Kezd magához térni a romániai munkaerőpiac

A vegyes munkavégzést és a távmunkát kedvelik az álláskeresők

Kezd magához térni a romániai munkaerőpiac
A legfrissebb felmérések azt tükrözik, hogy februárban kezdett helyreállni a munkaerőpiac, mivel 1,3 millió állásra pályázót és 22 ezer új állást összesítettek. A meghirdetett külföldi munkahelyek száma ugyan csökkent, de nőtt a bukaresti és az ország nyugati megyéiben jegyzett betöltetlen állások száma – derül ki az eJobs.ro állásközvetítő oldal adataiból, amely szerint a honlap szolgáltatásait 140 ezer álláskereső vette igénybe. A legtöbb érdeklődő bukaresti, kolozsvári, temesvári, brassói, jászvásári, illetve ploieşti-i volt. „A távmunka iránt sokan – 110 ezren – érdeklődtek. Főként azokat az állásokat keresik, amelyek távmunkában (is) végezhetők. Egyéves tesztelési időszak után 2021-ben eldőlhet, hogy a munkaadók hosszú távon milyen munkaformát részesítenek előnyben, főleg, hogy egyre több cég szorgalmazza az alkalmazottak munkahelyükre való visszatérését” – nyilatkozta Bogdan Badea, az eJobs Románia képviselője.

A februári új állásokból 9 ezret a fővárosban, illetve Kolozsváron és Temesváron hirdettek meg. „A főváros és a többi nagyváros álláskínálatai közötti számbeli különbség nagy, és ez valószínűleg továbbra is így marad. Kiegyenlítődni látszik viszont a nagyvárosok – Kolozsvár, Temesvár, Brassó – közötti különbség a meghirdetett állások tekintetében. Temesvár ilyen szempontból lassan felzárkózik Kolozsvárhoz” – fogalmazott a felmérés kapcsán Bogdan Badea, az eJobs Románia képviselője. A legtöbb állást a kiskereskedelemben, a szolgáltatóiparban, az IT-, a távközlés, ügyfélszolgálat ágazatban, továbbá az élelmiszeriparban, a termelésben és a szállításban kínálták. A nagyvárosok álláskínálata nőtt februárban januárhoz képest, de a külföldi munkaajánlatok száma a felére csökkent a jelenlegi korlátozások nehezítette európai munkaerőpiacon. A munkaerőhiány viszont továbbra is aktuális, így várható, hogy az egészségügyben, a termelésben, a szolgáltatásban, az IT-szektorban vagy az élelmiszeriparban hirdetnek majd meg állásokat” – összegzett Badea. 

A BestJobs állásközvetítő portál közvélemény-kutatásából kiderül, hogy a romániai munkavállalók többsége multinacionális vállalatnál szeretne dolgozni; ehhez képest háromból csak egy romániai pályázna meg állami munkahelyet, és kevesebb mint 5 százalékuk tervezi saját vállalkozás beindítását. 

Tíz interjúalanyból nyolcnak a biztos munkahely a legfontosabb, a második helyen az előléptetési lehetőségek, míg a harmadikon a munkaközösség áll a prioritási listán. A munkahely környezetbarát jellegét csak a megkérdezettek közel 7%-a tartotta fontosnak. A munkavállalók többsége a közigazgatásban (20,7%), marketing-kommunikáció szakterületen (16,7%), humánerőforrás-részlegen (15%), egészségügyben (14,2%), logisztikában (13,2%), pénzügyi-könyvelési ágazatban (13%), IT-szektorban (11%), kiskereskedelemben (10,6%), tanácsadás terén (10,2%) és szállításügyben (9,7%) dolgozna. Tízből nyolcan teljes munkaidőben dolgoznának, biztos munkahelyen. A fennmaradó 20% pedig részmunkaidős munkát vállalna, hogy több időt fordíthasson magánéletére, vagy szabadúszóként dolgozhasson. A felmérés arra is rávilágít, hogy a legtöbb álláskereső a hibrid munkavégzést kedveli, a munkahelyi és a távmunka ötvözését. Négyből egy munkavállaló olyan munkahelyet választana, ahol a digitális technológia segítségével bárhonnan dolgozhat. 
A munkavállalók többsége (66%) azt várja el a munkáltatótól, hogy teremtse meg a magánélet és a szakma közötti egyensúly lehetőségét; 65% kellemes és barátságos munkakörnyezet megteremtését szorgalmazza, 62,5% pedig a szakmai fejlődés biztosítását kéri a munkaadójától. 21,2%-uk fontosnak tartja, hogy szabadidejében ne zavarják őket hivatali ügyben sem telefonon, sem e-mailen. 18,3% a távmunkát részesítené előnyben, méghozzá meghatározatlan időtartamra. 

Az, hogy a romániai munkavállalók közül tízből négy fontosnak tartja, hogy munkaadója támogassa szakmai fejlődését, megerősíti azt, hogy a béren kívüli juttatások is fontos elvárás az alkalmazott részéről. A munkaadók 53,3%-a elvárja, hogy teljesítménye függvényében a munkaadója bónuszokban részesítse, 31,5% pedig ingyenes szállítást igényel. A megkérdezettek 28,7%-a magánklinikán érvényesíthető bérletet szeretne kapni munkaadójától. Egészségügyi biztosítás fizetését 26,5% kérné, az otthoni munkavégzés lehetőségét 22,6% igényli, míg a magánnyugdíjalapba való befizetést 18,5%. A munkavállalók 15,5%-a a digitális képességeik fejlesztését célzó tanfolyamok biztosítását várja el a munkáltatóját, átképzést pedig csak 6,7% igényelne.
 
A megkérdezettek 42%-ának szüksége lenne haladó szintű idegennyelv-ismeretre, 22,8% pedig a projektmenedzseri képességeit fejlesztené. 14% a digitális, míg 13% a kommunikációs kompetenciáit fejlesztené.