A könyvet élmény volt olvasni. Kinyitott egy olyan Kolozsvárt előttem, amelyet „bevándorlóként” nem volt lehetőségem nagyon ismerni. A szakmai és szépirodalmi szövegeket gyűjtő könyv kötelező olvasmány minden olyan kolozsvári számára, aki eredetileg máshonnan érkezett.

Nemcsak az ünnepelt történelem szólal meg benne (abból is van bőven), hanem olvashatunk például a középkori fertályi felosztás érdekességeiről, a XX. század eleji kávézók bulváros világáról, a teljesen legális bordélyházakról, urak és nem urak nem hivatalos kapcsolatairól, az egyetemi élet minden zamatáról. Vannak történetek az egyeseknek „boldog” magyar, vagy „magyarabb” időkből, a megváltozott 50-es, 60-as évek kisebbségi küzdelmeiről. Aztán a 70-es évek utáni történeteket lassan a fájdalom, a veszteség, a magyar élet lebomlása, lebontása, a betonváros idegensége, a bevándorló nagy román tömegek „kolozsváriatlansága” hatja át.

Ezt a fájdalmat tovább erősíti a 90-es évek „funársága”, az egyre erőteljesebb magyar elvándorlás történetei. Mivel a könyvet az ezredfordulóra állították össze, amikor a Funar-korszak még javában zajlott, a jövőképe eléggé pesszimista marad a legtöbb írásban.

Én a könyvet 2008-ban vettem a kezembe. Időközben kinézve az ablakon egy eléggé más Kolozsvárt látok. Ha most írták volna a könyvet, jövőt latolgató tanulmányai jó eséllyel pozitívabbak lennének.

Talán szerencsésnek mondhatom magam. 2000 őszén költöztem Kolozsvárra. Az utolsó Funar-mandátumot egyetemistaként éltem végig. Székelyföldi kisvárosból származva az embernek nincsenek hatalmas igényei. Az egyetemista nagyváros hangulata, diákélete már eleve elragad, a városvezetéstől függetlenül.

Azóta bejártam több európai országot, Amerikában is éltem. Kellett ez a kontraszt, hogy észrevegyem, mekkora fejlődésen ment át ez a város az utóbbi négy évben. Hazajöttem, és ahogy elteltek az utóbbi évek, úgy éreztem, utánam jött a nyugat, annak minden jó és rossz hozadékával.

Nagy élmény volt elolvasni ebben a könyvben Kolozsvár magyar életének múltját. Még több tiszteletet és elismerést ébresztett bennem azok iránt, akik ennek a városnak a magyar örökségét felépítették, fenntartották, fejlesztették, és máig eljuttatták. De én azt a Kolozsvárt is nagyon szeretem, amelyiket most élem meg. Még akkor is, ha mi már alig egyötöde vagyunk a burg lakosságának, még akkor is, ha sok minden, ami magyar volt, eltűnt (például a Hóstát, magyar utcanevek), vagy átalakult (Ferenc József, majd Bolyai egyetem, Házsongárd, külvárosok).

Azért szeretem Kolozsvárt, mert ez ennek az erdélyi magyar közösségnek az egyetlen igazán nemzetközi, nagyvárosi, enyhén már kozmopolita élettere. Ez az a város, ahol a különböző kisvárosokból egyetemre feljött magyar fiatal találkozhat a globalizálódó világ legújabb hullámaival. Ez az a város, ahol bele lehet kóstolni sok mindenbe, amit „otthon” csak tévében láttunk: nemzetközi környezet, nagyon diverzifikált kulturális kínálat, magas szintű magyar akadémiai, civil és kulturális világ, nemzetközi kulináris kínálat, olcsó európai járatokat fenntartó nemzetközi reptér, Bajnokok Ligája meccsek egy új stadionban, a kávézók világa, a fogyasztói társadalom legújabb játszóterei, egy egyre szépülő turista város előnyei.

Sértődés ne essék, kedves marosvásárhelyiek, nagyváradiak, temesváriak és a többi városok szerelmesei, de Kolozsvár az erdélyi magyarság legjelentősebb modernizációs központja, az egyetlen igazi erdélyi magyar olvasztótégely, az erdélyi magyar New York, amely szívesen magába olvasztja, és ellátja gyümölcseivel a bárhonnan idejött hazánkfiát. Aki idejön, és nem zárja el magát tudatosan a fejlődéstől, annak megnyílik a gondolkodása, tágul a világnézete. Talán olyannyira, hogy sosem megy már innen haza.

Kolozsvár az ország második legnagyobb városa, pénzügyi, akadémiai, szellemi központja. Szerencsések lehetünk, hogy ezt a várost sokáig mi építettük, a mi örökségünket hordja, és jó részben ez a város még most is a miénk. Kolozsvár nemcsak 2000-ben, hanem ma is és ezután is erdélyi magyar szempontból „föl nem adható város” marad. Most már nemcsak a múltért, hanem a jövőért is.