Párhuzamosan zajlana a Főtér és a Mátyás-szoborcsoport felújítása

Angliai tapasztalatokat ültetnének életbe Kolozsváron

NAGY-HINTÓS DIANA

A kolozsvári Főtér két évre tervezett korszerűsítésének egyik látványterve
Több nagyszabású átalakítási munkálat kezdődik el idén tavasszal Kolozsváron, amelyek közvetlenül érintik a történelmi belvárost, jobban mondva a Főteret. A Szent Mihály-templom környéki járdaszakaszt és a sétányokat új kövezettel látják el, ezen kívül kicserélik a padokat is. A két évre tervezett beruházás összértéke meghaladja az ötmillió eurót. Mivel Magyarországon Mátyás király trónra lépésén 550. évfordulója alkalmával 2008-at reneszánsz évvé nyilvánították, a román és a magyar kormány tavalyi ülésén kötelezettséget vállalt a Mátyás király szoborcsoport restaurálását illetően. Több hónapos huzavona után végre beállványozták a szoborcsoportot, s remélhetőleg a munkálatok tavasszal elkezdődhetnek. Boros János alpolgármester beszámolt múlt heti angliai megbeszéléséről is: főleg szociális védelem terén működnek együtt az angliai Rotherham várossal. Az angliai elöljárók viszont a roma csoportok integrálódását illetően kértek tanácsot Boroséktól.


 

A büszke király
A Főtér átrendezése miatt a forgalom csak a templom északi és déli részén marad meg, a keleti és a nyugati részen megszűnik, mivel itt munkatelep lesz – tájékoztatta lapunkat Boros János alpolgármester. Az elöljáró elmondta, új padokat vesznek és fákat ültetnek. A befektetés összértéke több mint 5,83 millió euró, de ez az összeg két év munkálataira elegendő. Az első évben nem változik a forgalom, mivel a templom körüli részen folynak a munkálatok. Utána lezárják a templomtól keletre és nyugatra eső részt. Elképzelhető, hogy a Főtér átrendezési munkálatai párhuzamosan zajlanak majd a Mátyás király szoborcsoport restaurálási munkálataival. A város idei költségvetését már jóváhagyták a tanácsosok, tehát most már csak annyi marad hátra, hogy kifizessék a Mátyás király szoborcsoport restaurálási tervének megvalósíthatósági tanulmányáért járó hátralékot az Utilitas cégnek és a Part of Art Alapítványnak. Egy-másfél hónap alatt pedig elkészülhet a restaurálási terv is. Ezután pedig a városháza új versenytárgyalást ír ki a kivitelezésre – tájékoztatott Boros János alpolgármester. Múlt heti angliai tapasztalatcseréjéről az alpolgármester a következőket nyilatkozta: „Az angliai Rotherham várossal már többéves partnerkapcsolatot valósítunk meg a szociális védelem terén, mint például a hátrányos helyzetű gyermekekkel, drogosokkal való foglalkozás. Az ottani városi tanácsosok többrétű képzésben részesülnek. Nem csak az érvényes jogszabályokat és a városháza működési előírásait sajátítják el, hanem azt is, hogy nyilatkozattételkor egy tanácsos meddig mehet el – akár a városházi teendőket, akár politikai ügyeket illetően. A bukaresti brit nagykövettel ellátogattunk Wales fővárosába, Cardiffba is. Ott az iránt érdeklődtünk, hogy mit lehet kezdeni a már használaton kívül helyezett ipari létesítményekkel”, emelte ki Boros.

Mivel egyre nagyobb hangsúlyt kell fektetniük a szociális védelemre, a közelmúltban a városháza keretén belül megalakult a szociális védelemmel foglalkozó közhasznú társaság.

Az elkövetkező időszakban kidolgozunk egy, a városházi szakbizottság által megvalósítandó szociális védelmi tevékenységekre vonatkozó jegyzéket, amelyet majd elküldünk az angliai partnereinknek, s ennek alapján állítjuk össze közös programjainkat – magyarázta az alpolgármester.

Boros szót ejtett arról, hogy az angliai város végén szlovákiai romák telepedtek meg. Az angliai városházi szakemberek ezen a téren kértek tanácsot tőlük, ezek integrációjáról érdeklődtek.