Francia–spanyol–német marokkói válságok

Az alavita szultánok a 17. század második felétől Mekneszben székelnek, a 19. század második felétől Marrákesben, a 20. század elején Fezben. A 20. század tájáig meg tudják őrizni független államukat, bár a partvidéken állandóan létesülnek spanyol, portugál erődítmények, néhol kalóztanyák. A központibb terület elfoglalására nem kerül sor, már csak azért sem, mert többen is pályáznak rá. Eleinte a spanyolok és a franciák vitatják a fennhatósági jogot, majd ebbe a német birodalom is bekapcsolódik. 1880-ban 14 európai állam Madridban tanácskozik Marokkó jövőjéről, minthogy az országban éppen belviszály folyik. Nem tudnak megegyezni, úgyhogy kölcsönösen elismerik egymás e vidéken szerzett jogait. 1899-ben az Algériában már uralkodó franciák számos Marokkóhoz tartozó szaharai oázist foglalnak el. 1900-ban a spanyolok és a franciák egyezkednek az ország felosztásáról. Még ebben az évben az olaszok, majd 1904-ben a britek is elismerik a franciák jogát Marokkóra. 1904 októberében az országot spanyol és francia övezetre osztják. A megszállást azonban megakadályozza II. Vilmos német császár 1905. márciusi váratlan látogatása Tangerben: ő is részt kér az országból. Ezt nevezik az I. marokkói válságnak. Már-már háborús hangulat alakul ki, végül a németeknek vissza kell vonulni. 1909 februárjában megkötik a francia–német egyezményt, amelyben Németország is elismeri a franciák jogát Marokkóra. Mikor azonban a franciák bevonulnak Fezbe, 1911 áprilisában, a németek egy csatahajót küldenek Agadir kikötőjébe, mintegy maguknak követelve az ország déli részét (II. marokkói válság). Novemberben aztán mégis kénytelenek a németek kiegyezni a franciákkal, kárpótlásul Kongóban kapnak területet. Úgyhogy 1912. március 30-án megszületik a fezi egyezmény, mely francia protektorátus alá helyezi az országot, kivéve annak északi, Földközi-tenger-parti sávját, amely spanyol protektorátus alá kerül. Tanger nemzetközi kikötő lesz.

Jogász király informatikus feleséggel

A királyi család

A franciák meghagyják a szultánt az ország élén, de a tényleges hatalmat a francia főmegbízott gyakorolja. A fővárost áthelyezik az óceán-parti Rabatba, mert ennek könnyebb a megközelítése. A szultáni udvar is átköltözik. Ugyancsak a franciák építik ki nemzetközi kikötővé Casablancát, s jóformán minden nagyobb városban gyors építkezésbe kezdenek. Rövid idő alatt eljegyzik az országot a francia kultúrával. Ezrével költöznek ide francia családok. Időnként egy-egy ellenállási, függetlenségi mozgalom gondot okoz a franciáknak, s minthogy 1947-ben a szultán is a függetlenségiek mellé áll, rövidesen száműzik Madagaszkárra. 1956-ban a franciák, majd a spanyolok is kénytelenek kivonulni, elismerve az ország függetlenségét. Visszatér a száműzött uralkodó, s 1957-ben V. Mohamed néven királlyá kiáltja ki magát. Utóda 1961-től II. Hasszán, aki 1975-ben elfoglalja a spanyoloktól elhagyott Nyugat-Szaharát, melynek területét máig megszállva tartják. Hasszánt 1999-ben a jelenlegi uralkodó, VI. Mohamed király követi a trónon. Az ország 1962-ben kapott először alkotmányt. Államformája az alkotmányos örökletes királyság. Kétkamarás parlamentjének képviselőházát öt, szenátusát kilenc évenként újítják meg. A szenátus tagjait, a miniszterelnököt és a minisztereket a király nevezi ki. A király bármikor feloszlathatja a parlamentet. A hatalom tehát a király kezében összpontosul. A demokratikus jogokkal nem is tudnának egyelőre élni, hiszen a lakosság 55%-a írástudatlan, ezek felének nincs állandó lakhelye. A király jelképezi az államhatalmat, övé az egyházi vezetés. Arcképe minden teremben, lakásban a falon található. Nyakkendős européer fiatalemberként karosszékben örökítették meg. Néhol családi képe is látható. Csak egyetlen feleséget tart, egy informatikusnőt, akitől van egy fia és egy lánya. A családi felvételen a férj és a feleség európai öltözékben látható, közöttük ül a kis trónörökös. A jogi végzettségű király a modernizálás, az Európához közelítés harcosa. Ez abban is megnyilvánul, hogy a televízióban szinte naponta látható fogadásokon az előtte megjelenő külországi miniszterek, követek kézcsókja elől igyekszik kezét elkapni. Mostanság nagy gondot okoz a törvénykönyv átdolgozása. Eddig a saría iszlám jog uralkodott, most ezt polgári törvénykezéssel szeretnék helyettesíteni. Jellemző az átállásra, hogy az állami intézmények, iskolák a polgári évet tartják be, s a vasárnapjuk szabad, míg az egyháziak, s a magánvállalatok jó része még a holdévhez alkalmazkodik, s pénteken ad szabadnapot.

A drága víz

A jellegzetes marokkói cserép főzőedény kiválóan megőrzi az ízeket

Buszunk sötétedés után érkezik Fezbe. Meg kell szoknunk, hogy itt 6 órakor megy le a nap, s esős időben már sötétedik is. Toronyszállónk a város modern részében fekszik. Szobánk puritánul berendezett, s számunkra meglehetősen hideg. Errefelé nem szoktak fűteni, mert az emberek elviselik a téli 16–18 fokot. Néhol a légkondicionáló felszerelés meleg levegő fúvására állítható. Itt a gondot a nyári hőség okozza. Vacsorázni a fedett tetőteraszra megyünk. Onnan messzire ellátni, néhol egy-egy kivilágított mecsettorony sziluettje tűnik fel. A vacsora meglep: mindenki elé egy-egy kúpos tetővel lefedett agyagtálat tesznek, amikor lekapják az agyagtetőt, még rotyog benne a csirkehús és a zöldség-körítés. A második fogás édesség. Sokan sört vagy bort innának, de effélét Mohamed tilalma folytán errefelé nem árulnak. Még az ivóvizet is pénzért mérik. A csapvíz itt ihatatlan. Legfeljebb mosdásra jó. Magasabb emeleteken néha nincs is kellő nyomása a víznek. Az ország egyik nagy problémája a vízellátás: télen a hegyoldalakról alkalmi patakokban özönlik le a víz, de nyáron a vízfolyások teljesen kiszáradnak. Jelenleg nagy vízgyűjtő tavakkal próbálják a fontosabb városok ellátását megoldani.

FOLYTATJUK