Decemberi bakancslista borforraló túrával, hegynappal és debreceni hétvégével
Vissza

Decemberi bakancslista borforraló túrával, hegynappal és debreceni hétvégével

Januárig a fázósabbak is bátran nekiveselkedhetnek egy gyalogtúrára, az utóbbi évek tapasztalatai alapján alighanem enyhe decemberünk lesz. Egy kicsit lehet sáros, egy cseppet reggel ködös is, de egy kőhajításnyi táv megtétele után már kezdjük kigombolni a kabátot, a pihenőknél azért jólfog némi forró tea. Érdemes lesz elindulni, hiszen a Brüll-kilátónál, Izsáron és Reketón járhatunk, a pusztatopai erdőben és a Sárosbükkben, de egy hétvégét Nagyváradon és Debrecenben is tölthetünk. A java már novemberben elkezdődik: a kolozsvári magyar egyetemi oktatás 150 éves történelmét bemutató kiállítás meglátogatásával. És már lehet készülni a januárban esedékes éjszakai bagolylesre is a Riszeg-tető környékén.
Megjelent a Szabadság és az EKE – Kolozsvár 1891 turistamelléklete, az Erdély novemberi számában.

November 22., 23. és 24. (kedd, szerda, csütörtök): Látogatás a kolozsvári magyar nyelvű egyetemi oktatás 150. évfordulójára szervezett kiállításon. A helyszín szűkössége miatt (max. 15 fős csoportok látogathatnak) több látogatást is teszünk, hogy senki ne maradjon le. Találkozás kedden és szerdán 11 órakor, csütörtökön 10 órakor a BBTE Farkas utcai főbejárata előtt. A kiállítást a kurátor, dr. Lukács József történész vezetésével nézzük meg. Bejelentkezni kötelező (SMS-ben, Whatsapp-on vagy telefonon). Ha lesz még érdeklődő, a látogatást december 6-án és 8-án megismételjük, szintén 11 órától. Szervező: Kovács D. Zsuzsa.



December 3. (szombat):
Gyalogtúra: Bartha-kilátó – Brüll-kilátó – Slamovics ház – Cérna-forrás. (15 km). Találkozás 9 órakor a monostori végállomáson. Szervező: Csorba Anna.
December 7. (szerda): Mikulás-túra a Páter-gerincen (7 km). Találkozás 10 órakor a monostori végállomáson. Szervező: Szabó János.
December 10. (szombat): Nemzetközi hegynap kiskocsikkal: Reketó – Izsár – Pape – Hidegszamos Üzem (16 km, 700 m szintkülönbség, menetidő 6 óra). Bejelentkezni telefonon december 7-ig! Szervező: Kiss János. ♦ Gyalogtúra: Mikes-tető (14 km). Találkozás 8.45 órakor az M16-os autóbusz Román Opera melletti megállójában (a busz 9 órakor indul). Szervező: Pál Gyöngyi.
December 10-11. (szombat-vasárnap): Buszos kirándulás Nagyváradra és Debrecenbe. Szállás Debrecenben, hotelben, két ágyas szobákban. Mivel a kisbusz már megtelt, abban az esetben tudunk nagy buszt indítani, ha még legalább 15 személy összegyűl. Bejelentkezés és további részletek a honlapon közzétett űrlapon vagy telefonon november 27-ig. Szervező: Szima Márton.
December 14. (szerda): Hagyományos séta az István-forráshoz (9 km). Találkozás 10 órakor a monostori végállomáson. Szervező: Szabó János.
December 17. (szombat): Hagyományos borforraló túra a Bácsi-torokban (10 km). Találkozás 9 órakor a Törökvágás tetején, a falumúzeum előtt. Szervező: Szilágyi András.
December 18. (vasárnap): Decemberi séta a pusztatopai erdőben (19 km): Nádasszentmihály – Nagyszegű-bérc – Kék Lagúna – Egeres, vasútállomás. Találkozás 9 órakor a Beta távolsági autóbusz-állomáson. Szervező: Szima Márton.
December 21. (szerda): Hagyományos séta a Cérna-forráshoz (8 km). Találkozás 10 órakor a monostori végállomáson. Szervező: Szabó János.
December 26. (hétfő): Karácsonyi séta a Sárosbükkben (15 km, 250 m szintkülönbség). Találkozás 8.45 órakor az M16-os (40-es) autóbusz Román Opera melletti megállójában. Szervező: Kiss János.
December 28. (szerda): Hagyományos séta a Rejtett-forráshoz (7 km). Találkozás 10 órakor a monostori végállomáson. Szervező: Szabó János.

Januári előzetes

Január 2. (hétfő):
Évnyitó túra a Rejtett-forráshoz (7 km). Találkozás 10 órakor a monostori végállomáson. Szervező: Kovács D. Zsuzsa.
Január 7. (szombat): Bagolytúra a következő útvonalon: Tóttelke vasúti megálló – Csiga-domb – Riszeg-tető – Bánffyhunyad. Találkozás 16.15-kor a kolozsvári vasútállomáson, utazás a 16.44-kor induló személyvonattal. A túra hossza 14 km. Vissza a 01.10-kor Bánffyhunyadról induló gyorsvonattal utazunk. Kérünk, hogy mindannyian gondoskodjatok megfelelő világítóeszközről. Szervező: Szima Márton.

Ügyfélszolgálat

Keddtől péntekig előzetes telefonos egyeztetés alapján (Kolozsvár, Magyar/21 Decembrie1989 utca 116., az udvarban a bal oldali épület). Irodavezető: Kismihály Boglárka (0771-535848). Pénztár: az ügyfélszolgálati irodában. További naprakész információk a honlapon vagy az egyesület Facebook-oldalán.

Túravezetők, szervezők elérhetőségei

Csorba Anna 0740-407652
Kovács Diószegi Zsuzsa 0747-070790
Kiss János 0364-807639
Pál Gyöngyi 0742-373546
Szabó János 0757-220682
Szilágyi András 0742-625130
Szima Márton 0766-703575

Elnök: Kovács Diószegi Zsuzsa 0747-070790
Irodavezető: Kismihály Boglárka 0771-535848

 


EZ ÉRDEKELHETI
ÉLETMÓD ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Ha kell, ha nem, pakolunk
Közösen látogatta meg a NATO romániai ...
Útmutató az energiakártyákhoz. ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