A félszeg lány, aki sokáig csak magasságával tűnt ki

Uma Thurman amerikai színésznő 50 éves

A félszeg lány, aki sokáig csak magasságával tűnt ki
Április 29-én lesz ötvenéves Uma Thurman, a Ponyvaregény és a Kill Bill sztárja, Quentin Tarantino kedvenc színésznője és múzsája.

Uma Karuna Thurman nagyapja svéd nemes volt, női felmenői modellként boldogultak, a nagymamájáról mintázott meztelen szobor ma is áll az egyik svéd kikötőben. Pszichoterapeuta anyjának első férje és Uma keresztapja az „LSD-pápa” Timothy Leary volt, apja pedig az első amerikai, akiből tibeti szerzetes lett. A házaspárnak négy gyermeke született, akik közül mindegyik hindu istenségek után kapta nevét, Uma az anyaistennő Párvati egyik neve. A tarka családi és kulturális háttér, az utazások, a társasági élet – többször megfordult náluk a dalai láma is – formálták Uma jellemét.

A félszeg lány sokáig csak 183 centis magasságával tűnt ki kortársai közül, azt viszont hamar eldöntötte, hogy színésznő lesz. Tizenöt évesen költözött New Yorkba, ahol előbb mosogató, később modell lett, mígnem Hollywood is felfedezte. Először egy thrillerben tűnt fel a vásznon, 1988-ban pedig már több filmet is forgatott. A Terry Gilliam által rendezett Münchhausen báró kalandjaiban Vénuszt alakította, a fülledt erotikájú, Choderlos de Laclos levélregényéből készült, parádés szereposztású Veszedelmes viszonyokban egy hamvas és romlatlan, cselszövők által megrontott fiatal lányt játszott. Ezután sorra kapta az energikus, élni vágyó, kissé szertelen személyiségéhez illő szerepeket: a botrányszagú Henry és June-ban ő volt Henry Miller író biszexuális felesége (ez volt az első film, amelyet Amerikában a 17 éven felüliekre korlátoztak), játszott Robin Hood- és Batman-filmben, Richard Gere és Kim Basinger partnereként a Dermesztő szenvedélyekben, sikeres és kevésbé sikeres vígjátékokban, mint a Veszett kutya és Glória, valamint a Néha a csajok is úgy vannak vele.

Az igazi áttörést Hollywood „fenegyerekének”, Quentin Tarantinónak köszönheti, aki a kultikussá vált Ponyvaregényben rá osztotta a femme fatale szerepét. A filmtörténetbe is bevonult a fekete parókás Uma és a magát is parodizáló John Travolta mezítlábas táncjelenete, alakításáért Oscar-díjra jelölték. 2005-ben szintén Travoltával forgatta a Csak lazán című akció-vígjátékot, a Szóljatok a köpcösnek című film folytatását, amelyben ismét volt közös táncjelenetük. Tarantino neki adta az abszolút főszerepet az egyszerre frappáns és szatirikus, a 70-es évek kung-fu és spagetti-western filmjei előtt tisztelgő Kill Bill-sorozatában is. A rendező annyira Thurmanra szabta az elpusztíthatatlan, bosszúálló bérgyilkosnő figuráját, hogy inkább megvárta, amíg kedvenc színésznője visszatér a szülési szabadságról. Thurmant alakításáért mindkét alkalommal Arany Glóbusz-díjra jelölték.

Szerepet nem mindig választott jól: bár kipróbálta magát romantikus komédiában és drámában, thrillerben, akciófilmben és fantasy-ben is, időnként csúfosan megbukott a kritikusoknál és a közönségnél is. 1999-ben Woody Allennel és Sean Pennel dolgozott A világ második legjobb gitárosa című alkotásban, a filmvásznon nála fiatalabb férfival is kapcsolatba keveredett (Első a szerelem), s az anyaszerep is megtalálta (Anya a pácban). 2002-ben Golden Globe-díjat kapott a Pasifogó kísérletek című drámáért. Részben Magyarországon forgatta a Maupassant regény nyomán készült Bel Ami – A szépfiú című kosztümös filmet. Az elmúlt évtizedben játszott a többi közt a Lars von Trier rendezte A nimfomániásban, és Trier ellentmondásos A ház, amit Jack épített című thrillerében. Szerepet kapott Az ételművész című vígjátékban, és több tévésorozatban is feltűnt, legutóbb a Kamrák című horrorszériában.

2011-ben tagja volt a cannes-i nemzetközi filmfesztivál zsűrijének, s más hírességek mellett ő is szerepelt a Pirelli 2017-es naptárán. Ugyanabban az évben debütált a Broadwayn, A párizsi nő című darab főszerepében.

Thurman kétszer ment férjhez és kétszer vált el: Garry Oldman színésszel másfél évig élt nagy szerelemben, majd a Gattica című sci-fi forgatásán megismerkedett Ethan Hawke-kal, akitől két gyermeke született, Maya Hawke maga is színésznő lett. Három évig egy magyar származású szállodatulajdonossal élt együtt, 2012-ben pedig egy pénzügyi szakembertől született harmadik gyermeke, második kislánya.

A színésznő többször felemelte szavát az abortusz jogának korlátozása, valamint a szegénység ellen, a fegyvertartás szigorításáért, s egyike volt azon színésznőknek, akik szexuális zaklatással vádolták meg a közelmúltban elítélt Harvey Weinstein hollywoodi filmmogult.

(Borítókép: Uma Thurman. Fotó forrása: Getty Images/Edward Berthelot)