Beat(korszak)regény (2)

Beat(korszak)regény (2)

Érzem a vérem húz, nagyon húz (Török Ádám, 1948-2023)

KŐBÁNYAI JÁNOS

Hírük és sikerük gyorsan terjedt. Megmozdult az Észak-Dunántúl: Pápáról, Győrből, Szombathelyről özönlöttek a srácok. Hétvégente összegyűltek hat-nyolcszázan is. A főként a Jimi Hendrix számokra alapuló repertoár a Tátikában megtette a hatását, s végül is a megugrott fogyasztás miatt megtűrték a zenekart. Néhány belvárosi főkolompos – mint Szemző, Imo, Parizer – terjesztette a Mini hírét: „Ezt feltétlen meg kell hallgatni”, „ez szenzációs!” – majd az országban csavargó kóbor rockerek szították fel az együttes körül az érdeklődés tüzét. Olyan legendás lett ez a néhány hónap, hogy olyanok is magukra vették a részvétel kiválasztottságát, akik közelében sem jártak.

A zenekar egy zsúpfedeles parasztházban lakott, fent a hegyen, a szőlőskertek között. Néha ötvenen-hatvanan is szorongtak a két szobában és a kertben felvert sátrakban. Gyakoriak voltak az éjszakai razziák. Minden talpalatnyi helyen csajok és hapsik feküdtek. Dúlt a szabad szerelem. Évekig pereskedtek e viharos nyár után, mert 16 ezer forintos kárt okoztak a parasztházban; néha játékból verekedtek, törtek, zúztak. A helybéliek nem nagyon örültek neki; „itt jönnek a pesti huligánok”, mondták, még „leütőjük is van” – fogták rá Ádám furulyájára.

A badacsonyi borozgatások alkalmával született az első Mini ballada, amit a mai napig is játszanak: Asztalhoz leültem, s megittam néhány üveg bort. A Troggs két akkordjára improvizálták a muzsikát, a nehéz tölgyfa asztalok és a nehéz nedűk keltette „kábulat” pedig a szöveget ihlette. Itt futott be igazán a banda.

Hatvankilenc tavaszán a Budai Diáknapokon is indultak. A zsűriben Komjáthy György elnökölt. A Sámson együttes volt a nagy ellenfelük, amelyben képzettebb zenészek játszottak: mint Fábián Tibor (most a Pesti Műsor pop-rovatának vezetője), Debreczeni Csaba, a későbbi Bergendy együttes dobosa és Gerdesits Feri, aki most operaénekes. Legyőzték őket a döntőben a rhythm and bluesokkal, a Jimi Hendrix-nótákkal, és az első sajáttal: a Belvárosi utcával. Mégis elsősorban a megjelenéssel, „a fazonnal” nyertek. Divatosan öltözködött az egész zenekar. Azaz: középen elválasztott hajat, bokán felül végződő krém vagy zöld színű csöves nadrágot, fehér zoknit, tornacipőt és egész testhez simuló trikót vagy zakót viseltek, a nyakukban színes láncok, kézfejükön különböző lógók csörögtek. Azért kapta fel őket a „belvárosi galcsi”, mert ugyanúgy néztek ki, mint ők.

Margó néni a Budai Diáknapokon hallott először a Miniről, a sikeren felbátorodott együttes pedig kérte a fellépési lehetőséget a Bem rakparton. Ekkor még a Kék csillag és a Sakk-Matt számított a házi zenekarnak. A Sakk-Matt éppen távozni készült. „Kipróbálhatjuk helyette a Minit” – döntött Margó, s a nyári Tátikás hónapok felduzzasztotta siker Pesten sem hunyt ki; a szeptemberi kezdéskor a Sakk-Mattra emlékeztető „zsufi ház” várta a badacsonyi hippi kolónia hőseit. Az első bulitól telt ház volt egészen 1977-ig, minden vasárnap.

