Autópályaépítés hitellel?



Az észak-erdélyi autópályát építő Bechtel amerikai cég csak akkor tud akár egy kilométernyivel is továbbhaladni az építkezésben, ha az állam által garantál hitelt kap – jelentette be Constantin Dascălu, a szállítási és közlekedési minisztérium államtitkára.


A pénteki sajtó közlései szerint csak állami fedezetű hitelből lesz lehetséges finanszírozni az idei munkálatokat. Egyelőre nem tudni, pontosan ki is veszi fel majd a kölcsönt, és milyen összeget? A tisztségviselő szerint nincs még döntés arról, hogy a pénzügyminisztérium, az Országos Út- és Autópályaépítő Ügynökség (CNADNR) vagy pedig maga a Bechtel kapja-e kézhez az összeget. Az amerikai vállalatnak azonban ehhez pontos ütemtervet kell bemutatnia az idei munkálatokról, hogy az állam számot vethessen a szükséges összeggel. Dascălu arra is felhívta a figyelmet: a hitelfelvételnek olyan módját kell megtalálni, hogy tartani lehessen a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött megállapodás értelmében kitűzött költségvetési hiánycélt, azaz a GDP 5,9 százalékát.