Daea: Drágább lesz a kenyér

Daea: Drágább lesz a kenyér
Petre Daea mezőgazdasági miniszter arra számít, hogy idén drágább lesz a kenyér, mivel nőtt a termelési költség. A tárcavezető Beszterce-Naszód megyei látogatásán tartott sajtótájékoztatóján jelentette ki ezt szombaton. Elmondta: a gazdák magasabb áron fogják eladni a búzát, hogy fedezni tudják az eddigi költségeiket, és folytatni tudják a termőföldjeik megművelését.

„A búza most drágább, mert drágábban termelték meg. Nem vagyok híve annak az elméletnek, hogy a piac határozza meg az árat. Nem, a piac stabilizálja az árat, de az ár költségelemekből áll, és a gazdák drágább gázolajjal, drágább műtrágyával, drágább rovarölő szerekkel, drágább munkaerővel dolgoznak” - fejtette ki Daea.

Meglátása szerint a gazdák rendkívül óvatosan és méltányos módon emelik az árakat, csak azt az árat kérik meg termékeikért, amivel megtérülhetnek a költségeik, hogy tovább művelhessék a földet.

„Ha a termelő leáll, nem lesz kenyér Romániában. Ne állítsuk tehát le a termelőt, hogy legyen kenyerünk, még akkor is, ha az drágább lesz a termelési és előállítási költségek emelkedése miatt” - magyarázta a miniszter.

Daea köszönetet mondott a gazdáknak az idén tett erőfeszítéseikért, és elismételte, hogy a búzatermés fedezi a hazai szükségleteket, sőt bizonyos mennyiségek exportálását is lehetővé teszi.

A mezőgazdasági tárcavezető szombaton a Beszterce-Naszód megyei Mezőszentmihály (Sânmihaiu de Câmpie) községbe látogatott, ahol néhány farmon is járt, majd munkamegbeszélést tartott a megye gazdáival.