Kosárlabda Nemzeti Liga: Kolozsvári vereség a döntő első felvonásán

Kosárlabda Nemzeti Liga: Kolozsvári vereség a döntő első felvonásán
Telt ház, azaz 5350 néző előtt kezdődött el vasárnap késő délután a férfi kosárlabda Nemzeti Liga döntője. A Nagyvárad Arénába kilátogató szurkolók a párharc első mérkőzésén fordulatos, látványos, küzdelmes összecsapásnak voltak tanúi, amely végén a címvédő kolozsváriak kénytelenek voltak elismerni vereségüket.

A Körös-parti városba a kolozsvári csapatot mintegy 250 szurkolója kísérte el, akiknek örömére az amerikai Jalen Leonard Jones alig három másodperc alatt látványos zsákolással meg is szerezte a vezető kosarat. A hazaiak persze szinte azonnal válaszoltak, majd kiegyenlített küzdelem következett: hol egyik, hol másik csapat vezetett egy-egy kosárhosszal. Az egyensúly az 5. percben borult fel, akkor a hazaiak zsinórban dobott hét ponttal (20:13) kényszerítették időkérésre Mihai Silvăşant, akinek közbelépése azonban nem tudta meggátolni a váradiakat abban, hogy kényelmesen nyerjék a negyedet.

A második játékrész eleje meglehetősen ínségesre sikeredett: a nagy csatában alig találtak be a csapatok. A jeget a kubai Karel Guzman Abreu törte meg két büntetődobással, aztán pedig Emanuel Ion Căţe majd ismét Guzman volt eredményes akciókból, és összejött az egyenlítés 30-nál. A negyed végéig egyébként még több alkalommal is egyenlőséget mutatott az eredményjelző, az utolsó kosárral viszont a nagyváradiak nyerték a félidőt.

Térfélcsere után – akárcsak a második tízpercben – az U-BT volt a jobb a pályán, de csak hajszálnyival. Ez azonban elég volt ahhoz, hogy a negyed 3. percében már 5 ponttal vezessen (47:52), és ezt a játékrészt is megnyerje.

Az utolsó felvonás törékeny hárompontos kolozsvári előnyről (59:62) indult, Nicolae Bogdan Niculescu tripláinak is köszönhetően azonban nemsokára fordult a kocka (71:68). Silvăşan pedig hiába szakította meg ismét a játékot, tanítványai ezúttal nem voltak a legjobb formájukban (a triplák például csak 29%-ban ültek, szemben a váradiak 44%-ával), és nem tudták megakadályozni Cristian Achim csapatának megérdemelt sikerét. Hozzá kell tenni: 75:73-nál még felcsillant az egyenlítés lehetősége, de a brazil Leonardo Simoes Meindl keze megremegett mindkét büntetőnél, majd az amerikai Kasey Juwan Shepherd triplakísérlete sem talált be, ráadásul a vendégek legjobbja, Guzman kipontozódott a végére…

„Küzdelmes mérkőzés volt, olyan, amilyennek a bajnoki finálénak lennie kell. A mi szemszögünkből nem játszottunk túl jó kosárlabdát a támadások során. Az akarat megvolt, a védelem a legtöbbször tette a dolgát (megj.: a második negyed elején a váradiak öt percig nem tudtak kosarat dobni). Ellenben a dobószázalékok gyengék voltak, különösen a büntetődobásoknál. Akkor, amikor ezeknek csak a 41%-át dobod be, nagyon nehéz nyerni. Amikor 24-ből 10 talál be, és 6 ponttal kapsz ki… De hát a játékosok is emberek. A döntő még hosszú” – értékelt a találkozó után Silvăşan.

Eredmény: • Nagyváradi ESK–Kolozsvári U-BT 79:73 (28:21, 17:21, 14:20, 20:11) – az U-BT pontszerzői: Jalen Leonard Jones 17, Karel Guzman Abreu 13, Leonardo Simoes Meindl 10, Andrija Sztipanovics 8, Sztefan Bircsevics 7, Patrick Neal Richard II. 6, Kasey Juwan Shepherd és Emanuel Ion Căţe 4, David Călin Lăpuşte és Kuti Nándor Levente 2–2; a keret tagja még: Eduard Roschnafsky. A hazaiaktól az amerikai Erick Bernard Neal tűnt ki, aki 22 pontja mellett 6 gólpasszt is kiosztott és 4 lepattanót gyűjtött be.

 

A négy győzelemig tartó folytatásban a váradi második felvonás következik kedden 18 órakor, élőben közvetíti a DigiSport2 és a Prima Sport2 tévéadó.