Miközben január 13-án Victor Ponta szociáldemokrata elnök az eddigi hivatalos állásponthoz képest a területi önkormányzatok szükségességéről szólt, az RMDSZ az idei parlamenti választások előtt hallani sem akar a területi-közigazgatási átszervezésről, önkormányzatok megszervezéséről.
Galiciát illetően, az asztúr királyok tudatában voltak a tartomány kiválási szándékának, s ezt mindenképpen meg akarták akadályozni. Első lépésként a király másodszülött fiát kinevezték Galicia kormányzójává. A legagyafúrtabb fogás azonban Santiago de Compostela létrehozása volt. Szent Jakab apostol sírjának 813-ban való felfedezését kihasználva, az asztúr király saját költségén itt templomot alapított és emeltetett, amelyet kiváltságokkal halmozott el. Ezután a templom körül települést hozott létre, s ennek ugyancsak királyi kiváltságokat adományozott.
A sír fölé 820 körül kis templomot emeltek. Ezt később átalakították, de a mórok 997-ben lerombolták. Utóbb félköríves ízlés előtti ízlésben helyreállították. Ez az 1075-től épülő székesegyház része, a keresztszárny bal oldali, északi felének egyik kápolnája lett.
Szent Jakab maradványait illetően, galiciai vélemények szerint valójában nem ő, hanem a IV. században élt, germán törzseket térítő gallaeciai püspök, Priscilianus hamvai nyugszanak itt. Keleti vallási és görög bölcsészeti elemekkel keveredett, a tökéletesség, a világ isteni lényegének megismerésére törekedő, és Mani, a III. században élt perzsa vallásalapító óperzsa és keresztény összetevőkből, valamint Gallaecia rómaiak előtti vallási és művelődési elemeiből ötvözött tanítása miatt a pápa eretneknek nyilvánította, s 385-ben Tréverisben (ma Trier, Németország) lefejezték. Tanai hosszú ideig fönnmaradtak Galiciában.
A sír körüli település alapításával az asztúr király egy csapásra két célt ért el: egy védőszentet – a lovag, mórölő Szent Jakabot – a saját érdekében, és egy Galicia szívében telepített, neki a végsőkig hű várost. Szent Jakab az asztúr uralkodó Galiciába kinyújtott karja, Santiago de Compostela pedig elkényeztetett kedvence lett: kiterjedt birtokokat kapott, kedvezményekben részesült, egyházi székhellyé, központtá tette, bár erre semmiféle törvényes alapja nem volt. Legalábbis 1120-ig, amikor Szent Jakab hírnevének és Xelmírez [selmíresz] érsek aranyának köszönhetően, a város érseki székhely nem lett. Az asztúr uralkodó mindezért csak egy valamit kért: hűséget. És Santiago de Compostela bőségesen megfizetett a kiváltságokért. Miközben ugyanis Dél-Galicia, a későbbi portugál állam csírája, elszakadt az asztúr-leóni királyságtól, Észak-Galicia ennek része maradt. Majd századok múltán, Asztúriával egyetemben, kasztíliai kézre került.
Bárhogy is vesszük, a sír IX. századi „megmutatkozása” vagy megtalálása abban az időben, mikor a mórok már az ibériai keresztények északi végvárait fenyegették, politikai szempontból is döntő jelentőségű volt. Szent Jakab előbb Galicia és León, majd az egész félsziget keresztényeinek védőszentje, a mórok elleni küzdelem erős lelki támasza lett. A személye köré fonódott mondák az általa végbevitt csodákról, csodálatos tetteiről szólnak. Van közöttük olyan is, amelyikhez igen hasonlít a mi Szent Lászlónk köré szövődött mondák egyike-másika. Például az, amelyikben a halottaiból feltámadt Szent Jakab által vezetett keresztény sereg a moszlim szaracénokat üldözi. Ezek, hogy megmeneküljenek, pénzüket, drágaságaikat eldobálják. A keresztények az üldözést abbahagyva, nekiállnak, hogy mindent összeszedjenek. Szent Jakab fohásza a sok értékes holmit limlommá változtatja, a sereg pedig folytatja az ellenség üldözését. A mi, ehhez igencsak hasonló mondánk minden kétséget kizáróan Galiciából származik, magyar zarándokok hozhatták magukkal nem sokkal nagy királyunk halála után. Nálunk azután a szájhagyomány Szent Jakabot Szent Lászlóval, a szaracénokat a kunokkal, a korabeli Magyarország legádázabb ellenségeivel helyettesítette.