Még ekkor sem tudta, hogy mi lesz vele? Zenész? Tovább tanul? Avagy disszidáljon és világkörüli csavargásba kezdjen? Gyermekkora óta fantasztikus utazási terveket dédelgetett magában – ’68 óta a zsebében hordozta a Jugoszláviába szóló útlevelet is. Ebben a napról napra lebegő állapotban élt immár négy-öt éve. Közben megismerkedett egy lánnyal, az első nagy szerelmével. Vele is világ körüli utazásról ábrándozott, de ehelyett muszáj volt feleségül vennie, mert teherbe esett. Maradtak. Erősen dolgoztak benne a hippi érzések: főként az utazás vágya, amely mindmáig kiéletlen maradt. Először a lehetőségek hiánya, később éppen a lehetőségek, a menő banda folyamatos működése miatt nem kelhetett útra.

Závodi a MOM-ban dolgozott, szerszámkészítő tanoncként. Amikor Ádám családjánál kibírhatatlanná váltak a balhék a munkakerülése miatt, őt is bevitte leltárosnak. Gyönyörű fehér pulóverben ment be az üzembe. Rögtön találkozott két rajongójával, akiknek a hadiüzemben volt egy rejtett kuckójuk; ott kártyáztak egész nap. Hívták, nézze meg, hova jöjjön le, ha lóghat. Mire nagy nehezen visszatalált, hogy munkára jelentkezzen, leszidták, hogy hol tekereg és egyébként is hogyan képzeli ezt a divatos, szép fehér pulóvert a munkában? Rögtön belátta, hogy nem neki való ez a közeg. Ez volt élete egyetlen hivatalos munkanapja.

A Dogssal nem sikerült, utána fél évig a Závodi Janóval építgették a zenekart, de nem nagy lelkesedéssel, mert mindketten mást akartak. Tanuláshoz sem fűlött igazán a foga, zenélni sem tudott igazán. Ebben a labilis állapotban csak azt tudta biztosan, hogy valahogy „meg kell csinálnia magát”.

Kaptak egy NDK meghívást. Egy haver hozta össze, aki a Magdeburgi Főiskolán tanult. Hatalmas sikert arattak ott. A lányoknál. A csajok megőrültek értük. Első éjjel magukévá tettek fejenként hármat közülük. Kollégiumban laktak – az ajtajuk előtt álltak szép türelmesen sorban. Itt Magdeburgban vette az első hangszerét, egy blockflötét. Ugyanis többszörösen átjátszott magnószalagokról megismert Jethro Tull lemezekről azt hitte, hogy Jan Anderson, az angol együttes szólistája nem fuvolán, hanem furulyán játszik.

1967-től rendszeresen lejárt a Bem rakparti klubba. Hébe-hóba a Kék Csillag együttes koncertjeire is. A Kék Csillag nem a neki legmegfelelőbb stílust játszotta. Másoltak mindenfélét, az angol, az amerikai pop-listákat. Ekkor indult be már az igazi rock: a Cream, a Jimi Hendrix, s ők még mindig a Beatlest, Rolling Stonest, és egy-két sikernótát felmutató együttes programját nyűtték. A kiállás is öreges volt. A Sakk-Matt azonban, amely az új angol undergroundot hozta be elsőként Magyarországra, nagyon tetszett. Kevesen tudják, hogy Ádám volt a Sakk-Matt első énekese. Igaz, egy hétig csupán. Meghívta Radics Béla énekelni, amikor kivált a Dogsból. Hamar összevesztek. A próbák a Danuvia klubban folytak, leeresztett függönyök mögött, a színpadon. Egyik Jimi Hendrix-nótát gyakorolták. „Ezt tanuld meg!” – adta ki az utasítást Radics, és elővett egy kockás irkalapot, amelyen a dalt magyar kiejtéssel és fonetikával vetették oda. Tudta, hogy soha nem fog kijönni a nagyszerű gitárossal, s lelépett a színről. Nagy fájdalommal persze, mert látta, hogy ebből a társulásból nagy zenekar lesz.

Szörényiek már első magyar nyelvű lemezeiket kezdték kiadogatni. Valami sajátot akart ő is, de sem világos elképzelése, sem a tehetsége nem volt meg hozzá.

