Háború vagy béke?
Vissza

Háború vagy béke?

Miután a „demokratikus”, haladó szellemű Európa becsületességből már többször elégtelenre vizsgázott vezetői – kihasználva a „korona” és az orosz „fenegyerekeskedés” (lásd ukrajnai háború) körülményeit – eljutottak odáig, hogy a kommunista totalitarizmusra emlékeztető módon, mindenre kiterjedően diktálják, hogyan kell élnünk, illetve hogyan vágjunk vissza az oroszoknak azzal, hogy – még ha belehalunk is – korlátozzuk életszükségleteink kielégítését (vagyis hozzunk áldozatot abban a háborúban, amely nem a miénk), a semlegesség nem lehet politikai attitűd. Minél vehemensebb, fanatikusabb a nyugati katonai szervezet Oroszország elleni fellépése, annál inkább gyűlölöm azokat, akik szerepet játszanak abban, hogy az immár közel nyolc éve tartó ukrán háború, az óceánon túlról vezényelt „szabad” Nyugat totális, hegemonikus háborúja ne érjen véget.

Amikor az orosz vezetés – látva, hogy Ukrajna ügyében a nemzetközi biztonság garantálásával kapcsolatban kifejezett igényei a Nyugat politikusainál süket fülekre találnak – ez év februárjában megindította ukrajnai „különleges hadműveleteit”, ezt jegyeztem le: „A jelenlegi orosz– ukrán háború megítélése nézőpont kérdése. Nem hiszem, hogy a résztvevők, illetve az érdekelt felek közül valaki pozitív szerepet játszik. Felelőtlenség minden oldalon, ártatlan áldozatokkal.” Nos, az azóta történtek felfedték előttem, hogy ebben a háborúban a mindkét részen elkerülhetetlen emberáldozatokon túl mégiscsak van pozitívnak és felelősnek tekinthető szereplő: az, aki létében fenyegetett lévén a saját biztonságáért cselekszik. Ukrajnáról ez nem mondható, hiszen önként mondott le függetlenségéről és vált a Nyugat befolyási övezetévé, az Oroszországot fenyegető, kelet felé való katonai terjeszkedés eszközévé. Mindebben a legszörnyűbb, hogy az értelmi-erkölcsi hanyatlás aggasztó tüneteit mutató nyugati „vezérkar” (annak ellenére, hogy az orosz fél többször is kinyilvánította tárgyalókészségét) hallani sem akar a békéről, még az atomháborútól sem riad vissza, sőt kihívóan készülődik rá, válaszul az orosz vezetés által a pszichológiai hadviselés részeként hangoztatott mindenre elszántságra.

Eközben a hivatalos román háborús propaganda is szedi áldozatait. Lásd az ukrajnai háború vonatkozásában másképpen vélekedő Andrei Marga (volt tanügyminiszter) és Vasile Dîncu (lemondott védelmi miniszter) esetét. Bűnük csak annyi, hogy a béke elérésére tettek javaslatot, vázoltak fel megoldásokat, és utaltak arra, hogy az ukrajnai háború tulajdonképpeni főszereplői az érdekelt nagyhatalmak, tehát nekik kellene asztalhoz ülni a béke érdekében. Akkor most Európa felelőseinek és óceánon túli „Nagy Vezérének” mi a fontosabb: a háború vagy a béke? Legyen ez retorikai kérdés. A válasz, gondolom, a fentiekből kiderül.


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

CFR 1907: vasutassiker öngóllal
Idejétmúlt a 8 óra munka, 8 óra pihenés?
Kolozs megyében apadt leginkább a ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