Alig félórás autóút után érkeztünk meg a színjátszásáról és bútorfestéséről méltán híres Mákófalvára. A település központjától nem messze található Kós Károly Népház zsúfolásig telt termében már javában beszélgettek a helybéliek, ki ülve, ki állva várta, hogy kezdetét vegye a vígság. „Hazamész? Hát ne bolondulj meg, ha már idejöttél!”, utasította rendre unokáját az egyik nagymama. Nem is kellett soká várni, csakhamar felgördült a függöny, és Kovács Pali Ferenc népművész lépett elő. Miután köszöntötte a szép számban összegyűlteket, Furu Árpád műemlékvédelmi szakmérnöknek, a Transylvania Trust Alapítvány munkatársának adta át a szót. A Glória Kiadónál 2008-ban megjelent Kalotaszeg népi építészete című kötetét a jelenlévők figyelmébe ajánlva Furu kiemelte: számára is öröm a mostani alkalom, hisz ilyen népes közönség előtt még nem volt alkalma beszélni a kiadványról.

Lakodalmas vidámságok

„Elveszett a pincelakat, jaj, de szép szeretőm akadt” – énekelték kalotaszegi viseletükben a hozományos láda köré felvonuló fiatal lányok és asszonyok, akik mögött rögvest ott termettek a siheder legények és a férfiak is, hogy táncba vigyék őket. Hirtelen szikrázni kezdett a levegő, a látvány teljességgel magával ragadta a közönséget.

Ezalatt a színpad jobb oldalán díszes tömeg gyülekezett, élükön a farsangi kavalkád két főszereplőjével, a menyasszonnyal és a vőlegénnyel. Esküvő készülődött ugyanis, és nem is akármilyen: a színpadon felvonuló három generáció nagyanyáink (és persze nagyapáink) lakodalmi rituáléit elevenítette fel – menyasszonyunk fejét csak azután kötötték be, hogy gondosan megmosdatták, termékenységének bizonyossága érdekében pedig leendő urának nadrágjára ültették.

FOTÓ: A SZERZŐ FELVÉTELE– Asszony lesz a lányból, de előbb gondosan meg kell mosdatni

„Képzeld el, hogy az embered a kocsmába téved, s ittasan viszik haza a cimborái. Ha másnap valaki megkérdi tőled, ki ez a részeges disznó, mit felelsz?”, szegezték a kérdést a menyasszonynak. Nem volt rest a lány, hamar rávágta: „kedves férjem”. Természetesen a barátnőktől és a családtagoktól való búcsúzás, a menyasszonytánc és a nászéjszaka körmönfont megzavarása sem hiányozhatott a színdarab repertoárjából. A hajdani lakodalmak hangulatához hasonlóan persze jókedvből, mókából és kacagásból is volt bőven.

Az előadás befejeztével a kulisszák mögé merészkedtem. Vőlegény urunkat, Irsai Györgyöt arról faggattam, ő maga miért tartja fontosnak a lakodalmas szokás bemutatását. – Három generáció közös munkájának gyümölcse ez a mostani előadás: a gyerekeket már hatéves korukban bevonjuk a színjátszásba, hisz ekkor már meg tudnak jegyezni egy-két versszakot. Fontos, hogy már ilyen fiatalon megszokják a felnőttekkel való együttdolgozást, és az is, hogy lássák: miként kell felöltözni egy ilyen alkalomra – mondta Irsai. Tőle tudom, a hölgyeknek legalább 45 percre van szükségük, hogy ruháikat magukra öltsék.

A beszélgetést befejezve csakhamar visszatértem a nézőtérre, ahol ismét türelmetlenül kezdtek tapsolni a mákófalviak. „Végre kezdődik!”, kiáltott fel mellettem egy fiúcska.

Mókás farsang a fonóban

A folytatásban a mámoros lakodalmi hangulatból a fonó világába kalauzolták a szereplők az egybegyűlteket. A háttérben fonogató asszonyok, mellettük az írásos hímzés alapjait elsajátítani szándékozó kislányok, oldalt pedig törökbúzát morzsolgató férfi. Az asszonyok keze persze mintha ezúttal is kicsit lassabban járt volna, mint a szájuk: munka közben a megesett Pendzsi történetét ecsetelték lelkesen, majd táncra perdültek, a „pletykaparti” következő fejezetéből pedig már az is kiderült többek között, hogy Farkas Feri véletlenül megette a mosogatórongyot.

Hogy mitől volt farsangi a színdarab? – kérdezhetnék. Hát íme: „kicsi helyt elférünk, egy éjszakára szállást kérünk. Én volnék a vezérkos, e kis csapat kísérője, kaphatunk-e szállást? Tisztességes emberek vagyunk, kezünk nem ragad, senkit nem bántunk, minden élő embert jókedvre hangolunk” – ezekkel a szavakkal kérte a farsangoló csoport bebocsáttatását az imént még vőlegényt alakító Irsai György.

