady Thiam – 75. perc, 11 m) • Krajovai Universitatea–Târgoviştei Chindia 3–0 (Alexandru Creţu – 22., Jovan Markovic – 29. és Bogdan Mitrea – 65. perc; kiállítva: Nasser Chamed – 44. perc, Chindia; a Chindia játékosa, Daniel Celea a 33. percben 11-est hibázott; a találkozó tartalékbírója a nagykárolyi Kovács Szabolcs volt) • Piteşti-i Argeş–Mioveni-i SK 2–2 (Alexandru Işfan – 14. és Paul Arnold Garita – 19. perc, illetve Liviu Antal – 58. és Guilherme Garutti – 92. perc; kiállítva: Vlad Pop – 94. perc, Mioveni; a meccs egyik partjelzője a zilahi Tunyogi Ferenc, videóbírója Kovács Szabolcs volt) • Ploieşti-i Petrolul–Krajovai U 1948 1–1 (Christian Irobiso – 45. + 1. perc, illetve Juan Bauza – 63. perc; kiállítva: Jair – 87. perc, Petrolul; a mérkőzést a nagykárolyi Kovács István vezette; a videóbíró segédje a bukaresti Cristina Mariana Trandafir, egyik megfigyelője pedig a kolozsvári  Marian Salomir volt) • Aradi UTA–Bukaresti Rapid 1–1 (Philip Otele – 40. perc, illetve Marko Dzugandzics – 97. perc, 11 m; a mérkőzés videóbírója a kolozsvári Horaţiu Mircea Feşnic, segédje a szintén kolozsvári Alexandru Cerei, az egyik megfigyelője a nagybányai Székely Zoltán volt).

Hétfőn 20 órakor játsszák az FCSB–Botoşani-i FC találkozót, kedden 20 órakor a Dr. Constantin Rădulescu Stadionban pedig a  Kolozsvári CFR 1907–Nagyszebeni AFC Hermannstadt mérkőzést (élőben közvetíti a DigiSport, az Orange Sport és a Prima Sport tévéadó). Az ideiglenes sorrend:

1. Farul      21     13     6       2       42–19         45

2. Kv. CFR 20     14     2       4       34–18         44

3. Rapid     21     11     5       5       27–19         38

4. Krajova  21     11     5       5       27–21         38

5. FCSB     20     10     5       5       35–25         35

6. Sepsi      21     9       5       7       35–17         32

7. Szeben    20     8       6       6       25–20         30

8. Petrolul  21     9       3       9       21–24         30

9. Voluntari         21     6       8       7       19–20         26

10. U 1948 21     6       5       10     21–24         23

11. Argeş    21     6       5       10     17–30         23

12. Chindia 21     5       6       10     22–30         21

13. Botoşani        20     4       9       7       17–33         21

14. Kv. U FC       21     4       7       10     14–23         19

15. UTA     21     4       7       10     18–29         19

16. Mioveni         21     1       6       14     13–35         9

Borítókép: Thiam büntetője csak a szépítéshez volt elég – FOTÓ: FACEBOOK/FCUCLUJ