Dokumentumfilm készült a Himnusz történetéről

Dokumentumfilm készült a Himnusz történetéről
A Himnusz regényes története címmel készült dokumentumfilm a Budapesti Filharmóniai Társaság és az Erkel Ferenc Társaság együttműködésében. A harminc perces alkotás animációk és videóbejátszások segítségével tárja a közönség elé a Himnusz történetét.

A magyar kultúra napján, január 22-én Kölcsey Ferenc Hymnus című versének „letisztázását” ünnepeljük, később Erkel Ferenc zenéjével vált teljessé kultúránk egyik alapköve – olvasható a Budapesti Filharmóniai Társaság MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, a két szerző életútja, a Himnusz keletkezése és utóélete számos izgalmas, regényes fordulatban bővelkedik. Az Erkel Ferenc által alapított Budapesti Filharmóniai Társaság (BFT) és az Erkel Ferenc Társaság filmje edukatív jelleggel tárja a közönség elé a Himnusz történetét számos érdekességgel, néhol szórakoztató epizóddal tarkítva.

A dokumentumfilmben Juhász Anna irodalmár és Becze Szilvia, a Bartók Rádió szerkesztő-műsorvezetője beszélget a vers és zene kapcsolatáról. Az anekdotákból megtudható, hogy Egressy Béni, a Szózat zeneszerzője is adott be pályaművet 1844-ben a Himnusz megzenésítésére kiírt pályázatra, a mű fel is csendül a filmben. Megtudható továbbá, hogy miért alkalmaztak a pályázatban kottamásolókat, miért kapott rossz jeligét Erkel Ferenc munkája, valamint hogyan fogadta az akkori közvélemény Erkel Ferenc szerzeményét.

Mint írják, az elmúlt csaknem 100 évben Dohnányi Ernő áthangszerelésében énekeljük a Himnuszt, a filmben fény derül a legfontosabb különbségekre is Erkel eredeti koncepciója és Dohnányi verziója között.

A filmet az Ambient Pictures csapata, azaz Tuza Norbert rendező-szerkesztő és Szín Róbert operatőr-vágó készítette. A film szakreferense Somogyváry Ákos, Erkel Ferenc szépunokája és az Erkel Ferenc Társaság elnöke.

A filmmel párhuzamosan a BFT gondozásában készült www.magyarhimnusz.hu weboldalon meghallgatható az összes fennmaradt korabeli pályamű, így Erkel Ferenc eredeti verziója is a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának előadásában, és olvasható a Himnusz története Batta András zenetörténész tollából. Mindenki számára letölthetővé válik az Erkel-féle Himnusz szimfonikus zenekari kottája, fúvószenekari és zongorás verziója is, a ma gyakrabban játszott Dohnányi-feldolgozás mellett. Egy idővonal segítségével, képekkel illusztrálva követhető nyomon a Himnusz keletkezésének története napjainkig.

A Himnusz regényes története című film a Filharmóniai Társaság YouTube-csatornáján ide kattintva érhető el.