Húsz millió eurós támogatást kapnak a romániai gazdák

Közös uniós fellépést javasol az EB az ukrán gabona ügyében

Húsz millió eurós támogatást  kapnak a romániai gazdák
Újabb, százmillió euró értékű pénzügyi támogatási csomag bemutatására készül az Európai Bizottság (EB) az ukrán mezőgazdasági termékek behozatala miatt leginkább érintett gazdák támogatására. Erről az uniós végrehajtó testület elnöke, Ursula von der Leyen tájékoztatta egy válaszlevélben az öt tagállam – Magyarországnak, Romániának, Lengyelországnak, Szlovákiának, Bulgáriának – vezetőit, amelyek közös levélben fordultak hozzá, az ügyben való intézkedést kérve. Nicolae Ciucă miniszterelnök csütörtökön közölte: a kormány a továbbiakban húszmillió euróval támogatja az ukrán termékek megnövekedett behozatala miatt károsodott gazdákat – ebből 10 millió eurót az EB biztosít, 10 milliót pedig a mezőgazdasági minisztérium költségvetéséből különítenek el. Az erre vonatkozó határozatot csütörtökön fogadta el a kormány.

ÖSSZEFOGLALÓ

Az Európai Bizottság (EB) „teljes mértékben” tudatában van az ukrán mezőgazdasági termékek megnövekedett behozatalával kapcsolatos aggodalmaknak, de az egyoldalú megoldások helyett közös európai megközelítésre van szükség a probléma megoldására – jelentette ki Ursula von der Leyen, az EB elnöke.

Von der Leyen az öt uniós tagállamnak küldött válaszlevelében hangsúlyozta: az egyoldalú, nem európai uniós szintű intézkedések csak Ukrajna ellenfeleinek kedveznek, ugyanakkor csorbíthatják az EU Ukrajna iránti „megingathatatlan” támogatását. Kijelentette: az unió foglalkozik az érintett országokban tapasztalható ukrán import váratlan megugrásának „konkrét, de nem szándékos” következményeivel.  

EB: az ukrán termékeknek ki kell jutniuk a világpiacra

Az EB elnöke tudatta: a bizottság korábban 36,3 millió eurós gyors pénzügyi támogatási csomagot biztosított a leginkább érintett gazdálkodók számára, most pedig egy második, 100 millió euró értékű pénzügyi támogatási csomag bemutatására készül. Megállapítása szerint a megelőző intézkedések ellensúlyozzák majd az uniós termelők helyzetének romlását bizonyos termékek, köztük a búza, a kukorica, a repce és a napraforgómag esetében.

„Az ukrán áruk piacra jutása, és az EU által tavaly július 22-én nyitott humanitárius szolidaritási folyosók kulcsfontosságúak Ukrajnának az Oroszország háborújával szembeni ellenállóképessége szempontjából. Ukrajna exportjának továbbra is el kell érnie a világ piacait, beleértve a fejlődő országokat is” – jelentette ki az EB elnöke.

Románia a konszenzusos megoldást támogatja 

Nicolae Ciucă liberális párti (PNL) miniszterelnök újságírók kérdésére válaszolva kiemelte, a kormány az európai uniós szabályozást tiszteletben tartva keres megoldást a romániai gazdák érdekeinek érvényesítésére. A Szociáldemokrata Párt (PSD) ugyanis ismételten az ukrajnai gabonaimport felfüggesztését sürgette, szerdán pedig a PNL másik koalíciós partnere, az RMDSZ is határozottabb fellépést kért.

A kormányfő emlékeztette a sajtót, hogy az EB-től évente hárommilliárd euró uniós támogatás érkezik a román agrárszektorba: kétmilliárd euró közvetlen támogatás a gazdálkodóknak és valamivel több, mint egymilliárd euró beruházásokra.

„Ebben az összefüggésben konszenzusos intézkedésekre van szükség, amelyek támogatást jelentenek a gazdáknak, és nem kárt okoznak” – tette hozzá. Elmondása szerint több termékkategória is érintett, s nemcsak a nyers gabonafélék, hanem a méz, az étolaj, a tej és a csirkehús importjáról is folynak tárgyalások.
A miniszterelnök csütörtökön az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva már közölte: választ kaptak Ursula von der Leyentől a levélre, amelyben további négy tagállam kormányfőjével együtt a kelet-európai országokba áramló ukrán gabona árleszorító hatásának elemzésére kérték az EB-t.  Ciucă elmondta, válaszlevelében az EB elnöke megerősítette, egy második támogatási csomag keretében további 100 millió euróval segítik az ukrán importtól szenvedő tagországok termelőit. Mindemellett a búza, kukorica, napraforgó és repce esetében megelőző intézkedéseket hoznak az uniós gazdák védelmére, és tovább dolgoznak az Ukrajnából származó mezőgazdasági termékek tranzitjának megkönnyítésén, a szállítmányok jobb követhetőségének biztosításán, a logisztikai költségek csökkentésén.