A Galiciában beszélt egyetlen nyelvből végső soron a politika miatt kettő lett.
1. A folyamat Galicia kettéválásával kezdődött. 1093-ban VI. Alfonz, Kasztília és León – s az utóbbihoz tartozó Galicia – királya két grófságot hozott létre Galiciában. Az egyiket a Miñótól (portugálul Minho, az ñ és az nh kiejtése egyaránt [ny]) északra, a másikat a Miño és a Douro közti Dél-Galiciából és a Dourótól délre fekvő, az araboktól, móroktól visszafoglalt Észak-Luzitániából. A Miñótól északra fekvő Galiciát – a mai Galiciát – egyik vejének, Burgundiai Raymondnak, a Miñótól délre fekvő Galiciát – a mai Portugália északi részét – másik vejének, Burgundiai Henriknek adományozta. E grófság neve a Douro torkolatának jobb partján fekvő Portus (’kikötő’, ma Porto [portu], Portugália második városa) és bal partján fekvő Cale (ez föltehetően ugyancsak a callaeci népnévből való, ma Vila Nova de Gaia) nevéből O condado portucalense (’a portucalei grófság’) lett.
A santiagói székesegyház mórok által 997-ben lerombolt elődjének helyére épült templom. Az 1075-től épült székesegyház egyik kápolnája  |
2. 1128-ban Dél-Galicia, a portucalei grófság függetlenítette magát Kasztília–Leóntól, majd 1130-ban királysággá alakult. Az új államot előbb Portucalenak, később Portugalnak, magyarul Portugáliának, lakóit pedig portugáloknak nevezték. A Miñótól északra azonban megmaradt a régi név, Galicia és a galego.
A portugál államalapításnak egy feltételezett magyar vonatkozása is van. Burgundiai Henriket Portugália alapítójának tekintik. A XIX. századig élt az a portugál hagyomány, amely szerint ez a Henrik valójában egy Emre, vagyis Imre nevű magyar herceg volt. Feltéve – tegyük hozzá –, hogy az Imre és a Henrik név egy tőről ered. Magyar kutatók is feltételezték, hogy Henrik valójában I. Géza fia lehetett, annál is inkább, mert a Magyar Tudományos Akadémia Árpád-kori új okmánytárának első kötete (1860) egy Henrik nevű ungi grófot említ, aki Szent László korában Kasztíliába ment. A XVI. században élt nagy portugál költő, Camões [kamojns], erről így ír:
Közöttük Henrik (egy magyar királynak
volt a második derék fia, mondják)
Portugáliát kapta, mely nem állt nagy
hírben még, nem volt nagy értékű jószág;
s még egy jeleként jóindulatának
a grófhoz nőül adta Spanyolország
uralkodója Terézt is, a lányát,
hogy véle vegye át új tartományát.
(Camões: A Luziádák, III.25., Hárs Ernő fordítása)
Az 1130-ban Alfonz Henrik által létrehozott portugál királyság tovább nyomult dél felé. A XII. század közepén elfoglalták Lisszabont. Már akkor, az Aviz-ház uralkodása idején megjelent a portugálok előnemzeti, Kasztília-ellenes tudata.
3. 1255-ben III. Alfonz portugál király elrendelte az ny hangot jelölő nh, és a ly hangot jelölő lh használatát, a galego és a portugál írás elkülönüléséhez vezető első lépést.
A nyelv két ága közti különbséget tovább növelte egyrészt az, hogy a dél felé nyomuló, most már portugáloknak mondott dél-galegók a mór uralom alól felszabadított, ugyancsak újlatin, de mégis különböző nyelvet beszélő luzitánokkal keveredtek, ezek nyelve pedig hatott a déli galegóra, azaz a portugálra. A XIII. század végén, a XIV. elején a latin helyett végül ez lett a portugál állam hivatalos nyelve.
