Jó, hogy minden évben van egy hét, néhány nap, amikor a figyelem középpontjába kerül ez a jelenség. Idén persze a kampányesemények árnyékában nem könnyű megnyilvánulni, főként, ha még az időjárás sem kedvez a szabadtéri programoknak és rendezvényeknek, a szervezők azonban igyekeznek kihasználni a szélcsendes és esőmentes pillanatokat, és minél interaktívabb módon reklámozni ezt a szolgáltatást. Fiatalok és nénikék sálakat-sapkákat kötnek, felruházva velük köztéri szobrainkat, járókelők ragadnak ecsetet, hogy jövet-menet ejtsenek egy-két vonást a nagy közös önkéntes festményen, közben a különféle civil szerveztek képviselői járják a középiskolákat, hogy meggyőzzék a fiatalokat arról, milyen jó is önkéntesnek lenni. Jó, hogy éppen rájuk fordítanak fokozott figyelmet. Úgy gondolom, ez a mostani kamasz generáció valahogy két tűz között van. A szüleik számára nem feltétlenül pozitív jelenség az önkéntesség, hiszen egyrészt a mindennapi megélhetés emészti fel az erejüket, másrészt pedig a siker- és pénzorientált szakmák képviselőinek jelentős része le is nézi ezt a fajta tevékenységet. Az iskolák azonban pártolják a közösségi munkát, ráadásul ma már szinte trendivé válik, vagy felvételik esetén pluszpontnak számít néhány hónapnyi önkéntes munka, akár külföldön is. Persze, a külföld vonzóbb lehet, de akit igazán a tettvágy vezérel, az a saját szűkebb környezetében is megtalálja a lehetőségeket. Kolozsváron is számtalan szervezet várja tárt karokkal azokat, akik nem sajnálják az idejüket, energiájukat arra, hogy önzetlenül tegyenek valamit, adjanak magukból, és ezáltal ők maguk is gazdagodjanak. Az önkéntesség egyik legnagyobb vonzereje ugyanis éppen az, hogy az ember sokkal többet kap, mint amennyit ad.

Persze, adni elengedhetetlen. Abból a kevéske szabad időnkből, ami van, önkéntesként elég sokat oda kell adnunk, ha komolyan vesszük, amit vállaltunk. Jellemző, hogy magasabb életszínvonallal rendelkező nyugati országokban sokkal többen önkénteskednek, akár kedvtelésből, unaloműzésként is. Érthető, és a magam részéről azt se bánnám, ha mifelénk a jólszituált és nagyon elfoglalt üzletemberek is alkalmaznák azt a gyakorlatot, hogy ha már idejük nem engedi az egyéb jellegű közreműködést, legalább jövedelmük egy töredékét áldoznák azon civil szervezetek támogatására, amelyek javarészt önkéntesek munkájából, lelkesedéséből tartják fenn magukat, miközben sokkal szélesebb rétegnek nyújtanak segítséget. A környezetünkben sok ilyen van, biztos, hogy csak egy kevéske erőkifejtést igényelne rátalálni a megfelelőre. A személyi jövedelemadónk 2 százaléka kiutalásának időszakában is kiemelten fontos, hogy tudjuk hová, kiknek érdemes adnunk, illetve kiket érdemes akár egyéb módon, munkával, közreműködéssel is támogatnunk. Hiszem, hogy sokkal élhetőbb lenne körülöttünk a világ, ha mindenki megtalálná a maga szolgálati helyét, ahol csak úgy, ingyen, szeretetből, a viszonzás, a hála igénye és elvárása nélkül élheti át azt a semmihez nem hasonlítható érzést, hogy tett valamit másokért.