Ciuca tájékoztatása szerint a kormány a továbbiakban húszmillió eurót fordít a beáramló ukrajnai gabona miatt kárt szenvedett termelők támogatására, ebből 10 millió eurót az EB biztosít, 10 milliót pedig a mezőgazdasági minisztérium költségvetéséből különítenek el. Azok a gazdák igényelhetik ezt a segítséget, akiknek 2023. február 1-jén volt raktáron saját termésből származó búzájuk, amit 2022-ben arattak le. A gazdák a Megyei Mezőgazdasági és Intervenciós Ügynökség (APIA) kirendeltségeinél nyújthatják be az igénylést a határozat hatályba lépésétől számított 15 napon belül. A gazdáknak járó támogatás mértékét az APIA számolja ki a learatott és raktározott búza mennyiségének függvényében. A támogatást szeptember 30-ig kapják meg.

Szigorúbban ellenőrzik a szállítmányokat 

A mezőgazdasági minisztérium egyébként leszögezte: Románia is szigorúbban ellenőrzi az országon áthaladó ukrán gabonaszállítmányok útját. Biztonsági intézkedésként a tranzitszállítmányokat lepecsételik, és útjukat szigorúan figyelemmel kísérik.

Ugyanakkor tájékoztatták az ukrán mezőgazdasági minisztert, hogy szerdától az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) ellenőrizni fogja a vámnál az Ukrajnából származó mezőgazdasági és élelmiszeripari termékeket, mintát vesznek ezekből, és megvizsgálják, hogy megfelelnek-e az európai jogszabályoknak. A döntést az tette indokolttá, hogy az egyik uniós országban az EU-ban megengedett határértéket meghaladó mennyiségű növényvédő szert mutattak ki az ukrán gabonában.

Továbbá arra kérték az ukrán felet, mielőbb találjon megoldást a gabonafélék és olajos magvak (napraforgó, repce) Romániába irányuló exportjának korlátozására. Petre Daea mezőgazdasági miniszter a kérdésről online megbeszélést folytatott ukrán hivatali kollégájával, Mikola Solszkival.

Az RMDSZ a hazai gazdák érdekeit támogatja

A koalíción belül egyébként pontosan a kormányfő által vezetett PNL helyezkedett a legvisszafogottabb álláspontra az ukrán gabonaexport ügyében.
Az RMDSZ közleménye Magyar Lóránd Szatmár megyei parlamenti képviselőt idézve leszögezi: az RMDSZ minden olyan intézkedést támogat, amely időszakosan betiltja a Romániába irányuló ukrán gabonaimportot, mivel a szövetségnek kötelessége megvédeni a romániai gazdákat. Az RMDSZ mezőgazdasági szakpolitikusa szerint az Ukrajnából érkező gabona esetében szigorúbban kell alkalmazni a gabona nyomon követhetőségét és minőségellenőrzését.
„Az RMDSZ arra vállalkozott, támogatja az erdélyi, romániai gazdákat. Úgy kell segítenünk a háborúban levő ukránokat, hogy az semmilyen formában se hozza hátrányos helyzetbe a gazdáinkat. Az uniós szabályok értelmében a kereskedelemben nem tehetők egyoldalú lépések, ezért az olcsó ukrán mezőgazdasági termékek kiszorítása csak az EU-s intézkedésekkel összhangban képzelhető el, és az EU-nak anyagilag kárpótolnia kell az ezzel járó veszteségeket a tagországokban” – idézte Magyar Lórándot az RMDSZ közleménye.

A bukaresti média szerint Románia maradt Ukrajna egyedüli szomszédja, amely még nem függesztette fel a területére irányuló ukrán gabonaexportot. Két hete országos tüntetést szerveztek a gazdaszervezetek Romániában az ukrán gabonával és más mezőgazdasági termékekkel kapcsolatos európai uniós politika módosítását követelve.

Magyarország csak a gabona tranzitját biztosítja 

Magyarország agrárminisztere, Nagy István Brüsszelben azt nyilatkozta, az EB illetékeseivel folytatott tárgyalások alkalmával sikerült elérni, hogy az ukrán mezőgazdasági termékek importtilalmával kapcsolatos eredményeket és intézkedéseket Magyarország továbbra is fenn tudja tartani.

Közölte: Magyarország továbbra is biztosítja az ukrán gabona tranzitját, hogy a termények ellenőrzött körülmények között hagyják el az ország területét. Hozzátette: további egyeztetések folynak arról, hogy a négy alaptermék, a búza, a kukorica, a repce és a napraforgó mellett milyen további termékköröket érinthet a behozatali tilalom.

Nagy István elmondta: az EB tisztségviselőinek ígéretei között szerepel azon jogi háttér megteremtése is, hogy a tranzit biztosítása mellett Magyarország továbbra is importtilalmat tarthasson fenn az ukrán mezőgazdasági termékekkel szemben.

Elmondta: a közös levelet összeállító öt tagállam javaslatokkal kívánja segíteni az EB-t, hogy miként lehetne biztosítani az ukrán mezőgazdasági teremékek eljuttatását a szolidaritási folyosón keresztül azokba az országokba, amelyek hagyományosan az ukrán termékek célországai voltak.

Kép: MTI