Magánzsebből tatarozzák a Stanca szülészet két osztályát

Magánzsebből tatarozzák a Stanca szülészet két osztályát
A szülőszoba felújításával kezdődik májusban Erdély legrégebbi szülészeti klinikája, a Stanca kórház félmillió eurós felújítása magánpénzekből. Legutóbb 30 éve történt tatarozás a klinikán. Időnként felerősödnek a nyilvánosságban az aggodalmaskodó hangok, amelyek szerint az 1919-ben istállóból kórházzá alakított épület kockázatot jelent az anyák és újszülöttek egészségére és életére.

Három évvel ezelőtt, 2020 márciusában élőláncot kezdeményezett a Stanca szülészetnél a hazai kórházakban uralkodó tarthatatlan állapotokat évek óta folyamatosan kifogásoló Emanuel Ungureanu, a Mentsétek Meg Romániát (USR) parlamenti képviselője. Akkor azt kérték, bontsák le a Stanca klinikát, és helyén építsenek teljesen új, korszerű szülészetet. A kolozsvári nőgyógyászatok ügye újabb fordulatot vett tavaly októberben, amikor országos botrányt kavart, hogy a Mikó utcai 1-es szülészeten alig néhány nap alatt négy újszülött vesztette életét valószínűsíthetően kórházi fertőzés miatt, amit hivatalosan csak egy baba esetében ismertek el. Ennek kapcsán novemberben Emil Boc polgármester arról nyilatkozott, hogy Alin Tisevel, a Kolozs Megyei Tanács elnökével és illetékes szakemberekkel folytatott egyeztetések során arra jutottak, a Györgyfalvi negyedi Borháncsban megépítendő Integrált Gyermekkórház mellett kellene új szülészetet építeni. Ám ennek a tervnek a megvalósulása a távoli jövő ködébe vész, ugyanis jelenleg az 500 ágyas, 12 szakosztályos, heliporttal is ellátott Integrált Gyermekkórház (ahol mindennemű vizsgálat házon belül elvégezhető lesz, nem kell a gyerekeket más kórházakba küldeni), amelynek építése várhatóan a nyáron kezdődik, a Transzplantációs Központ és a Regionális Sürgősségi Kórház megépítése szerepel a prioritási listán. Addig is nincs más választásuk a kolozsvári kismamáknak, mint beérni a két állami szülészettel vagy idejében spórolni a több magán szülészet szolgáltatásaira.

Ilyen körülmények közepette érkezünk el a mához: sajtóértekezleten jelentették be, hogy a Metropolis Alapítvány, az Untold és a Sports Festival támogatásával magánpénzekből újítják fel a Stanca klinikát. A szülészeti és újszülöttosztályt fogják tatarozni és felszerelni – mondta Codin Maticiuc alapítványi elnök, a Közkórházakat magánpénzekből elnevezésű kampány kezdeményezője. Elsőként 250 ezer eurót fordítanak a szülészet májusban kezdődő három hónapos felújítására, majd hasonló összeggel folytatják az újszülöttosztály tatarozásával. A Metropolis Alapítvány eddig mintegy 2,5 millió eurót fordított hazai kórházak felújítására és felszerelésére.

A Stanca szülészeten jegyzik Erdélyben a legtöbb születést, évente 2200-at – közölte a sajtóértekezleten Claudia Gherman, a Kolozsvári Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere hozzátéve: az intézményt alkotó 33 különálló épület között sok a felújításra szoruló százévesnél régebbi ingatlan. A Dominic Stanca klinika szülészete 75, annak intenzív osztálya 12, újszülöttosztálya 38, ennek intenzív osztálya 8 ággyal rendelkezik. A felújítás szakaszonként zajlik, és a szülőszobával kezdődik, ahol csak tegnap a déli sajtóértekezlet időpontjáig öt újszülött jött a világra – pontosított Dan Mihu kórházigazgató.

Edy Chereji, az Untold Universe társalapítója kifejtette: azt szeretné, hogy kezdeményezésük következtében a nők azon döntése, hogy állami vagy magánkórházban szüljenek ne egy klinika anyagi hiányosságain múljon. Június 4-én jótékonysági futást szervez a Sports Festival, a részvevők által befizetett részvételi díj felét a Közkórházakat magánpénzekből program támogatására fordítják – jelentette be a fesztivál alapítója, Patrick Ciorcilă.