Marhák! A tenger homokját próbáltátok-e boncolni? Mire megfenitek a szikét, a finom homok már rég kipergett ujjaitok közül...

A lélek boncolásához nem sebész szükségeltetik, hanem érzékeny, sebzett lelkű költő a váteszek túlérzékeny nemzetségéből.

A Mózes-hitű nagy próféta ott Bécsben úgyszintén inkább költő volt, mintsem orvos. Mondta is a Titkos tanácsos úr: Professzor ide, professzor oda, csak nem gondolod, hogy egy zsidó előtt én pőrére vetkőzöm azért, hogy az megmondja végül, miért nem tudok a feleségemmel...? Elmegyek inkább a Breuerhez (az sem jobb, de legalább nem kérdezősködik annyit). Ő belém nyomja a ravasz fecskendőt, és elmondja nekem is, amit Lojzi barátomnak mondott: Tanácsos úr, a maga sánkere be fog hegedni! De tudja meg, napjainkba már senkiben sem lehet megbízni. A legelőkelőbb nyilvánosházakból is össze lehet szedni egy ilyen ocsmányságot. Sajnos, uram, az erkölcsök nagyon lazákká váltak!

*

A pöttöm kis színház parányi színpadán visszapergetik az eseményeket. A sebzett lelkű fiatal zsidólányt „hisztériával” hozzák gyógyításra a német professzorhoz, aki aztán hónapokig hámozza annak lelki burkait, amíg a lány – a lebontott hetedik fátyol mögül kilép, és ott áll védtelenül, kívül-belül meztelenül. És akkor összeölelkeznek. Az orvos boldogan öleli meg Sabinát, mert segítségével eljutott a kibogozásra váró bonyolult kérdés megfejtéséhez. Az elátkozott tünetcsoport (szindróma) alján levő traumához, amely a patologikus tüneteket okozta. Heuréka! Nem női betegség! Férfiak is szenvednek hasonlókban, pedig a hister (az uterus) nem tartozéka testüknek.

Ketten vannak a színpadon: Jung és „betege”, aki időközben asszisztensévé válik. Na és a harmadik, Lászlóffy Csaba, a koronatanú. Aki kilopta Sabina lelkéből – annak előkerült naplója segítségével – az utókort érdeklő „jegyzőkönyvhagyatékot”, amelyben benne volt a titkok titka, és mert nem mondhatja el senkinek (a gyóntató pap hivatásánál fogva hallgatásra van ítélve), elmondja hát mindenkinek.

Másfél óra hosszat egy elgyötört lélek fájdalmas vajúdásának vagyunk tanúi. Amennyire hideg a professzor elméje, annyira forró a tanítvány lelke és olyan sziklaszilárd a jelleme. (Amit a tanár úr nem mondhatna el magamagáról.) Sabina azzal is tisztában van, hogy ő csak a tengerimalac szerepét játszotta el ebben a nagy kísérletben, és rá többet nincs már szükség. De viszont szabad. Felszabadították, és mostantól ott folytathatja, ahol életének filmje megszakadt. Kissé szánakozva tekint a már kiégett tanárára, aki ezentúl a közös életükből visszavonulhat elméleteinek barlangjába. Magányos tűnődéssel ül majd ő is a libikóka másik végén. Talán nincs is tudatában annak, ki ül az ellenpóluson. De egyedül nem lehet libikókázni. Partner nélkül, lehetetlen.

*

Pereg az előadás. Egy L. Cs., aki az épp akkor születő, új irányzatú pszichiátriával vitatkozik. Bécs akkoriban kitermelte magából a festő Egon Schielét, az író Ştefan Zweiget és a „Mózes-drámát” is megíró Freudot. Jung álcázott nyárspolgár, nem vallja be feleségének, aki éppen megszüli neki gyermekét, hogy mennyire gyengéd szálak fűzik Sabinához. Újdonságnak számított, hogy a hisztéria szimptómák halmaza, és hiábavaló kórokozók után kutatni; szindróma, amely egy lelki traumára vezethető vissza, mint kiváltó okra, amire a tiltások halmaza rakodik rá, s ott mocorog szüntelenül a lélek mélyén... Ha a páciens KÉPES beszélni róla, felkerülhet a tudat világába, hogyha nincs kivel „kibeszélni” a dolgokat, akkor csak az álmok világa szabadíthatja meg az egyént a nyomasztó kényszerképzetektől. Az Ó-Testamentum hívei számára ezek nem ismeretlen fogalmak. Az ilyen „zsidó betegséget” csak zsidó orvosok tudnak gyógyítani. A racionális, hidegfejű német orvos szikéje alatt a betegség „mássá” válik, és a terápia úgyszintén. Kafkaként csak egy évszázadokon át sérült idegrendszer képes reagálni.

Sabinára Jungnak nagy szüksége van, mert másmilyen gondolkodásával kisiklatja őt a kijárt vágányokról. Jungot, aki inkább fékezni tud és kényszerül, mint indítani. (Breuer komoly ellenlábasa volt Freudnak, Adlerről nem is szólva, aki sértőkre és megsértettekre osztotta fel az emberiséget.)

*

Lászlóffy Zsoltra, a zeneszerzőre ebben a darabban nagyobb szerep hárul, mint a kolozsvári színházban bemutatott Születésnapban, mert az egzaltáltságot zenében lehet igazán kifejezni, és az egyre forróbb atmoszférát nemcsak kísérő-, hanem háttérzenéjével domborította ki, időnként észbontó dobpergéseivel, kifejezve a kimondhatatlant.

Kiss Törék Ildikónak ezúttal nem eléggé volt partnere Varga Vilmos, aki szürkébb tud lenni, mint mellénye. Ott ül valaki, akivel nehéz dialógust folytatni, nem meggyőző a pro, sem a kontra hanghordozásban. Ennél valamivel többet értettem meg a darabból. Ismertem az orvos és a páciens között kialakuló viszonyt, és ez a lélekgyógyászatban hatványozottan jelen van.

A torzó cím viszont, érzésem szerint, telitalálat. A milói Venusra kellett gondolnom. Művészek százai máig sem tudták megválaszolni, vajon mit csinálna a titokzatos, karjától megfosztott márványszépség?... L. Csaba tudja, mivel ő mindkét karjával keblére ölelné ezt az egész világot.