A Sakk-Matt jól járt önkéntes távozásával, mert jobb énekeseket kapott: Harmath Attilát, Demjén Ferencet. Azért továbbra is lejárt a koncertjeikre. Amikor a Budai diáknapokon aratott sikerükkel a Bem rakpartra kerültek, Radics Béla – feledve a haragot – támogatta őket. Sőt, 1969. augusztus 6-án az Ifjúsági Parkban is felléptette a fiatal zenekart.

Egy napra elkéredzkedtek a Tátikából, s felutaztak Badacsonyból a nyár eleje óta körülöttük nyüzsgő galerivel egyetemben, akik fellármázták a várost. A Keep on Runningot játszották egészen új felfogásban: furulya és ének improvizációkkal. Akkor már a közönség sem a kifejezett másolásra szomjazott, mint pár évvel ezelőtt, amikor csak úgy lehetett színpadra lépni, ha az ember egy az egyben játszotta a pop-listás dalokat.

1969-re megváltozott a közízlés. Kijöttek az első magyar bandák magyar nyelven énekelt nagylemezei, a közönség saját ízt, hangot, értékeket követelt. Ezen a koncerten egy csapásra befutott a Mini. Országos hírű bandává váltak. Hatezer fizető néző volt kíváncsi rájuk.

Másnap már újra Badacsonyban „nyomták” egészen a szünidő végéig, augusztus 31-ig. Szeptember 2-án már a Bemen kezdtek. Kétszáz ember rekedt kint a rakparton, akik kénytelenek voltak az ablak mögül hallgatni a muzsikát. Az első hat-hét sorban Budapest legszebb kislányai tomboltak. Megcsináltak egy újabb három harmóniás nótát, szintén a Troggstól, a Wild thingset: „Én akarlak / én kívánlak / és imádlak / gyere velem zöld fűbe / kis vadmacskám / gyere, gyere, ó most jó…” – szólt a magyar változat. Závodival lefeküdtek a színpad deszkájára, és a kis csajok őrjöngve sikítoztak. Négy „kanyart” játszottak, négyszer negyven percet, hattól tízig. A székek mögött még évekig kialakítottak helyet a táncolóknak.

Az első években a megjelenésnek köszönhették a sikereiket, s közben lassan megtanultak zenélni is. Amióta hűséges társa a furulyája, egyre többet zenél: miközben tanulgat rajta, számokat is ír. Illetve a színpadi improvizálgatásokból dalok kerekednek ki. A Gőzhajó, a Délelőtt, Az éjszaka, Keresztes lovag motívumai itt és ekkor születtek meg a Bem rakparton, noha évekkel később váltak közismertté. Gimnáziumokban is játszottak: az Arany János, a Kaffka Margit, a József Attila, a Toldy, a Táncsics számított törzshelynek, és a badacsonyi sikereknek köszönhetően különböző kaposvári és győri tanintézmények. A koncerteket a rajongók szervezték; rábeszélték az iskolaigazgatókat, hogy kedvenceiket meghívhassák.

Eljött ismét a nyár. 1970 nyara, amikor a HungarHotels az előző évi nagy sikerre és persze a Tátikában elért fogyasztásra tekintettel – elnézve a botrányokat, a hippi életmódot –, újból szerződtette a Minit.

