Kínának a Tajvant körbeszorító hadgyakorlata „éles konfliktus modellezése”

Óriási a feszültség a térségben, ajánlatos kerülni a szigetet

Kínának a Tajvant körbeszorító hadgyakorlata „éles konfliktus modellezése”
Csütörtökön Kína gyakorlatilag teljesen körbezárta hadihajóival Tajvant egy nagyszabású hadgyakorlat keretében, sőt éles lövéseket is leadtak a sziget keleti partjainál, tudatta a hirado.hu. A feszültség óriási a térségben, miután Kína minden figyelmeztetése és kifejezett tiltakozása ellenére Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöke kedden Tajpejbe látogatott. Kínai tisztviselők arra kérték a légitársaságokat, kerüljék el Tajvan légterét. Maga Nancy Pelosi meghökkentő magyarázattal szolgált a látogatását övező konfliktusra.

ÖSSZEFOGLALÓ

Kína hat zónában kezdte meg csütörtökön a katonai elrettentést Tajvan határain. A háromnapos hadgyakorlatok részben átfedik a Tajvan felségvizeinek számító 12 tengeri mérföldes területet, és gyakorlatilag körbeveszik a szigetet.

A kínai állami televízió szerint a helyi idő szerint vasárnap délig tartó katonai manőverekben a haditengerészet és a légierő is részt vesz, s éleslövészetet is tartanak. A kínai hadsereg egyébként már Pelosi Tajvanra érkezése napján, kedden elkezdte a hadgyakorlatot. Az éleslövészetes manőverek miatt a tajvani védelmi minisztérium a nemzetközi jog és Tajpej szuverenitásának megsértésével vádolta meg Pekinget szerdai sajtótájékoztatóján. Azzal vádolják a kínai hadsereget, hogy gyakorlatilag blokád alá vonta a szigetet. „Nem törekszünk a helyzet eszkalációjára, de nem hátrálunk meg, ha a biztonságunkról és a szuverenitásunkról van szó” – közölte a tajvani védelmi minisztérium.

Elemzők szerint a kiélezett helyzet igencsak veszélyes, főleg ha figyelembe vesszük egy „véletlen” incidens lehetőségét a tajvani erők, Kína és az amerikai haditengerészet között. Fontos tényező az is, hogy két nappal ezelőtt a USS Reagan csapásmérő hadihajó is beúszott a térség vizeire.

Meng Hszian-csing kínai katonai szakértő, a pekingi Nemzeti Védelmi Egyetem professzora a CCTV televíziónak nyilatkozva elmondta, a katonai demonstráció alapján elképzelhetjük, hogyan nézne ki egy esetleges Tajvan elleni katonai művelet. „Ez (a hadgyakorlat) nagyon jó feltételeket teremt számunkra, hogy a jövőben az egyesülésünknek kedvezően alakítsuk át a geostratégiai tájképet” – idézi a professzort a Reuters.

Tajvan szerint Peking célja „a régió békéjének és stabilitásának megzavarása.” Tíz perccel a kínai katonai manőverek megkezdése előtt a tajvani védelmi minisztérium közleményt adott ki, amelyben „irracionális magatartással” vádolta a kínai kormányt – számolt be a The Guardian. A közleményben úgy fogalmaztak: a hadgyakorlatok „a status quo megváltoztatására, a régió békéjének és stabilitásának megzavarására irányulnak”. Hozzátették: fokozzák a tajvani nemzeti hadsereg készültségi szintjét.

A kínai külügyminisztérium már helyi idő szerint kedden este bekérette az Egyesült Államok pekingi nagykövetét, s határozott tiltakozását fejezte ki Nancy Pelosi tajvani látogatása miatt. A Hszinhua kínai állami hírügynökség szerint Nicholas Burns nagykövetet Hszie Feng külügyminiszter-helyettes fogadta, aki leszögezte: Pelosi látogatása sérti a Peking által vallott egy Kína elvét. Felrótta emellett az amerikai külügyminisztériumnak, hogy a tárca weboldaláról eltűnt a Tajvan Kína része felirat, és aggodalmát fejezte ki az Egyesült Államok növekvő tajvani fegyverexportja miatt. A kínai diplomata egyúttal sürgette Washingtont, tegyen lépéseket a helyzet enyhítésére, mielőtt túl késő lesz.

A kínai kormány egyúttal bejelentette, hogy leállította a természetes homok tajvani exportját, valamint a szigetről érkező hal-és gyümölcsimportot. A szankciók mindazonáltal nem érintik a chipeket és más ipari termékeket. A politikai feszültség ellenére Kína a sziget legnagyobb kereskedelmi partnere.

Washington a szigetország legnagyobb fegyverszállítója. Nancy Pelosi Caj Jing-ven tajvani elnökkel közösen tartott, szerdai sajtótájékoztatóján azt hangoztatta, bár kormánya a status quo híve, az Egyesült Államok nem hagyja magára Tajvant, és méltatta a sziget demokratikus berendezkedését. Pelosi ugyanakkor a fejleményeket, a pattanásig feszült helyzetet Kína és Tajvan között azzal magyarázta: „az emberek azért dühösek, mert ő nő.” „Nem mondtak semmit, amikor férfiak jöttek” – jelentette ki szerdán, Caj Jing-ven elnök mellett állva Nancy Pelosi. Az amerikai házelnök ezt a következtetését abból vonta le, hogy Lindsey Graham, Bob Menendez, Richard Burr, Ben Sasse, Rob Portman, és Ronny Jackson szenátorok korábbi látogatásai ellentétben a mostanival nem borították fel a térség biztonságát.

A világ legfejlettebb iparosodott demokráciáit összefogó G7-országcsoport szerdai közleményében azt írta: az egész térség stabilitása veszélybe sodorhatja Kína válasza az amerikai házelnök tajvani látogatására.  Az Egyesült Államok, Franciaország, Japán, Kanada, Nagy-Britannia, Németország és Olaszország, valamint az Európai Unió alkotta csoport külügyminiszterei rámutattak: a törvényhozók hivatalos nemzetközi látogatásai hozzátartoznak a nemzetközi közösség életéhez, ezért Pelosi tajpeji vizitjét sem lehet ürügyként használni a Tajvani-szorosban folytatott agresszív katonai tevékenységre. A G7 külügyminiszterei a nézeteltérések békés rendezésére és párbeszédre szólítottak fel. Leszögezték: továbbra is elfogadják az egy Kína elvet, s nem változtatnak a Tajvannal kapcsolatos álláspontjukon.

Kína ugyanakkor határozottan helytelenítette G7-nek a tajvani helyzetre vonatkozó közleményét, ezért lemondta a találkozót Vang Ji kínai külügyminiszter és japán kollégája, Hajasi Josimasza között.

Nancy Pelosi azóta már biztonságban elhagyta a szigetországot, és a dél-koreai Szöulba repült, ahol egyébként sem Yoon Suk-yeol elnök, sem pedig az ország külügyminisztere nem fog vele találkozni. A dél-koreai elnök szabadságon van, a miniszter pedig a közeli Kambodzsában, írta a hirado.hu. Az amerikai házelnök a tervek szerint a hét második felében Japánba látogat, ahol Kisida Fumio miniszterelnökkel is találkozik.