Egyre több az elektromos autó, de kevés a töltőállomás

Gyorstöltőkre még csak pályázni sem lehet...

Egyre több az elektromos autó, de kevés a töltőállomás
Míg néhány éve az akkumulátorok rövid élettartama volt az egyik fő oka az elektromos autók iránti alacsony keresletnek, mára már inkább a hazai töltőállomások alacsony száma riasztja el a potenciális vásárlók egy részét. A hálózat ugyan szemmel láthatóan fejlődik, de mintha alacsonyabb ütemben tenné, mint ahogyan az elektromos autók száma nő, és még mindig komoly logisztikát igényel, ha valaki ilyen járművel az ország egyik szegletéből a másikba utazna. A problémára a hatóságok már korábban felfigyeltek, az önkormányzatok és vállalatok már 2016-ban is pályázhattak elektromos töltőállomás telepítésére, a tavalyi ígéretek szerint pedig négy-öt éven belül 18 ezer elektromosautó-töltőállomást építhetnek a helyi önkormányzatok a helyreállítási és rezilienciaépítési alapból. Addig azonban marad a tény: Romániában 2022 végén csak 1350 töltőállomás üzemelt, és ezeknek csupán 42 százaléka volt gyorstöltő.

ÖSSZEFOGLALÓ

Az elektromos autók vásárlását serkentő Roncsautó Plusz programnak, továbbá a hazai gyártó, a Dacia alacsony költségvetésű Spring modelljének köszönhetően az utóbbi egy-két évben robbanásszerűen megnőtt Romániában az elektromos személygépkocsik iránti kereslet. Statisztikák szerint száz megvásárolt autóból már hét elektromos, ami ugyan nem éri el az európai uniós 12-es átlagot, de mégis figyelemreméltó arány, ha azt nézzük, hogy nagyjából nálunk a legkisebbek a keresetek, és hogy az ilyen személygépkocsik drágábbak, mint a hagyományos meghajtásúak.

Az elektromos autók még nagyobb hazai elterjedésének a másik akadálya – az anyagiakon túl – a feltöltésükre szolgáló gyorstöltő állomások alacsony száma, ami jelentősen megnehezíti e járművek „városon kívüli” használatát: ha a sofőr nem nézi ki és tervezi meg előre, hogy hol fog megállni tölteni, könnyen az úton maradhat lemerült akkumulátorral.

A Roland Berger elemző- és tanácsadó vállalat által a témakörben tavaly – immár hatodik éve – végzett, múlt héten közölt tanulmány szerint a helyzet ugyan javult az előző évihez képest, de még messze nem kielégítő. A szakértők szerint ugyanis a töltőpontok optimális számát illetően ajánlott, hogy tíz elektromos autóra egy-egy ilyen jusson, de további probléma, hogy az 1350 töltőállomásnak csupán a 42%-a gyorstöltő. A fejlődés ennek ellenére érzékelhető: ez az arány 2018-ban még csak 25%-os volt.

Az említett felmérés szerint az új gyorstöltő állomások mintegy harmada bevásárlóközpontokban létesült, ugyanakkor a legtöbb esetben ezeken az állomásokon mindössze egyetlen töltő van: csupán a töltőállomá­sok egynegyedénél lehet egyszerre több autót is tölteni.

A múlt héten ismertetett Romania E-Mobility Index nevű tanulmány szerint 2022-ben az előző évhez képest 70%-kal nőtt Romániában a forgalomba íratott elektromos és a plug-in hibrid autók száma, amelyek piaci részesedése (12%) nagyobb volt, mint például Olaszországban vagy Spanyolországban, ugyanakkor messze elmaradt például Norvégiától (89%), Svédországtól (56%) vagy éppen Németországtól (31%).

A közúti hálózat össz­hosszúsága, az elektromos autók elterjedése és a töltőállomások száma egyébként számos európai országban mutat egyenlőtlenségeket, az Európai Autógyártók Egyesülete ugyanakkor nemrég arra is felhívta a figyelmet, hogy a meglévő töltőállomások nagy része 22 kW alatti, vagyis csupán nagyon lassú – akár 5-7 órás – töltést biztosít. Az egyesület szerint tavaly Romániában 100 kilométernyi úthálózatra 1,3 töltőpont jutott, míg a „listavezető” Hollandiában 64 (!). Németországban 100 kilométeren 26 helyen lehetett megállni tölteni, ugyanakkor Romániánál rosszabb a helyzet például Magyarországon (1,1) vagy Lengyelországban (0,7), de jobb Bulgáriában (2,3). A szervezet másik kimutatása szerint az elmúlt 6 évben 17-szeresére nőtt az EU-ban az eladott elektromos autók száma, miközben a töltőállomásoké csupán a hatszorosára bővült.

Romániában 2016-ban pályázhattak először az önkormányzatok és vállalatok elektromos töltőállomások telepítésére – a Környezetvédelmi Alap akkor indította el az elektromos és hibrid autók töltési infra­struktúrájának kiépítését ösztönző országos programot, miután attól az évtől kezdve támogatta az elektromos és hibrid autók vásárlását. „Többéves programban gondolkodunk, és szeretnénk, ha 2020-ig Romániában hatezer töltési ponttal rendelkező hálózat alakulna ki” – nyilatkozta akkor Jakab István, a Környezetvédelmi Alap elnöke.

A téma azóta is aktuális, Tánczos Barna, az RMDSZ környezetvédelmi minisztere 2021 októberében jelentette be: „Négy-öt éven belül 18 ezer elektromosautó-töltőállomást építhetnek a helyi önkormányzatok, amennyiben élni fognak a kormány és a környezetvédelmi minisztérium által nyújtott lehetőségekkel. A kormány a helyreállítási és rezilienciaépítési alapból több mint 15 ezer töltőállomás kialakítására különít el erre a célra költségvetést.” A szaktárcavezető kifejtette, hogy amennyiben a romániai önkormányzatoknak sikerül megépíteniük a 18 ezer töltőállomást, nemcsak jól kiépített hálózatot bocsátanak ezáltal az állampolgárok rendelkezésére az országban, de egyre több állampolgárt ösztönözhetnek arra, hogy a belsőégésű motorral rendelkező járművek helyett válasszanak alternatív közlekedési eszközöket. A program az év decemberében el is indult, majd tavaly november 14-étől egy hónapig ismét lehetett pályázni elektromos töltőállomások telepítésére, akkor 500 millió lejjel támogatták a normál teljesítményű töltőállomások telepítését – tehát üröm az örömben, hogy a programban csak olyan töltőállomások telepítését finanszírozták, amelyek töltőteljesítménye 22 kW alatti. Az elektromos autók töltőállomásainak kivitelezésére egyébként akár 100%-os támogatást is kaphattak a pályázók – azt viszont utólag nem közölték, hogy kimerült-e a költségkeret…

(Borítókép: Rohonyi D. Iván)