A keszthelyi Béke étterembe hívták őket, ahol emberemlékezet óta magyar nóta szólt a jó ebédhez, vacsorához. Beállították a zenekart a cigányzenészek kuckójába. Persze, itt is az első pillanattól kezdve harcban álltak a főnökséggel, amely napról napra ki akarta rúgni őket. A közönség itt is hamar összejött. Már délután hattól sűrű csapatokban jöttek a rocker fiúk és lányok, s persze nem úgy viselkedtek, ahogy a vendéglő vezetősége elvárta volna. Beindult itt is a „csajozás”. Versenyzett Závodival, ki hány nővel tud lefeküdni a nyár folyamán. Megnyerte 34:31-re a kéthónapos versenyt. Hetente változtatták a szálláshelyeket, mert a női rohamok miatt mindig kitört a botrány. Beköltöztek egy női kollégiumba is illegálisan, és in flagranti törtek rájuk a kilakoltató rendőrök. Egy másik „kégliben” Závodi légpuskával lődözte a legyeket a plafonon, aminek a csillár látta kárát. Megint másutt a szállás földszintes volt, a csajok ki-be mászkáltak az ablakon. A keszthelyi fiatalok is ráhangolódtak a lazaságra és sokan közülük a pestiekkel tartottak. Rengeteget futballoztak együtt, például Kocsis Mikivel, a Zalaegerszeg későbbi futballsztárjával. Még a kábítószeres élményekből is kijutott egy ott üdülő amerikai lány révén. Elszívtak itt egy-két marihuánás cigarettát. A Sirály című szám ebből az élményből született.

Ezen a nyáron vette meg a fuvolát, lemezről hallott és élő példák hatására. Az új hangszert is „élőben” tanulgatta, próbálgatta a színpadon. Napi öt-hat órát fuvolázott. A szomszédos Hullám étteremben kitűnő jazz-zenészek szolgáltatták a talp alá valót; Friedrich Károly pozanos, Tóth „Torzonborz” János zongorista és egy Halász nevű gitáros. Átjárt hozzájuk barátkozni tanulni „jammelni”, azaz együtt improvizálni. Friedrichnek – aki már ekkor is a jazz konzervatóriumban tanított – megtetszett a játéka és hívta a konziba, hogy autodidakta tehetségét tovább fejlessze. (Jazz-tanulmányai is néhány hónapot tartottak. Minduntalan lemaradt a zeneelméleti tárgyakból és ezért otthagyta.) A jazz vírusa így is alaposan megfertőzte; újdonsült barátaival Miles Davist, John Coltrane-t hallgatott.

Visszatérve a Bem rakpartra, elkezdték kidolgozni a nyár témáit, ötleteit. Závodinak nemigen fűlött hozzájuk a foga. Ő továbbra is a hardrockot, a rhythm and bluest, rock and rollt akarta folytatni; lényegében máig is ezt játssza. Látszott, érződött már, hogy nem sokáig maradnak együtt.

Ő viszont tovább akart lépni, a jazz felől újítani. Magyarországon ekkor tűnt fel a Syrius. Orszáczky, Ráduly lettek az új példaképei. Minden bulijukon ott található. A nyugati popzenében a Chicago, a Yes, a Genesis, a Pink Floyd, az Emerson, Lake and Palmer rajzolták át az erővonalakat

Már ’68 tavaszától állandó törzstag a Royalban. Minden este itt gyűltek össze a progresszív rockzenészek. A Mini, a Syrius, a Sakk-Matt, a Ferm zenészei, a jazzisták, valamint holdudvaruk: fiatal zenészek, rajongók, roadok, rockerek, lányok. ’71-től már a nagy sztárok is lejártak innen-onnan „fülest” kapni a zenészekről. Nyolctól az éjféli záróráig tanyáztak itt, innen mentek át a Körút túloldalára, az Erzsébet sörözőbe.

Teljesen elfoglalták a Royal éttermét. Amint megérkeztek, elkezdték a versenyeket: fagylalt vagy gombócevési versenyeket, amelyben a Bajtala trió bőgőse, Lakatos Bögöly Béla jeleskedett. Egyszer harminc gesztenyepürét rendelt, és abból folyt a vetélkedés. Híres étel volt a Royal sültcsirke. Résen kellett lennie, aki kihozatta, mert, ha egy pillanatra félrenézett, ötszáz zenész csapott le rá. Húsz forinttal a zsebükben is jól érezték magukat itt, naprakészen tudták a szakma híreit. Itt alakult ki egy komolyabb, mélyebb „étkezési kultúra” is az életében.

