Pluszmínusz, aránylag

Pluszmínusz, aránylag
„Háború van most a nagyvilágban” – a jelen helyzetnél aligha lehet találóbb a költő sóhajba átcsapó diagnózisa: a lassan már féléves ukrajnai orosz invázióra olyan kiújuló konfliktusok „licitálnak rá”, mint a kínai-tajvani ellenségeskedés eszkalációja, az Izrael és a Gázai övezetből rakétázó iszlamisták csatája, a hirtelen (vajon tényleg csak hirtelen, vagy épphogy jól időzítetten) fellobbanó azeri-örmény incidens, hogy a Koszovó és Szerbia határán fokozódó szirénás fegyverropogásos feszültség zárja a sort…

A sort, amely nem is biztos, hogy itt lezárul, hiszen olyan, már létező frontokról még nem is tettünk említést, mint a szíriai polgárháborús hadszíntér, az évek óta tartó jemeni háború, számtalan, úgymond távolibb és kisebb fajsúlyú megnyilvánulásai a szervezett és előre kitervelt erőszaknak.

Ahogyan a drog- meg emberkereskedelem, a háborúval való kufárkodás is jó ideje, hogy globális foglalkozássá nőtte ki magát: bármilyen helyinek is tűnik első benyomásra egy konfliktus, csakhamar kiderül, hogy a színfalak mögött szerteágazó érdekek vonulnak fel. Vajon miért érdeke például Kínának, hogy katonai támaszpontokat létesítsen például Afrikában, vagy miért olyan fontos az Északi-sark gyors ütemű militarizációja. Arról még csak hiányos információink vannak, hogy a stratégák pár éve már nem érik be a Terrával, mint tereppel: az USA hadvezetése hivatalosan is fegyvernemmé léptette elő az űrben való katonai jelenlétet Trump elnök mandátuma idején. Erre nyilván az oroszok, meg a kíniak is léptek, és nem tartom kizártnak, hogy India is rástartolt a divatos és még frissnek tartott fejlesztési területre.

Az éjszaka, ez a szombatról vasárnapra virradó, és a pihenést szolgáló napszak, az aránylag békés Kolozsváron, pontosabban a Tűzoltó utcában, meglehetősen mozgalmasnak bizonyult: odakint a városban tombolt az Untold – a dübörgő megabasszusokat időnként a tűzijátékok robbanásai szegmentálták, váltották fel. Bent, a laknak enyhet adó falai közt Gombóc macska állandó készültségben az ablakot leste, a fiatal állat ilyet még nem tapasztalt, merthogy csak tavaly októberben érkezett Kolozsvárra. A helyzet csak fokozódott azáltal, hogy egy (de az is lehet, hogy legalább három) szúnyog szervezett alacsonyan berepülést az ágy fölötti légtérbe. Nehéz volt eldönteni, hogy a fél várost ébren tartó sétatéri hiperbuli, vagy a fülcimpáknak szegezett szívócsővel zuhanórepülésben támadó nematocera-raj okozza a nagyobb kellemetlenséget.     

Hajnalra megenyhült a helyzet: néhány könnyű röptű agresszor a tenyérelhárítás áldozata lett, az untoldosokból is fokozatosan kifogyott a szufla, így megadatott néhány áldásként ható perc az elszenderedés és az első babkávéfőzetbe álcázott felmentő alakulatok érkezése között.

Hogy mi köze a félig átaludt éjszakának a szöveg elején sorjázó konfliktusokhoz, miként merem e két dolgot egyetlen textus keretei közé gyömöszölni? Bizonyára nem a hatásvadászat kedvéért. Mindössze annyit észleltem: mennyire viszonylagos az, hogy a veszélyt miként érzékeljük és mennyire arányosan, vagy mértékvesztetten reagálunk rá; a kelet-ukrajnai településeken virrasztó, vagy a palesztin városokban felriadó, esetleg a tajpeji utcákon óvóhelyre igyekvő emberek aggodalmához nem is fogható a szúnyogos-megafesztiválos „fenyegetettség” szinte szégyellnivalóan parányi léptéke.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei