A jegybank 4,75 százalékra emelte az alapkamatot
Vissza

A jegybank 4,75 százalékra emelte az alapkamatot

A Román Nemzeti Bank igazgatótanácsa szerdai monetáris politikai ülésén 100 bázisponttal, 4,75 százalékra emelte az alapkamatot.

A jegybank döntése meghaladta az elemzők várakozását, akik 75 bázispontos emelésre számítottak. Ugyanakkor a román sajtó kiemelte, hogy még ezzel az emeléssel is Romániában a legalacsonyabb az alapkamat a térség országai közül.

A szerdai monetáris ülésen arról is döntöttek, hogy 100 bázisponttal 5,75 százalékra emelték a lombard hitel kamatát, és szintén 100 bázisponttal 3,75 százalékra a letéti rátát.

Legutóbb májusban növelte az alapkamatot a jegybank 75 bázisponttal, azelőtt április elején 50 bázispontos emelést hajtott végre.

Romániában májusban 14,5 százalék volt az éves infláció az áprilisi 13,8 százalék után. A májusi fogyasztói árindex 19 éves csúcsnak számít.

A központi bank korábban jelentősen növelte az inflációra vonatkozó korábbi prognózisát, így a legutóbbi becslése szerint az idei év végén 12,5 százalékos fogyasztói árindexre számít a februárban várt 9,6 százalékkal szemben. 2023 végén 6,7 százalékos  inflációt várnak.


EZ ÉRDEKELHETI
GAZDASÁG ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Kígyóminta, szárnyas angyal: 150 éves ...
László Gyula, a 20. századi polihisztor ...
Mely európai országokban volt a ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