4. 1366-ban örökösödési háború tört ki I. Péter és Trastamara Henrik között. Galicia Péter oldalán állt, a portugálok ugyanőt támogatták. 1369-ben Péter meghalt. Ekkor Portugália egyházi szempontból is függetlenítette magát. Ezután galego hűbéreseinek birtokait Kasztília királya büntetésből az őt, a Trastamara-házat támogató kasztíliai nemeseknek adományozta, akik írnokaikkal együtt kiszolgáló személyzetüket is magukkal hozták Galiciába. Ezzel elkezdődött a galego társadalom lassú kasztíliaisodása.
5. A XV. századot az úgynevezett irmandade-(’testvéri’)-felkelések, a parasztok, kereskedők, kisnemesek szövetségeinek a hűbérurak elleni, egy korszerű állam létrehozásáért vívott harcai kísérték. A kasztíliai királyok azon mesterkedtek, hogy a galego nemességet az uralmuk alá hajtsák: előbb a felkelőket támogatták, majd amikor ezek egyre nyíltabban a nemesség, az egyház létére törtek, ráadásul mindinkább Kasztília-ellenessé váltak, a felkelők ellen fordultak. Ennek hatására a Santiago de Compostela-i püspök is a kasztíliaiak oldalára pártolt.
6. Az 1475-ben kezdődött örökösödési küzdelemben a galego nemesség Kasztíliai Izabella ellenében, a portugálokkal együtt, Beltraneja Joana mellé állt. 1479-ben Portugália és Kasztília békét kötött. Ez egyszer s mindenkorra eldöntötte a galego nemesség és egyben Galicia sorsát. A katolikus királyoknak mondott Kasztíliai Izabella és férje, Aragóniai Ferdinánd ugyanis hamarosan hozzáláttak Galicia „megszelídítéséhez”. 1480-ban Galiciában is létrehozták a Santa Hermandadot, ezt a csendőrség jellegű szervezetet. 1481-ben elrendelték a galego nemesek várainak a lerombolását. 1483-ban leverték a galego nemesi seregeket, vezérét kivégeztették. Egy 1487-ben kiadott rendelet megbocsátást ígért az utolsó mór királyság, Granada elleni háborúban részt vevő galego nemeseknek, ami nem volt egyéb, mint sürgetés, hogy hagyják el Galiciát. 1487-ben törvény korlátozta a galego nemesek gazdasági hatalmát. Külön törvény tiltotta, hogy a nemesek újabb adót vessenek ki. Külön törvény tiltotta új várak emelését. Rendelet utasította a nemeseket, hogy a szabad mezővárosokat hagyják békén.
Az ily módon valósággal lefejezett galego nép nyelve, a társadalom vezető rétege nélkül, hamarosan kiszorult a közéletből, s a galego írásbeliség rövid idő alatt elsorvadt. Ezzel egyidejűleg a kasztíliai – az egyháznak is köszönhetően – rátelepedett Galiciára, és a latin után, a galego helyett, ez lett a hivatalos nyelve. Ezek után a megmaradt galego nemesség is lassan elkasztíliaiasodott.
A nép által beszélt nyelv így egyrészt megőrizte ősi vonásait, másrészt kasztíliai szavakat, kifejezéseket vett át. Egy hasonlattal is rávilágíthatunk arra, hogy ezek után hogyan is viszonyul a portugál a galegóhoz. Valahogy úgy, mint a magyar a csángóhoz. A galegók, mint láttuk, a független portugál állam határain kívül rekedtek, akár a csángók Magyarországon kívül. Nyelvük ősibb vonásokat őrzött meg, mint a portugál – a magyarhoz viszonyítva a csángó is. A galego nemességet száműzték – csángó nemesség soha nem létezett. A galego írásbeliség, a kezdeti idők után, évszázadokig szünetelt – a csángó úgyszintén. A galego, az utóbbi három évtizedet leszámítva, soha nem volt hivatalos nyelv – a csángó sem. A galego egy másik nyelv befolyása alá került – a csángó ugyanígy. Csakhogy míg a csángó esetében ez – a román – egy másik nyelvcsaládhoz tartozik, a galego esetében – a kasztíliai – közeli rokon.
