2009 őszén Erdélyben is elindult a Magyarországon már fogalommá vált Mesterkurzus-előadássorozat, amelynek keretében eddig Müller Péter író és dr. Vekerdy Tamás gyermekpszichológus látogatott el Marosvásárhelyre, Csíkszeredába és Sepsiszentgyörgyre. A neves gondolkodókat minden városban zsúfolt teltház és óriási szeretet fogadta, ezért nem is volt kérdés a szervezők számára, hogy az erdélyi Mesterkurzus 2010-ben is folytatódik. A pszichológiáról, spiritualitásról, hétköznapi életünk fontos és érdekes kérdéseiről közérthető nyelven szóló sorozat keretében február végén dr. Csernus Imre pszichiáter érkezik Székelyföldre, és a körutat sokak kérésére ezúttal egy kolozsvári állomással is kibővítették.
A provokatív, szókimondó stílusáról ismert Csernus hosszú évek óta az egyik legnépszerűbb szerző és médiaszemélyiség Magyarországon. Az eredetileg főként szenvedélybetegekkel foglalkozó orvos különös terápiás módszereivel és kimagasló eredményeivel hívta fel magára az újságírók figyelmét, majd Bevállalja? című önálló tévéműsora széles körben is ismertté tette. Legsikeresebb könyve, A nő eddig több mint százötvenezer példányban kelt el, előadásai pedig az ország minden pontján igazi eseménynek számítanak, amelyekre elővételben elkapkodják a jegyeket. Csernus legfőbb vonzerejét sokan abban látják, hogy rendkívül intenzíven figyel beszélgetőpartnereire, gyorsan képes rátapintani a rejtett problémákra, önáltatásokra is, kíméletlenül őszinte, és drasztikus, kompromisszummentes megoldásokat javasol. Igazi megosztó egyéniség: sokan rajonganak érte, mások ki nem állhatják, csak közömbösnek nehéz maradni iránta.
A neves pszichiáterrel Kolozsváron február 26-án, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Auditorium Maximum termében lehet találkozni, ahol a harmonikus párkapcsolat titkairól és buktatóiról osztja meg gondolatait a közönséggel. Az előadás után Csernus szívesen válaszol a nézők kérdéseire is, és dedikálja a helyszínen megvásárolható könyveit.
Jegyek a Kolozsvári Magyar Opera jegypénztárában kaphatók.