Hát persze, hogy beengedték őket. Farát a zenére rázó magyar-svájci tarka „tehent”, asszonynak öltözött férfit, férfinak öltözött leányt és cigányasszonyt egyaránt felfedezhettünk a farsangi menetben, a jókedv pedig ezúttal sem maradt el. Csak szegény Márton gazdát rúgta meg Bimbó tehén, de szerencsére bőven akadt, aki elsirassa. A javasasszony sem volt rest, bőszen jósolta a fiatal lányok jövőjét. „A kártya azt mutatja: nagy egészség, a kapuban leselkedik a betegség. Nagy gazdagság, szegénység”, rikácsolta kedvesen.

Sokáig folytathatnám még azon farsangi bolondságok ismertetését, amelyeket akkor este a mákófalvi Kós Károly Népházban volt szerencsém megtekinteni, erre azonban talán még egy egész újság sem lenne elég. Akkor talán nem beszélhetnék arról, hogy milyen szépen táncolták az észak-mezőségi táncokat a Szarkaláb táncegyüttes tagjai... Pedig így volt, a talpalávalót pedig Cuba és barátai húzták. A közönség tetszését minden bizonnyal sikerült elnyerniük, kétszer is visszatapsoltuk őket.

Mi sem bizonyítja jobban, hogy a farsangi kavalkád hangulata bennünket is teljességgel magával ragadott, mint az, hogy útitársam közben elmesélte: néhány évvel ezelőtt, amikor Micikét, a fogorvos segédjét alakította az egyik darabban, a színpadon véletlenül egyenesen a páciens lábába szúrta a tűt. A már-már bizarrá változó, de felettébb humoros kis történet után ismét a színpad mögé indultam, ekkor már Kovács Pali Ferencet, a színdarabban szereplő 50 személy lelkes oktatóját kerestem.

Egykor a színjátszás tartotta össze a magyarságot

A fiatalok sürögtek-forogtak közben a színpadon, mi pedig csendesebb helyre vonultunk. Itt mesélte el a népművész, hogy a „társulat” már karácsony óta próbál, januárban szinte minden este találkoztak az iskolában. Kétségtelen: rengeteg energiára és munkára volt szükség ahhoz, hogy a közönséget ily módon magukkal ragadják a lakodalmasok és a farsangolók.

– A különböző énekek és játékok megtanulása és begyakorlása mellett ezeknek az embereknek alkalmazkodniuk is kell egymáshoz, ilyen értelemben éppen elég volt az egy hónapos felkészülés. Van itt azért turpisság is a dologban – magyarázta Kovács Pali Ferenc –: minél több személy lép fel, vélhetően annál nagyobb közönségre számíthatunk, a két-három szereplős darab ugyanis korántsem vonz annyi vendéget, mint ahogyan azt egy nagyobb szereplőgárdával dolgozó, jelen esetben a mostani teszi.

Büszkén tekintett vissza a Mákófalván már 1920-tól működő színjátszócsoport tevékenységére, és részletesen kitért arra az elmúlt 35 évre, amióta ő tanítja be a szereplőket. Ebben az időszakban játszották többek között Móricz Zsigmond Úri muriját, Móra Ferenc Liliomját, Sütő András Anyám könnyű álmot ígér és Mikszáth Kálmán A Noszty fiú esete Tóth Marival című regényének színpadi változatát, tavaly decemberben Kallós Zoltán mezőségi betlehemes játéka alapján pedig a debreceni betlehemes találkozón vendégszerepeltek. – Az 1989 előtti évtizedekben a színjátszás tartotta össze a magyar közösséget, de sosem volt az a célunk, hogy profi előadásokat tartsunk, a műkedvelőkkel nem igazán lehet gyakorlatozni, gesztusaikon és hanghordozásukon nem tudunk csiszolni. A szereplők ma este is improvizáltak. A színjátszásunk célja inkább a faluközösség összekovácsolása – ecsetelte Kovács Pali Ferenc.

Bár ő maga még mindig hihetetlenül lelkes, szeretné valakinek átadni a stafétát, úgy véli ugyanis, energiáját egyébre kellene fordítania mostanság. – Például meg kellene írnom a mákófalvi színjátszás történetét – hangsúlyozta. Ekkor szólt valaki, hogy muszáj „elrabolnia” interjúalanyomat, ugyanis az est következő programpontja, a tombolázás következik.

Még egyszer azért hozzám fordult kedvesen, és arra kért: ha ismét Mákófalván járok, keressem fel őt is. Mindenképp – feleltem, és közben arra gondoltam: az 50 amatőr színjátszó mellett elsősorban neki és az ő áldozatos munkájának köszönhetem, hogy néhány órára sikerült kilépnem a hétköznapok rohanásából. Mert farsang ide vagy oda, az embernek mindig jólesik egy kicsit önfeledten szórakozni, és bár nem vettünk részt a táncházban, meg tudtunk feledkezni egy rövid időre mindennapi problémáinkról.

***

A fotóriport ide kattintva tekinthető meg.