De nem csupán évszak-függő eseményekről beszélhetünk. Lemondott (nyilván államfői biztatásra) Románia miniszterelnöke – következésképpen ismét lehet Emil Bocra gondolni mint volt és talán várományos (?) polgármesterre (már ha megbocsátják neki Sorin Apostu felfuttatását, Kolozsvár kárára); és van új kormány, Mihai Răzvan Ungureanu vezetése alatt, fiatal román miniszterekkel és a korábbi RMDSZ-es tisztségviselőkkel. Andrei Pleşu írja a Dilema veche-beli rovatában, hogy ő bizakodó (szeretne lenni). A tévékben szereplő szájtépőkkel és a tereken látható-hallható, Putyint és Hitlert is emlegető jelszavakkal szemben „diszkrét” várakozással néz az Ungureanu-kormány ténykedése elé, egy másfajta diskurzust akar hallani a fiatalok jövetelével (a parlamenti bemutatkozás, az Ungureanu–Ponta párbeszéd eltérni látszott a megszokott politikusi mocskolódástól, a liberális vezér ettől meg is hökkent). Pleşu persze nem biztos benne, hogy az új nemzedék sikeres lesz – csalódása nem kizárt…

És a miénk? A politikailag megosztott (megosztottságra buzdított?!) romániai magyar közvélemény, a média természetesen felmutat ilyen meg olyan véleményeket (furcsa módon a Duna TV egyre gyakrabban szólaltatja meg a Magyar Polgári Párt fékevesztett, nem is oly rég Băsescu mellett feszített, udvarhelyi illetőségű elnökét!), de mégis inkább Andrei Pleşuval együtt próbáljunk bizakodni – mérsékelten.

Polgármesteri példa – a Kolozsvár Társaságban

Egy másik, másfajta „székelység” megnyilatkozásának lehettek tanúi azok, akik eljöttek a Társaság erdélyi magyar városvezetőket vendégül látó programjára, beszélgetésre Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesterrel. Itt szembesülhettünk azzal a jelenséggel, amelyről Pleşu mint elvárásról, a fiatal nemzedék másfajta politikusi beszédmódjáról írt. A Székely Mikó egykori diákja, Egyed Péter volt tanítványa (a kolozsvári egyetemen) magabiztosságával és realizmusával, nem utolsósorban pedig humorával győzte meg hallgatóit, hogy így is lehet beszélni közügyekről. Aki a közelmúltban Sepsiszentgyörgyön megfordult, tapasztalhatta, hogy a fiatal Antal Árpád nem a háryjánosi úton jár; ismeri a nehézségeket, az ellenségeket (mert némelyik nem csupán ellenfélként viselkedik), látja a feladatokat – tudja, hogy mire vállalkozott és vállalkozik. Külön öröm volt arról hallani, hogy számára, a városvezetés számára a kultúra támogatása nem másodrendű kérdés. S a korábban a Kolozsvár Társaság székhelyén elhangzott Új Hívó Szóval összehangzón arról a tengelyről is szót ejtett, amely Sepsiszentgyörgyöt (szerinte: a Székelyföld fővárosát) Kolozsvárral és Nagyváraddal köti össze.

Lehetetlen nem gondolnunk arra, ami éppen az Új Hívó Szókörül indult vitában pár héttel előbb ugyanebben a teremben elhangzott, főként a népszámlálási adatok függvényében. Mármint a fogyás, a pusztulás, önmagunk elsiratása tekintetében. És az erre adott, a kisebbségi szemlélettel szemben megfogalmazott felfogás, magatartás vonatkozásában. Péntek János amikor a (nem létező) „kevesebbség” szó mellett érvelt, öntudatunk, méltóságunk megőrzésének fontosságára, a benne rejlő erőre utalt. Igen, ezt Kolozsvárt, az egyetemi – így fiatalodó – városban, az erdélyi magyar tudomány, művészetek, irodalom, könyvkiadás, média (legalábbis a kulturális sajtó) központjában igencsak tudni lehet – tudatosítani, terjeszteni érdemes.

Az önfeladás a bűnök lajstromában ugyanis az élen áll!

Kutatási többlet

Ahol az együttműködés – és nem az egyik (a másik) kiszorítása – a gyakorlat, ott látványos siker kíséri a munkát. Sem a földrajzi, sem az életkori határok nem kizáróak. A kolozsvári Szabó T. Attila Nyelvi Intézet és a dunaszerdahelyi Gramma Nyelvi Iroda közös kiadásában jelent meg egy tekintélyes könyv, A Termini Magyar Nyelvi Kutatóhálózat tíz évecímű tanulmánykötet, Benő Attila és Péntek János szerkesztésében; az egyes tanulmányokban többféleképpen esik szó a nyelvpolitikáról, nyelvi jogokról, oktatásról, „határtalanításról”.

