A valós probléma a gyermek.
De nem minden esetben így fogjuk fel, nem nézünk sokszor a dolgok mélyére.
A Szabadság február 2-i, keddi számában a Kiköltöztetnék a tanzavaros gyerekek osztályát című cikkben leírt megállapításokat szeretném pontosítani. Úgy érzem, hogy megbeszélés, megfelelő tájékozódás nélkül nyilatkoznak-sértegetnek, egymás ellen uszítanak szülőt, politikust, tesznek meggondolatlan, sértő véleménynyilvánítást egy intézményről – az ott zajló munkáról –, amelyről semmit sem tudnak (mert eddig elzárkoztak, érdektelenek voltak vele szemben).
A kolozsvári 2-es számú Hallássérültek iskolájában sokrétű gyógypedagógiai munka folyik, ahol túlzott reklámok és magamutogatás nélkül szép csendben dolgozunk, bár az előzmények szerint nem érdekel senkit az, ami ott történik. Elsősorban leszögezném, hogy iskolánknak nem létkérdése a Báthoryban működő osztályok áthelyezése, csak a bennünket érintő nyilatkozat sértő, vagy pontatlan kijelentéseit tisztáznám.
Miért vált ki ellenérzést, visszataszítást a „speciális iskola” fogalma? Hiszen nem fed mást, mint sajátos igényű gyerekek tanítását-nevelését megfelelő szakemberek által, számukra megfelelően kialakított körülmények között. És erre szükség van, akármennyire is elzárkóznak, vagy ellenérzésük van, jobb esetben mellőzik. Ezektől függetlenül, a sajátos nevelésű gyerekek problémájának igénye – mint jelenség – létezik, akkor is, ha nem foglalkozunk vele, ezt meg kell oldani, segítséget kell nyújtani.
A valós, hatékony segítség (nem mellőzés, lenézés, az ott zajló munka leértékelése): a másság elfogadása és annak kezelése, ami egy speciális intézményben létezik, a szakemberek (gyógypedagógusok, pszichológusok. audiológus, gyógytornász, logopédus, stb.) jól megszervezett munkája által, törvényes keretek között, a szükségletek kielégítésével.
A Hallássérültek 2-es számú iskolájában pár éve profilváltás történt, a szükségleteknek megfelelően. Minden típusú sajátos nevelési igényű gyerek oktatása, nevelésének ellátása biztosítva van, képességeinek megfelelő tevékenységi formában, külön osztályban. Személyes példamutatással nevelünk a toleranciára, másság elfogadására, empátiára, az emberi jogok tiszteletben tartására.
Sajnálatos módon más tanintézmény részéről irreális az elfogadás, mert nem nevezhető annak „a munka kárba vész” kijelentés. (Ez arra vonatkozott, hogy a speciális igényű gyerekek esetleg a speciális iskolában folytassák tanulmányaikat.) Miért vész kárba?
„Értesüléseink szerint.. .. ”, következik a cikkben, de a bizonytalan hírforrások nem elegendőek a gyerekek sorsának eldöntéséhez vagy a tiltakozáshoz.
„A BBTE pszicho-pedagógus hallgatói itt folytatják szakmai gyakorlatukat, így tehát e téren sem kedvező az osztályok elköltöztetése” – A Hallássérültek iskolája, a Gyógypedagógia szak újraindítása óta a BBTE-n, gyakorló intézmény a hallgatók számára.
„A mi integrált osztályainkba járó gyerekek később szakiskolába kerülnek, álláshoz jutnak.” A mi speciális osztályainkba járó gyerekek is rendszeresen szakiskolában folytatják képzésüket, és lehetőségeik szerint munkát találnak.
Ha a tiltakozás alapját vizsgáljuk meg a gyerekek szempontjából, feltehetjük a kérdést: kinek jó, ha az osztályok ottmaradnak minden anyagi támogatás nélkül (gyereknek, szülőnek, iskolának, gyógypedagógusnak)? Fontosabb a központi elit iskola, mint a 121 éves hagyományokra épülő speciális iskola, amely nyugati szinten felszerelt, családias, meleg körülményeket biztosító intézmény, ahol minden típusú sajátos nevelési igényű gyermek (hallássérült, értelmi fogyatékos, tanzavaros, autista), szintjének megfelelő foglalkozásban részesül.
Számunkra a másság elfogadása az, hogy képesek vagyunk tanulni másoktól, tudunk velük együttműködni, mert képesek vagyunk a megértés által áthidalni a köztünk lévő különbségeket, az előítéleteket megszüntetve.
