Bajnokok Ligája: formaságnak tűnő visszavágók szerdán

Bajnokok Ligája: formaságnak tűnő visszavágók szerdán
A két hete játszott első mérkőzések végeredménye alapján formalitásnak tűnik a labdarúgó Bajnokok Ligája utolsó két nyolcaddöntős párharcának visszavágója, amelyeket Nápolyban, valamint Madridban rendeznek szerda este.

Az olasz bajnokságban toronymagasan éllovas SSC Nápoly az odavágón úgy aratott 2–0-s győzelmet az Eintracht Frankfurt vendégeként, hogy ellenfelének alig engedélyezett kapura lövést, és mezőnyben is egyértelműen fölényben volt. A dél-olasz együttes teljesítményéből az sem von le semmit, hogy a német csapat az 58. perctől emberhátrányban futballozott. Luciano Spalletti tanítványai ugyanis már az első félidőben jóval gyorsabbak és hatékonyabbak voltak a riválisnál, s már a szünetben egygólos előnyben voltak, amelyet aztán a kiállítást követően megdupláztak.

A Serie A-ban kiváló hazai mérleggel (11 győzelem, 1-1 döntetlen és vereség) rendelkező Nápoly akár többgólos győzelmet is arathat az idegenben hat tétmeccs óta nyeretlen Frankfurt felett, de az olaszoknak a döntetlen vagy egy szűk, egygólos vereség is belefér a továbbjutáshoz.

Kicsi a valószínűsége ugyanakkor annak, hogy a nagyszerű idényt futó nápolyiak lassítanának, a csoportkörben ugyanis mindhárom hazai mérkőzésüket megnyerték, 11 gólt szereztek és csak hármat kaptak. Spallettiék szombaton a vendég Atalanta Bergamo 2–0-s legyőzésével készültek fel a szerdai BL-visszavágóra, míg a Frankfurt otthon 1–1-es döntetlent játszott a VfB Stuttgarttal a Bundesligában.

Ami a hiányzókat illeti, Spallettinek nincs oka aggodalomra, gyakorlatilag a legerősebb kezdő tizenegyet küldheti pályára, benne Európa egyik legjobb formában lévő támadójával, a nigériai Victor Oshimennel, valamint a grúzok/georgiaiak újdonsült sztárjával, Hvicsa Kvaracheliával. Frankfurti oldalon érzékeny veszteség lesz az első meccsen kiállított francia válogatott Randal Kolo Muani hiánya, az osztrák Oliver Glasner vezetőedző ugyanis így épp a csapat legeredményesebb játékosát lesz kénytelen nélkülözni. Rajta kívül további három hiányzója van az Eintrachtnak, amely mindent egybevetve leginkább a szép búcsúban bízhat Nápolyban.

Ami a másik szerdai visszavágót illeti, a címvédő Real Madrid saját közönsége előtt 5–2-es vezetésről folytatja a párharcot az FC Liverpoollal szemben, és kicsi a valószínűsége annak, hogy a hullámzó teljesítményt nyújtó, évek óta az egyik legsikertelenebb idényét futó angol együttes kiharcolja a továbbjutást. A hosszabbításhoz 90 perc alatt háromgólos különbségű Pool-sikernek kellene születnie, erre viszont a két csapat közös története során még nem volt példa, legalábbis a Santiago Bernabéu Stadionban.

A német Jürgen Klopp vezetőedző liverpooli tanítványai a Realtól elszenvedett vereség után a Premier League-ben egymás utáni három meccsen maradtak veretlenek, sőt a harmadikon 7–0-ra verték a Manchester Unitedet. A szerdai meccsre viszont nem sikerült jól a felkészülés, szombaton ugyanis 1–0-ra kikaptak a kiesés elkerüléséért küzdő AFC Bournemouth vendégeként. A Madrid ezzel szemben otthon 3–1-re legyőzte az Espanyol Barcelonát, s változatlanul kilencpontos a lemaradása a La Liga tabelláján az éllovas és ősi rivális FC Barcelona mögött.

Carlo Ancelotti, a Real olasz trénere csak az osztrák David Alabára nem számíthat a visszavágón, Kloppnak pedig javarészt azokat kell nélkülöznie, akik már régóta sérültek, új hiányzó a belső védő Joe Gomez lesz.

Érdekesség, hogy a fogadóirodák oddsai alapján kiegyenlített meccsre van kilátás: a bukmékerek nem tartják egyértelmű favoritnak a madridi királyi gárdát, de a hazai siker valamivel több mint dupla, a vendéggyőzelem viszont már majdnem háromszoros megtérüléssel kecsegtet. A döntetlen, amely madridi szempontból bőven elegendő lenne a továbbjutás szempontjából, átlagban négyszeres oddson fogadható.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, szerdai visszavágók (a mérkőzések 22 órakor kezdődnek): • Real Madrid (spanyol)–FC Liverpool (angol) (5–2) – élőben közvetíti a DigiSport1, az Orange Sport1 és a Prima Sport1 tévéadó • SSC Nápoly (olasz)–Eintracht Frankfurt (német) (2–0) – DigiSport2, Orange Sport3 és Prima Sport2.