A rendezvénysorozat első állomása Buza volt, az összejövetelt a szamosújvári Kaláka néptáncegyüttes nyitotta meg egy mezőségi táncrenddel, majd a házigazda, a helyi polgármesterjelölt, Czégér István köszöntötte az egybegyűlteket. A felszólaló eddigi polgármesteri tevékenységéről számolt be, olyan infrastrukturális beruházásokról, amelyek a község elemi szükségleteit érintik. Máté András elmondta: a megye román lakosságának több román megyei tanácselnökjelölt között kell majd választania, és a szavazatok megoszlanak, így reális esély van arra, hogy Kolozs megyének magyar tanácselnöke legyen.
Ördöngösfüzesen is jó eséllyel indul a polgármesterjelölt, hiszen a lakosok 40 százaléka magyar. A jelölt a jelenlegi alpolgármester Debreczeni István. A felszólalók közül Fekete Emőke jogász a hagyományőrzés és közösségfejlesztést fontosságáról beszélt. Balázs-Bécsi Attila a szamosújvári Téka Alapítvány elnöke elmondta, a Mezőség nagyon sok értéket adott a magyar kultúrának, de nagyon kevés törődést, odafigyelést kapott vissza. E méltánytalan helyzet megszüntetése érdekében dolgozik a kultúra, oktatás és vidékfejlesztés területén. Fontosnak tartja a szamosújvári és válaszúti mezőségi szórványprogram kiteljesítését. A Szamosújváron létrehozandó Mezőségi Magyar Iskolaközpont tervben már létezik, megvalósulása érdekében már megtették az első lépéseket.