Az első építmények malmok – ez nyilvánvaló. Egyik-másiknál még arra is rájön az ember, milyen típusú. De vajon mikori építmények ezek? Kik használták és Erdély melyik területén? Mik a jellegzetességei és meddig voltak használatosak? Ilyen és hasonló kérdések merülhetnek és merülnek fel a látogatóban. Persze, találgatni lehet, sőt, romániai lakosok számára egyes válaszok magától értetődők, de vajon a külföldi ember mennyire tudna itt tájékozódni? A házakon, kiállított tárgyak mellett nincs semmiféle leírás. Jó lett volna még bejövetelkor ismertető füzet után érdeklődni, merül fel bennem... Beljebb haladva különböző mesterségek (kovács, fazekas, kézműves, üveges) műhelyeibe nyerünk betekintést. Általában három-négy házért egy alkalmazott felel – ő nyitja-zárja az ajtókat. Akad közöttük olyan is, aki átveszi az ideiglenes idegenvezető szerepét is, és bemutat egy-két épületet-tárgyat. Szűkszavú ugyan, de információ hiányában minden elejtett szónak, évszámnak megnő az értéke. A kiállított tárgyak legfontosabb részét itt a szerszámok képezik, de bútorok, háztartási eszközök, ágynemű és különféle díszek is nagy számban jelen vannak. Némely háztartáshoz kút, pajta, csűr is társul. Ötletes az egyes termek berendezési stílusa – otthonossá teszi a sötét helyiségeket a falra akasztott néhány tükör, kézimunka, fából készült dísz. A fogason lógó, útrakész kabátok, az alatta látszólag gondatlanul levetett lábbelik néhány pillanat erejéig jelenné varázsolják a múltat. Az ablakon alig szűrődik be fény, mesterséges megvilágítás nincs. A nagyon rossz fényviszonyok csökkentik a befogadói képességet, s elvesznek a látvány értékéből.

Erdély tizenhárom vidékének XVIII–XX. századi jellegzetes családi házait, műhelyeit és három templomát (egy közülük jelenleg nem látogatható) foglalja magába a Romulus Vuia Szabadtéri Falumúzeum (Parcul Etnografic Romulus Vuia). Az utólag megvásárolt múzeumi ismertetőből kiderül, Erdély első szabadtéri múzeuma az 1964-ben alkalmazott rendezői elvet érvényesíti mind a mai napig. Minden egyes építményről külön kép jelenik meg, alatta hosszú elemzéssel. Az intézmény honlapján is sokkal több információ található, mint magában a falumúzeumban.

„Romulus Vuia” Nemzeti Etnográfiai Múzeum (Parcul Naţional Etnografic „Romulus Vuia”), áll a kifejezetten egységes, kidolgozott, többnyelvű – román, angol, francia, olasz – és lényegre törő weboldalon. A nemzetállam hamis koncepciója miatt a kisebbségi kultúra ugyan megjelenik, de hiányosan és ötletszerűen. A múzeum elemei ezért számomra nem állnak össze egységes egészként, kizárólag önálló fejezetekként élnek.

Ha kellemes idő van, évszaktól függetlenül, jó elidőzni egy-egy házikónál, elüldögélni az útmenti padokon. Az, hogy havi bérletet lehet váltani, bizonyítja, mindenképp hasznos, kihasznált és érdekes múltidéző kezdeményezéssel állunk szemben. Előnyt jelent a csendes környezet – forgalom szinte alig van a múzeum környékén. A tömegközlekedéssel való megközelítés a központból kissé nehézkes és hosszadalmas. Kisautók számára azonban a múzeum kisebb parkoló lehetőséget is biztosít.

A Szabadság napilap 2011. október 5-i számában olvashattuk, hogy Otthon, Erdélyben jelszóval felújítási projektet hirdet a Kolozs Megyei Tanács. Intézmények vagy cégek segítségére számítanak. A múzeum hat gazdaság, egy ház és egy olajprés számára keres „gazdag nagybácsikat”, akiknek legalább húszezer lejjel kellene hozzájárulniuk a javításokhoz. A legnagyobb befektetést azonban a kászonimpéri (Hargita megye) és a komorzáni (Szatmár megye) gazdaság igényli. A minél több érdeklődő reményében Alin Tişe, a Kolozs Megyei Tanács elnöke, az adott cégek és intézmények reklámozását ígéri. A várható felújítást követően remélhetőleg a skanzen nemcsak építményeiben nyer új arculatot, hanem helyi ismertetőanyaga is eléri a megfelelő színvonalat, ennek megfelelően maga az intézmény is rendelkezik majd átfogóbb, teljesebb információval, akárcsak annak honlapja.