Decemberben az átlagbér elérte a 2629 lejt

Decemberben az átlagbér elérte a 2629 lejt
Decemberben a nettó átlagbér elérte a 2629 lejt, ami 6,7 százalékos növekedést jelent az előző hónaphoz képest, az előző év utolsó hónapjához mérten pedig 11,7 százalékos emelkedésről beszélhetünk – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által pénteken nyilvánosságra hozott adatsorokból.

2017 utolsó hónapjában a bruttó átlagbér 3662 lej volt, 6,8 százalékkal több, mint novemberben.

Az INS közleménye szerint a legnagyobb nettó átlagbért, vagyis 9239 lejt decemberben a nyers kőolajat és földgázt kitermelő ágazatban dolgozók vihették haza, a legkevesebbet pedig a vendéglátásban dolgozók keresték, alig 1481 lej volt az átlagbérük.

Az előző év azonos időszakához mérten a reálbérindex 108,1 százalékos, előző hónaphoz képest pedig 106,4 volt.

A legnagyobb, 92,4 százalékos fizetésnövekedést a nyers kőolajat és földgázt kitermelő ágazatban jegyezték, majd 67,3 százalékkal a kőszénből és a kőolaj feldolgozásából nyert termékeket előállító ágazatban dolgozók következnek. 20 és 35,5 százalék közötti mértékben nőtt a kőszén kitermelésének kiegészítő tevékenységében dolgozók, a pénzügyi, illetve ingatlanközvetítéssel foglalkozók fizetése. 16 és 20 százalék közötti mértékű béremelkedés volt eközben az alábbi gazdasági ágazatokban: raktározás és a szállítmányozást kiegészítő tevékenységek, más kitermelési tevékenységek, gőz-, gáz-, villanyáram-ellátás és légkondicionálás, erdészet és fakitermelés (beleértve a halászatot és a vízgazdálkodást), gyógyszeripar, filmgyártás, biztosítás és viszontbiztosítás, távközlés.

A legjelentősebb csökkenést eközben az alábbi ágazatokban regisztrálták: közlekedési eszközök gyártása, légi szállítás, elektronikai cikkek előállítása, más ipari tevékenységek.

A közszférában az egészségügyben és szociális ellátásban dolgozók fizetése 2,9 százalékkal, a közigazgatásban dolgozóké pedig 0,6 százalékkal nőtt. A tanügyben a vakáció miatt 4,3 százalékkal csökkent a nettó átlagbér, mivel szünidőben nem járnak az órák utáni összeg – mutat rá közleményében a statisztikai intézet.