Lakatos Róbert negyedéves volt a Kolozsvári Műszaki Egyetem elektronika és híradástechnika szakán, amikor ösztöndíjjal Lengyelországba, Łódzba mehetett tanulni. A Brassai-líceum keretében működő táncegyüttes hívására vett részt egy lengyelországi turnén – parasztfurulyán játszott az előadások szünetében –, ahol Kovács István akkori magyar kultúrattaséval is megismerkedett. – Mesélt a Lengyelország és Magyarország között működő csereprogramról, s felajánlotta, hogy amennyiben igényt tartanak rá, két helyet elfoglalhatnak az együttes tagjai. Mivel az egyik jelentkezőnek nem sikerült a román érettségije, elkezdtem érdeklődni, hogy mehetnék-e én helyette. Így kerültem szociológusi ösztöndíjjal Lengyelországba, s közben pedig folyamatosan reménykedtem abban, hogy a nyelvtanulási év alatt sikerül szakot változtatnom – mondta Lakatos a csütörtöki Szabadság-esteken.

Az évi 7 ezer dolláros tandíj és az igen komoly felvételi miatt csak álmodni merészelt a Lengyel Színház- és Filmművészeti Főiskolára való bejutásról. Foglalkoztatta a fotózás, fényképeit időnként Kovács Istvánnak is megmutatta. A kultúrattasé igyekezett finoman lebeszélni Róbertet, mondván: „ez már nem része az államok közötti egyezménynek”. Kitartását és elszántságát tapasztalva azonban úgy döntött, segít neki, és valamilyen módon megszerzi a filmművészetihez szükséges tandíjat. – Közben, hogy némi alapot szerezzek, beiratkoztam filmelméletre, majd egy évvel később – Kovács István közvetítésével, az Entz Géza által vezetett budapesti Pro Professione alapítvány révén, amely vállalta a tandíj és az ösztöndíj kifizetését –, a főiskola operatőri szakára. Már a felvételi vizsgán kiderült, hogy a lengyel oktatásban nem azt nézik, mit tudsz, hanem a tehetséget keresik, és ez benne a legjobb – értékelte a rendező. Tanulmányainak elvégzése után megházasodott, egy ideig Lengyelországban élt, majd hazaköltözött Kolozsvárra.

Egyetemi évei alatt inkább játékfilmeket szeretett volna készíteni. Amikor egyik játékfilm-tervéhez a későbbi Csendország című dokumentumfilm tervét is hozzácsatolta, nagy meglepetésére utóbbi igencsak megtetszett a producereknek. Időközben találkozott Bálint Arthurral, és elkészítették a Csendországot.

– Tulajdonképpen dokumentumfilm, de úgy áll össze, mint egy játékfilm. Amikor befejeztük, még nem gondoltuk, ma viszont már biztos: nekünk és más filmeseknek egyaránt fontos alkotást forgattunk – hangsúlyozta. Számos elismerést sikerült aztán bezsebelnie a produkciónak, többek mellett elnyerte a zsűri különdíját a 2003-as moszkvai Golden Knight (Zlotyoj Vityaz) Nemzetközi filmfesztiválon, a 2002-ben megrendezett Mediawave nemzetközi filmfesztiválon pedig a nemzeti kategória legjobb dokumentumfilmjének bizonyult.

– Bár nem szeretnék több dokumentumfilmet készíteni, biztos vagyok abban, hogy ha az ember elkezd kapcsolódni egy témához vagy egy emberhez, azt élete végéig komolyan kell vennie. Ennyivel tartozik neki. Ezzel magyarázható, hogy tíz évvel a Csendország után tavaly forgattuk le a gyimesi hallássérült fiatalember, Alfréd történetének folytatását, egy idő múlva pedig ismét visszatérünk hozzá – árulta el Lakatos Róbert.

A Csendország révén vehetett részt 2004-ben az egyik osztrák cég által szervezett meghívásos pályázaton, amelynek révén, az osztrák Nikolaus Geyrhalter Filmproduktion gyártásában elkészült a 25 perces Bahrtalo! című dokumentumfilm. Úgy gondolták, érdemes lesz folytatni a történetet, ezért 2008-ban egészestés nagyjátékfilmméegészítették ki. Támogatás szempontjából sikertörténetként értékelhető a Bahrtalo! sorsa, teszi hozzá Lakatos, ebben azonban nagy szerepet játszott a pitching fórumokon való részvétel: magyar–osztrák–német koprodukcióban, négy televíziótársaság közreműködése és anyagi segítsége révén valósult meg a film. – Az élet ismét tovább írta a dolgot, így amikor már azt hittem, hogy megszabadultam tőle, azt mondja nekem Lali, a történet főszereplője: „te Robi, ezt folytatni kellene”. Nem volt ötletem, hogy merre alakíthatnánk tovább a történetet. Amikor aztán közölte, hogy Indiából, a cigányok őshazájából keres feleséget a fiának, felcsillant a szemem – magyarázta. Ennek eredményeként készült el az Indiai feleség terve, amely az idei Szófiai Nemzetközi Filmfesztivál kerében megrendezett Sofia Meetings koprodukciós fórum két díját (legjobb filmterv, legjobb prezentáció) is megkapta.

Indiában forgatni viszont költséges, bár ha úgy vesszük, sehol sem olcsó, derül ki az est folyamán, mint ahogyan az is, hogy a filmnek legalább a felét szeretnék Indiában forgatni. A Szófiában tapasztalt nemzetközi érdeklődés ellenére magyar és román támogatásra egyaránt szükség van a film elkészítéséhez: a román részt már sikerült megszerezniük – amivel egyébként, Lakatos szerint kevés erdélyi magyar alkotás büszkélkedhet –, a magyarországi támogatásra azonban, úgy tűnik, egyelőre várniuk kell.

S hogy milyen szerepet tölt be Lakatos Róbert erdélyi filmesként a romániai filmiparban? Úgy érzi, a különböző nemzetközi fesztiválokon szerzett elismerések is hozzájárultak ahhoz, hogy „labdába rúghat” a román filmesek mellett, a különböző támogatások megszerzésére kialakított értékelő pontszáma is emiatt nevezhető jónak.

Az elmúlt hat évben, mialatt a Sapientia EMTE Természettudományi és Művészeti Karának Média tanszékén tanított, úgy tapasztalta: vannak tehetséges fiatalok Erdélyben, akik jelentős eredményeket érhetnek el. Felméri Cecília, Bertóti Attila, Visky Ábel és László József nevét említette, akik már az elmúlt időszakban értek el sikereket.

– Ha évente végez egy igazán tehetséges fiatal, az már jó arány a másfél milliós erdélyi magyarság tekintetében – tette hozzá a rendező, majd kiemelte: örömmel tölti el, ha valamelyik diákját kitüntetik.

A filmezés mellett a színház világa is vonzza Lakatos Róbertet: amint az a beszélgetés során kiderült, színházi rendezőként is szeretné kipróbálni magát, azzal kapcsolatban azonban, hogy pontosan mit és hol rendezne, nem árult el részleteket. – Amikor majd teljesen biztos lesz a dolog, idejében szólok, addig azonban nem mondhatok többet. A hozzáállás, amit eddig tapasztaltam, mindenesetre pozitív volt – jegyezte meg a rendező. Édesapja pedig, aki a közönség soraiban foglalt helyet, hozzátette: bár eleinte furcsának tartotta alkotásainak hangulatát, ma már nagyon büszke a fiára.