Annak ellenére, hogy még az elmúlt év novemberében szavazták meg azt a törvényt (2008/298. törvény), amelynek értelmében minden telefontársaság hat hónapon keresztül köteles megőrizni a telefonhívások adatait (kivel és honnan beszélünk, a hívó és a hívott fél címét és telefonszámát), a teljes körű nyilvánosságra és közfelháborodásra a hatályba lépés „előestéjén” került sor: hétfőn és tegnap is (az életbe lépés napján) fő hírként tárgyalták, az interneten pedig körlevelek formájában küldték az egymás utáni tájékoztató, tiltakozó leveleket. Kedden meg is kezdték az aláírásgyűjtést az interneten (www.petitieonline.ro) egy olyan beadványra, amelyet a kormány elé akarnak terjeszteni, kérve a jogszabály érvénytelenítését. A tiltakozásban az Alkotmány 28. szakaszára hivatkoznak, amely szerint a levelek, sürgönyök, egyéb postai küldemények, a telefonbeszélgetések és más törvényes kommunikációs módszerek titkossága sérthetetlen.
A tegnap életbe lépett, 2008. évi 298. törvény értelmében minden telefontársaság köteles féléven keresztül megőrizni a telefonbeszélgetések és telefonos üzenetek adatait, vagyis azt, hogy kivel és honnan beszélünk, beleértve a hívást kezdeményező és a hívott fél címét és telefonszámát, továbbá azt, hogy kinek, honnan és mikor küldtünk üzenetet. Ez vonatkozik mind a vezetékes, mind a mobiltelefonos hívásokra. Március 15-től pedig további adatokat fognak tárolni: az internetszolgáltatóknak az említett időponttól kezdődően ugyancsak hat hónapig meg kell őrizniük az elküldött elektronikus leveleink adatait (kinek és honnan, valamint mikor küldtük a levelet). A megőrzött adatok között szerepel gépünk IP-címe és a lakcímünk is, továbbá az, hogy mikor és honnan kapcsolódtunk a világhálóra, mikor szakítottuk meg az internetkapcsolatot. A törvény szerint az adattárolási kötelezettség nem vonatkozik a beszélgetések, valamint az üzenetek tartalmára. A távközlési és informatikai minisztérium tegnap közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy a törvény európai irányelveket ültetett át a hazai rendelkezésekbe, és nem vonatkozik az üzenetek tartalmára. A szolgáltatók által megőrzött adatokat szigorú feltételek mellett szolgáltathatják csak ki, bírói engedély alapján. Ennek megszegése 1-től 5 évig terjedő börtönbüntetéssel jár, de büntetik azokat is, akik megakadályozzák a jogszabály alkalmazását. Hat hónap után az adatokat kitörlik.
Az adattárolás ellen tiltakozók szerint ez az intézkedés – azon túlmenően, hogy sérti az emberi, személyi szabadságjogokat – első lépés lehet újabb felügyelet, ellenőrzés bevezetésére.
Eckstein-Kovács Péter jogász, elnöki tanácsos véleményét kérdeztük a tegnaptól érvénybe léptetett törvényről, aki jogászként és román állampolgárként is elmarasztalóan nyilatkozott a telefonbeszélgetések adattárolásával kapcsolatban. – Tudni kell azt, hogy nem román kezdeményezésre lépett érvénybe a törvény, hanem az Európai Uniós irányelvek hatására. Mi egy kevésbé szigorított formáját fogadtuk el a rendelkezésnek, hiszen voltak olyan országok is, amelyekben hosszabb tárolási időszakot szabtak meg. A hatályba léptetett jogszabályt a terrorista bűncselekmények megakadályozása miatt fogadtuk el annak idején – magyarázta Eckstein.