Huszonöt-huszonhat éves koráig alig evett valamit, nagyon sovány volt, mint a régi képei tanúsítják. Nem azért, mintha nem kapott volna enni, apja erre az egyre adott, hogy legyen a konyhán elég étel és ital. Az evés nem érdekelte. Ezt a „zenész életet” a koncertek utáni éjszakázások hozták magukkal. A hangversenyek izgalmával nem lehetett csak úgy hazamenni és lefeküdni. A nagy dáridózások, a felszedett csajok megvendégelése, a megismerkedés utáni húsz-harminc percben, mielőtt elviszi a csajt, „éjszakai kajássá” tették. Egy idő után kereste a helyeket, ahol jól főztek. Eleve ilyen volt az Erzsébet és a Royal – ezért fedezték fel maguknak a zenészek –, aztán a Kispipa, a Postakocsi, a Zöldfa. Tizenegy-tizenkettő körül kezdtek vacsorázni. Néhány feles és néhány üveg bor kíséretében eltartott fél egyig-egyig. Utána elmentek még tovább valahova, és természetesen onnan valamelyik „kéglire”. Ez a ceremónia naponta megismétlődött más és más nőkkel. Amolyan szertartássá alakult át ez abban a körben, ahová Ádám tartozott, tíz-tizenkét progresszív zenész társaságában. Ezt az életformát találták ki maguknak. Nem az a jaj, de zseniális, de abban a néhány évben jó volt. El is kezdett hízni. Ma is egy-egy új étterem nyitásánál megjelenik a feleségével, hogy egy jó vacsora keretében „ellenőrizze”. Híres arról, hogy ízesen tud enni. Kedvencei a pörköltek, lecsók, csülkök és a pacal. Az Erzsébetben tudott a legjobban enni, zenésztársai, roadjai körében. Néha kissé mólésan, a nem tetsző falatokat szerteszét hajigálta, míg más falatokat egy-egy híve szájába tömött. Persze vidéken is megvoltak a kedvenc, bejáratott helyek. Pécsett a Milán, a Miskolci úton a Szőlőskert, Kiskunfélegyháza előtt is egy jó csárda, Balaton felé a Vén diófa, a Becsali csárda. Ezeken a helyeken már ismerték őt és együttesét.

A Royalban nem csak ettek, itt cseréltek gazdát a hírek is: melyik banda „Oslo”?, hol van jobb technikus?, melyik zenész szabad és melyik foglalt?, hol van buli?, hol lehet klubban játszani?... Valóságos Royal Híradót szerkesztettek. Olyan volt a Royal a zenészeknek, mint egy időben az íróknak a Hungária.

Klikkek alakultak egy-egy zenekar vagy hangadó zenész asztala körül. Nemegyszer kenyérdobálási csaták zajlottak közöttük a sürgő-forgó pincérek, futó vendégek sűrűjén át, de a főnökség tűrte a jó bolt reményében. (Noha hatalmas cehhekkel is „zrínyiztek” záróra tájékán.) Nemegyszer százan, százötvenen lepték el az éttermet. Zenészek és sleppjük. Főként a gruppik. A női WC-ben verekedések törtek ki, hogy melyik zenész melyik jelentkezőt „vigye el”.

Ezeket a gruppikat, vagy más néven „hajtós csajokat” ő, és még jó néhány évjáratabeli rockzenész vitte be a „szakmába”. Még most is körülöttük keringenek. Valaha bájos kislányok voltak, ma már bizony a harmincas éveiket tapossák, s a felpörgetett élet rajtuk is meglátszik. Általában valamelyik zenész csípi ki őket a közönségből, sokáig csak egyikükkel jár. Aztán óhatatlanul megismerkedik a többiekkel is: muzsikusokkal, roadokkal és a körülöttük rajzó emberkék társadalmával, ahol a hűségnek, szerelemnek, ragaszkodásnak mások a törvényei, mint odakint, a nagy többség életében. Kézről kézre, zenészről zenészre, ágyról ágyra vándorolnak, s ők maguk is a különleges bohém respublika tagjaivá szervülnek. Lassan az emléke is elhalványul annak, ki és milyen érzelem indította el őket a „pályán”.