Ugyancsak az összefogás, a határokon átnyúlás természetes szükségessége mutatkozik meg abban a szakmai vállalkozásban, amely 2009-re megy vissza. Az Erdélyi Magyar Filozófiai Társaság jelenteti meg, negyedévenként, a többletcímű folyóiratot. (Szerénységből vagy csupán grafikai ötletből írják kisbetűvel?) Nyilvánvaló, hogy nem szánják tömegolvasmánynak, de érdemes megjegyezni, hogy az egyes füzetek korántsem csak a filozófusokhoz, filozófia szakos egyetemi hallgatókhoz szólnak. A 2011-es számokban tallózva, az egyik tanulmányban (Gál László) Apáczai 1654-ből való Magyar Encyclopaediájától a már magyarázni sem kell Wikipédiáig ívelő áttekintést, értelmezést találunk. A szerzők névsora a kitűnő Vajda Mihálytól és a szegedi, Málnási Bartók György nevét viselő Doktori Iskola doktoranduszaitól olyan erdélyi fiatal kutatóikig ível, akik a „peregrinatio academica”, vagyis napjaink diák-peregrinációja, külföldi továbbképzése keretében jár(hat)ják a világot. Van a többletnek egy „Budoár” rovata, ahol színes beszámolók olvashatók amerikai, párizsi, kölni élményekről. Keszeg Anna írásából, a Simone de Beauvoirhoz kapcsolt helyszíni benyomások végkövetkeztetéséből idézzük: „Számomra inkább az izgalmas, mennyire lehetnek érdekesek Beauvoir kötetei például a kortárs Kolozsvár megértésében. Abban az összefüggésben, amikor a Párizs-típusú birodalmi nagyvárosmodellek éppen háttérbe szorulóban vannak, az ott létrejött életformák pedig terjedőben, s nehezen képesek másfajta városszerkezetekben elviselhetőek vagy másokra alkalmazhatónak lenni.” Ugyanennek a lapszámnak a hátsó borítóján a főszerkesztő Egyed Péter így összegez: „Lapszámunk szerzői az irodalom és a filozófia határvonalán mozgó (de reméljük, nem bizonytalankodó) szemléletmódot képviselik, és a határátlépések szigorú figyelésével jelzik az irodalomtudományi-történeti, a képi-filmi, valamint a filozófiai diskurzus kompetenciáit.”

Már a hatodik évfolyamánál tart (idén a hetedikbe lép) a [ME.DOK] (itt csupa nagybetű és egy szögletes zárójel), a Média–Történet–Kommunikáció témaválasztást jelző alcímmel megjelentetett folyóirat; kiadója a Kolozsvári Kommunikáció- és Médiakutató Intézet. (A főszerkesztő Cseke Péter, helyettese Tibori Szabó Zoltán.) Legutolsó számuk (2011. 4.) a múltba és a jövőbe is tekint, amennyiben sajtótörténeti tanulmányok (például: Vallasek Júlia: Rendszerváltás a romániai magyar ifjúsági sajtóban) mellett olyan „kényes” politológiai kérdést is felvet, mint hogy milyen az ideális államelnökjelölt prototípusa, és bemutat néhány politikusi profilt az erdélyi magyar fiatalok közül. (Zörgő Noémi a szerző.) Témái mellett elegáns külsejével is felhívja magára a figyelmet ez a szintén szakmai jellegű, tehát egyelőre kevesektől ismert folyóirat. (Tipográfiáját – mint annyi mindent, jól – Könczey Elemér készíti.)

Záradékként – ami visszatérést igényelne

Ha tipográfia és közvetve-közvetlenül képzőművészet, ismét új alfejezetet kellene nyitnunk fiatalok sorozatos tárlati jelentkezésének. A Kolozsvárt (el)siratók figyelmébe ajánlom a tényt: soha ennyi kiállítás egyetlen hónap vagy éppen egyetlen hét alatt városunkban, mint mostanában. Sok köztük a pálya kezdetén járó.

Mindegyik rendezvényre el sem jut az ember, legalábbis nem idejében. Az egybeesések miatt még a „saját” megnyitót, a Korunk Stúdiógalériáét is lekéstem, így csak utólag gratulálhatok művésznek és szervezőnek azért, amit Fazakas Barna képei kínálnak. Hallom, hogy Csíkszeredából Belgiumba, Leuvenbe vitt az útja. Nem akármilyen festő nevét kell megtanulnunk.

Tehát így hívják: Fazakas Barna.