Földrengések Törökországban és Szíriában: már nem kutatnak túlélők után

Több mint 46 ezer halálos áldozata van a földrengésnek

Földrengések Törökországban és Szíriában: már nem kutatnak túlélők után
A vasárnapi nappal befejezték a mentési munkálatokat Törökországban, a földrengés sújtotta térség nagy részén nem kutatnak tovább túlélők után. A katasztrófa halálos áldozatainak száma meghaladta a 46 ezret Szíriában és Törökországban összesen. Közben a térségben rendszeresek az utórengések: a legutóbbi, 5,2-es erősségű földmozgás csak azért nem okozott jelentősebb károkat, mert a legtöbb épület már korábban megrongálódott vagy összedőlt – számolt be a Híradó.hu portál.

Törökország déli részén folyamatosan takarítják a törmeléket a nagyvárosok utcáin. Az egyik munkagép vezetője arról beszélt a hírügynökségeknek: a romok alatt rekedt emberek hozzátartozói már csak azt kérik tőlük, hogy a holttesteket találják meg, hogy eltemethessék szeretteiket.

A török katasztrófavédelem bejelentette, a legtöbb érintett tartományban vasárnap estére befejezik a mentési munkálatokat, és már nem kutatnak túlélők után. A hétvégén is folyamatosak voltak az utórengések: Kahramanmaras város közelében például szombat este mozdult meg ismét a föld. A Richter-skála szerinti 5,2-es erősségű rengést több olyan nagyvárosban is érezni lehetett, ahol csaknem két héttel ezelőtt pusztított a katasztrófa.

A február 6-i földrengés-sorozatban Törökországban több mint 345 ezer lakás semmisült meg. A hatóságok most házról házra járnak, hogy meghatározzák, melyik épület lakható, és melyeket kell lezárni. A fedél nélkül maradt embereket igyekeznek sátortáborokban elhelyezni. A lakóházak mellett, a földrengés számos történelmi emléket is megrongált. Az előzetes vizsgálatok alapján azonban szerencsére teljesen sértetlen maradt a Göbekli Tepe régészeti lelőhely, ahol a világ egyik legrégebbi, több mint 13 ezer éves települését tárták fel.

Eközben a szomszédos Szíriában nagyon sok ember arra panaszkodik, hogy nincs hova mennie a földrengés után. Egy sátrakat gyártó cégnél jelentősen megnőtt a kereslet az ideiglenes szálláshelyek iránt. Naponta akár 50 sátrat is legyártanak, ha kapnak hozzá alapanyagot, azonban ez sem elég a több száz fedél nélkül maradt családnak. Sokan így kénytelenek otthonuk romjai között tölteni az éjszakát.

(Fotó: flickr.com)