Pálya. Nem kurvák ők, hanem „hajtósak”. Azaz a zenészek, színészek, könnyebben pénzkeresők – például maszekok – világában élnek. Hol együtt laknak egy zenésszel, maszekkal, hol röpdösnek egy kicsit, majd egy újabbhoz csapódnak. Ilyen a vérük. Lehet, hogy valaki, vagy valakik átkozódnak, „hogy a fene egye meg ezt a Török Ádámot vagy valaki mást, ő tehet arról, hogy nem mentem férjhez 18 éves koromban egy becsületes fiúhoz”. Pedig nem lenne igaza. Ezek a lányok a normális életben nem éreznék jól magukat. Nincsenek véletlenek. Általában nem nagyon szépek, de nagyon csinosak, és imádják a szexet, az érdekes, színes, dús életet. Egyiküknek-másikuknak sikerül valakire ráakaszkodnia huzamosabb ideig, vagy férjhez menni. Bár épp ez a tragédiájuk, hogy mostanra megcsúnyultak, se férjük, se gyerekük. Lejárnak még a Fészekbe és az Ifjakba, de már látszik, hogy kialudt a láng bennük. Kiüresedtek.                              

A zenészek nemegyszer felkerekedtek a Royalból és tízen, tizenöten kimentek csapatostul a Kőbányai Ifjúsági Klubba „jammelni”. Azaz muzsikálni saját maguknak. Ez volt az igazi szakmai továbbképzés. 1971-től virágzott fel a Royal, addig, ameddig Orszáczyék ki nem mentek, azaz a kisugárzó központ, a nagy, legendás Syrius fel nem oszlott.

1970 őszén elhívták Závodit a Kexbe, s ő hosszas vívódás után el is ment. A zenei utak szétváltak, de a barátság maradt. (Kétéves koruk óta tart. Egy házban születtek, elsőtől nyolcadikig egy osztályba is jártak, a beatzenébe együtt ugrottak fejest.)

Mázlija volt, mert éppen akkoriban hallott a Syrius Csanády utcai klubjában „jammelni” egy kis szemüveges orgonistát, Papp Gyulát. A Royalba is lejárt, mint az egyik fő részeges. Akkoriban a Zenei Gimnázium harmadik osztályos tanulója volt. Állandóan lógott az iskolából, sokszor a Keleti pályaudvar restijéből ment be órákra. Részegen. Viszont zseniálisan jártak az ujjai a billentyűkön. Ádám megkereste őt és megtette az ajánlatát: csináljanak új zenekart.

Kísérletezett még előtte egy másik kérész életű formációval, amit csak a nevek miatt érdekes feljegyezni: Váradi Vadölő dobolt, ő énekelt, fuvolázott, Mogyoróssy gitározott és Póka Egon basszusozott, valamint második énekesként a Révész Sanyi csatlakozott hozzájuk, akit tizenöt évesen mint Led Zeppelin palántát fedeztek fel. Ez a társaság elsősorban Vadölő linksége miatt nem jött össze; hol visszament a Tűzkerékbe Som Lajoshoz, hol nem jött próbára. Közben Czipó Tibor is elment a Tolcsvayékhoz, velük játszott aztán tíz évig. (Ma trafikos.) Ketten maradtak a dobossal, Román Péterrel.

Papp Gyula azonnal igent mondott, tisztelte a Minit, noha a Syriusért élt-halt.

FOLYTATJUK

Borítókép: Török Ádám egy próbán, mellette Németh Alajos (most ő szervezi jun.8-án az Erkel színházban az emlékkoncertet)

 

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

A magyar nyelv jelene és jövője címmel a magyar nyelv és a magyar nyelvközösség ezredfordulós helyzetét bemutató, tudományos kutatásokon alapuló kötet jelent meg a Gondolat Kiadó gondozásában. Az elmúlt 30-40 év tényeire és történeti folyamataira koncentráló multidiszciplináris munkát szerdán mutatták be a Magyar Tudományos Akadémián.
KultSzínTér