Ha ősz, akkor Filmtettfeszt, ha Filmtettfeszt, akkor pedig magyar filmek több napon át Kolozsváron (is)

Ha ősz, akkor Filmtettfeszt, ha Filmtettfeszt, akkor pedig magyar filmek több napon át Kolozsváron (is)
Kezdetét vette tegnap este az immár 22. kiadásához érkezett Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle: az Erdély-szerte összesen tizenkilenc településen zajló fesztivált Zágoni Bálint és Buzogány Klára főszervezők, valamint Oláh Emese alpolgármester nyitotta meg szerda este a kolozsvári Győzelem moziban. A megnyitó házigazdái Palocsay Johanna és Buryán Tünde rádiós műsorvezetők voltak.

A megnyitó kezdetén Zágoni Bálint kiemelte: nagy öröm számukra, hogy idén az önkéntesek nem kell távolságtartásra felszólító cédulákat ragasszanak minden második moziszékre és minden bizonnyal a közönség tagjai is nehezen találnák már meg telefonjaikon az oltásigazolást. Az előző évekkel ellentétben idén sokkal nyugodtabb körülmények között tudtak készülni a fesztivál szervezésére – tette hozzá. „Az elmúlt két év sok mindent megváltoztatott és sokáig úgy tűnt, hogy a kikapcsolódás, a szórakozás is egyre inkább az otthon kényelmében, biztonságában az egyre gyarapodó streaming-szolgáltatók kínálatából való mazsolázást jelenti, ez pedig egyirányú, visszafordíthatatlan folyamatnak tűnt. Többen már temették a mozit és általában a közösségi filmnézést is, azonban az elmúlt hónapok trendjei mintha rácáfoltak volna minderre” – fogalmazott, hozzátéve: azt láthatjuk, hogy amennyiben nincs jelen a járvány veszélye, igenis van igény a közös filmnézésre, az alkotókkal való találkozásra, a vetítéseket követő beszélgetésekre. Talán ezt igazolják az idei TIFF vetítéseinek rekorddöntögető nézőszámai és a legfontosabb streaming-platformokról elpártoló nézőkről szóló hírek is – tette hozzá Zágoni Bálint.

„Mi kis csapat vagyunk itt a Filmtettfeszt mögött, viszont annál határozottabbak, legalábbis ami azt illeti, hogy filmet akarunk elhozni mozikba, méghozzá jó és elsősorban új magyar filmeket” – fogalmazott a folytatásban Buzogány Klára, kiemelve: az idei kiadáson tíz friss magyar nagyjátékfilmet láthat a közönség, továbbá három dokumentumfilm, számos rövidfilm és a Filmgaloppon versenyző alkotások is várják a nézőket. Csak Kolozsváron összesen huszonöt vetítés lesz a napokban és tíz közönségtalálkozóra lehet beülni – tette hozzá. A gyerekprogramok közül a főszervező a Filmarchívum szombat délelőtt zajló műhelyét emelte ki, amely száz évvel ezelőttre, a mozi előtti mozgóképes játékok korába kalauzolja vissza a résztvevőket, de lesz filmkvíz is, így nem csak a legkisebbeket várják, hanem bárkit, aki érdeklődik a filmművészet iránt. A fesztivál szakmai része idén két kiemelt eseményt is magába foglal, hiszen Csupó Gábor animátor, animációsfilm-rendező és Gazdag Gyula filmrendező, forgatókönyvíró is mesterkurzust tart Kolozsváron – tette hozzá Buzogány Klára. Mint elmondta, „különleges vonulata” az idei fesztiválnak a Filmtettfeszt és a BBTE Film és Média Intézete által közösen szervezett, pénteken és szombaton zajló nagyszabású Janovics Jenő 150 emlékkonferencia.

Zágoni Bálint elmondta: azok, akik nem első alkalommal ülnek be filmtettfesztes vetítésre, tudhatják, hogy az új filmek mellett rendszerint a klasszikusokat, a magyar filmtörténet megkerülhetetlen mesterműveit is elhozzák a fesztiválra. „Ezek talán nem annyira divatosak, mint az új közönségfilmek, de gyakran katartikusabb élményt tudnak nyújtani a legsikeresebb friss vígjátékoknál is” – tette hozzá, kiemelve: idén a Magyar mesterművek szekcióban négy ilyen alkotást tekinthet meg a közönség felújított állapotban, többségüket pedig közönségtalálkozó is kíséri az alkotókkal. Látható az 1976-os Pókfoci és az 1970-es Szerelmesfilm, az 1971-es A sípoló macskakő és az 1984-es Eszkimó asszony fázik is.

A fesztivál idei nyitófilmjével, Szakonyi Noémi Veronika Hat hét című alkotásával kapcsolatban Zágoni Bálint úgy fogalmazott: az előző évek hagyományát megszakítva nem olyan filmről van szó, amelynek erdélyi alkotói vagy vonatkozásai lennének, a Hat hétre bátor témaválasztása és nagyon igényes kivitelezése miatt esett a választás.

„Végre nincsenek felhők és nincsen eső, ez a csodálatos őszi nap pedig, amely a Filmtettfeszt kezdetét jelenti, mindannyiunk számára elhozta azt a jó érzést, amellyel beülhetünk a mozivászon elé és együtt élvezhetjük a legújabb magyar filmeket” – fogalmazott a megnyitón Oláh Emese alpolgármester. Kiemelte: nem hiába vált Kolozsvár tavaly novemberben az UNESCO kinevezése által a film városává, nagyon sok filmes szakember és filmszerető él – és élt – itt, akik mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy Kolozsvár neve összeforrjon a filmkészítéssel, a filmtörténettel és a neves filmfesztiválokkal.

A 22. Filmtettfeszt teljes programja és minden fontos információ a www.filmtettfeszt.ro weboldalon böngészhető.