KÉZILABDA

Senocico újra játszik

(riti)

A női Nemzeti Liga 19. fordulójában az U Jolidon 32:24 (13:11) arányban verte a Bákói Ştiinţa csapatát, majdnem négyszáz szurkoló jelenlétében. A mérkőzés különös esemény volt a kolozsváriak számára, mert tíz hónap után újra parkettre lépett a szülés után visszatért Ani Senocico Mihaela, akit az összegyűlt közönség vastapssal fogadott.


A lányok gyorsított tempóban kezdték a játékot, az első félidő 25. percében 13:5 volt az eredmény, de a félidő végére az ellenfélnek sikerült két pontra csökkenteni a gólkülönbséget (13:11). A szünetben kapott edzői utasítások megtették a hatásukat, mert a kolozsváriaknak sikerült összeszedniük magukat. Az 52. percben tíz góllal húztak el (28:18), és az behozhatatlan előny tudatában Gheorghe Covaciu vezetőedző több cserejátékost is parkettre küldött (Joldeş, Oltean, Brânzan, Tetean), ekkor lépett pályára Senocico is, aki két góllal köszönte meg az edző bizalmát.

Gheorghe Covaciu a következőket nyilatkozta a mérkőzés végén: „Számomra szomorú győzelem, mert úgy látszik, hogy a lányaim nem tanultak semmit a Brassó elleni mérkőzésből, ezért hétfőn gyűlésünk lesz. Nehéz mérkőzés következik, Déva ellen játszunk. Ha ezt a mérkőzést megnyerjük, 60-70 százalékban biztosítva lesz számunkra a dobogó második helye. Nem gondolunk még a Bajnokok Ligájára, mert a bajnokságra kell koncentráljunk.”

Ani Senocico Mihaela, a mérkőzés végén elmondta: „Nagyon boldog vagyok, hogy újra játszhattam és dobhattam két gólt. A Bajnokok Ligája szép álom, de addig még rengeteget kell dolgoznunk.”

Kolozsvári pontszerzők: Vintilă, Brânzan és Dincă 5-5, Paraschiv 4, Tudorache és Joldeş 3-3, Senocico, Oltean és Bârsan 2-2, Crap 1.

A férfiak élvonalában az U Transilvania ugyancsak győzött: a Bukaresi Dinamót 29:24-re verték a kolozsvári sportcsarnokban. A mérkőzés szoros volt, a gólkülönbség csak az utolsó percekben vált „szemmel láthatóvá”, nagyrészt Szabó Levente kitűnő kapusteljesítményének köszönhetően.