Korteshíradó

Kalotaszegen Máté András és csapata

Körösfőre látogatott Kolozs megye tanácselnökjelöltje Máté András Levente, valamint Vákár István, Boros János és Mátis Jenő megyei tanácsosjelöltek.


Ez alkalomból Antal János helyi RMDSZ-es polgármester-jelölttel együtt a község szinte minden portáját felkeresték. Antal János három sikeresnek mondható mandátummal teremtett jelöléséhez megfelelő bizalomalapot. A helyi önkormányzat, az RMDSZ, és a református egyház közötti feszültségek feloldásán kívül az ő nevéhez fűződik a szemét elszállításának megszervezése, a művelődési ház és a polgármesteri hivatal felújítása, valamint az utcai világítás modernizálása. A választók érdeklődve fogadták a jelölteket, és arról biztosították az RMDSZ politikusait, hogy június 1-jén elmennek szavazni

A tordaszentlászlói, magyarfenesi és magyarlétai választókkal is találkoztak a megyei tanácsosjelöltek. Jelen volt Máté András Levente megyei tanácselnökjelölt, valamint Vákár István, Sztranyiczky Szilárd, Fekete Emőke, Horváth Anna, Boros János és Mátis Jenő megyei tanácsosjelöltek, de az elöljárói tisztségre pályázó Tamás Gebe András is. A beszélgetések során kiderült: az emberek legnagyobb elégedetlensége az, hogy az észak-erdélyi autópályát építő Bechtel cég több tonnás teherautói a munkálatok kezdete óta óriási kárt okoztak. A negyven-ötven tonnás kőszállító gépek tönkretették a sokkal kisebb terhelésre tervezett megyei út aszfaltburkolatát, és az út menti házak is megrongálódtak. A cég és a hatóságok által ígért megoldások nem valósultak meg, vagy nem voltak hatékonyak. Máté András Levente azt hangsúlyozta, hogy szakértői véleményre van szükség a károk felbecsüléséhez, majd jogorvoslatot kell kérni. A házak megrongálásáért a Bechtelnek kellene kifizetni a kártérítést. A tanácselnökjelölt elmondta, kinevezése esetén prioritásként fogja kezelni a kérdést.