Horváth Anna-per: ma volt az utolsó tárgyalás, március másodikán lesz ítélet

Horváth Anna-per: ma volt az utolsó tárgyalás, március másodikán lesz ítélet
Ahogy azt a Szabadság előre jelezte, alapfokon ma került sor a Horváth Anna és Fodor Zsolt korrupciós peréknek utolsó tárgyalására: bár mindenki arra számított, hogy a bíró elrendeli a 2016 májusában a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) által a Horváth-Fodor találkozón készített hangfelvétel magyarról románra történt fordításainak összehasonlítását, erre mégsem került sor.

Amint arról lapunk beszámolt, a SRI által a kolozsvári Karolina/Muzeului téren levő egyik lokálban két évvel ezelőtt megejtett magánbeszélgetésről készített hangfelvétel lejátszására a várakozásokkal ellentétben egy korábbi tárgyaláson nem került sor az anyag rossz minősége miatt, ezért a bíró jóváhagyásával a Táblabíróság által szerződtetett hivatalos fordító digitális formában hozzájutott a hanganyaghoz, s mára el kellett készítenie a román és magyar nyelvű átiratot. Mindenki arra számított, hogy a mai tárgyaláson ezt összehasonlítják a SRI magyar-román, illetve a két vádlott által felkért fordító anyagával, ám ez nem következett be.

Korábban arról is írtunk, hogy az összevetésre azért is szükség volt, mert Horváth Anna például azt tapasztalta, alkalomadtán súlyos tévedések és elírások vannak a SRI által a beszélgetésnek magyar nyelvről románra történt fordításában.

A mai tárgyaláson a vád és a védelem képviselőinek adták meg a szót. Az ügyész a feltételezett korrupciós cselekedeteket ecsetelte, míg a védelem ügyvédjei kliensük ártatlanságára igyekeztek rávilágítani, és felmentését kérni. A bíró Horváth Annának is szót adott.

A tárgyalás végén a bíró közölte: március másodikán hozza nyilvánosságra az ítéletet.

Amint arról több ízben beszámoltunk, Kolozsvár volt RMDSZ-es alpolgármesterét, illetve az Euro GSM magáncég menedzserét korrupciós ügyekkel vádolják. Az ügy 2016 októbere óta van folyamatban.

(Fotó: Kiss Olivér/archív)