Mircea Sandu, a Román Labdarúgó Szövetség elnöke mai kolozsvári stadionlátogatása alkalmával biztosított afelől, hogy a labdarúgó Román Kupa döntőjét 2012-ben az épülő kolozsvári arénában rendezik.
A szakszövetség elnöke elégedett a munkálatok állapotával, és továbbra is fenntartja, hogy a válogatott is megtiszteli a Szamos parti stadiont, amelyet Alin Tişe – a Kolozs Megyei Tanács elnöke – szerint szeptember végére befejeznek, és októberben már mérkőzésnek is otthont adhat.
Sandu szerint minden mérkőzésre mintegy 15 ezer szurkoló látogat majd ki, és a rangadókon – kiváltképpen a CFR és a Steaua elleni találkozókon – teltházra lehet számítani. Ugyanakkor a labdarúgó pályát övező atlétikai pálya labdarúgó szempontból sem hátrányos, mert a lelátók elrendezésének köszönhetően a szurkolók még így is a pálya közelében ülhetnek. (8)