A barikád egyik oldalán állók, sajnálattal ugyan, de megállapították, hogy a polgárok különböző módon kifejezett tiltakozásainak – legyen az villámcsődület, azaz flashmob, tüntetés, felvonulás, sztrájk, on-line petíció, éhségsztrájk stb. – nincs kézzelfogható eredménye. Mi több, még az igazságszolgáltatás döntése révén a tanároknak megítélt (visszaadott) fizetések sem jutottak az oktatók zsebébe – néhányan közülük éhségsztrájkoltak is jogaik elérése érdekében. Akkor mire számítsanak azok, akik „csak simán” tiltakoznak, fejezik ki mélységes elégedetlenségüket, ráadásul az igazságszolgáltatás, a hatalom egyik ága ítéletben nem foganatosította kérésüket, elvárásukat vagy akár jogaikat.
A barikád másik oldaláról olyan érvek hangzottak el, hogy bizonyos esetekben a politikum, különböző szinteken természetesen, de hallgat a választópolgárok szavára. Ellenkező esetben politikai öngyilkosságot követne el, ugyanis éppen azoknak a szavazatára van szüksége, akik éppen elégedetlenségüket fejezik ki. A politikus, az orátor egyik jellemvonása, képessége kellene legyen az, hogy 180 fokkal megváltoztassa az ellene összegyűlt tömeg vagy akár csőcselék álláspontját, véleményét.
A helyzet azonban akár zsákutcába is vezethet, ugyanis a politikus talán arra számít, hogy a „csendes többség” támogatja őt, így nem kell engednie az utca nyomásának. Ellenben az sem kizárt, hogy éppen az utca hangja mögött zárkózik fel a többség is. Nem mindenkinek adatik meg az a kiváltság, hogy több százezer polgár úgynevezett békemenetben vonuljon utcára, s egyértelmű támogatását fejezze ki a politikussal (vagy kormányával) szemben…
Internetes tiltakozásra példa, hogy számtalan egyetemista kérte az éjszakai 25-ös trolibuszjárat visszaállítását, amelyet a Kolozsvári Közszállítási Vállalat (RATUC) tavaly októberben váratlanul megszüntetett, s mégsem lett eredménye. A civil szféra, a polgárok viszont igen jelentős eredményeket tudhatnak maguk mögött az utóbbi időben. Gondoljunk csak az Arab Tavaszra, ebben az esetben elég csupán a több évtizedes diktatúráktól történő megszabadulást említeni. S a világ olyan régiójában, ahol az autokrácia évszázados hagyományt jelentett.
Nálunk az utca nyomására igen jelentős változások mentek végbe, mind helyi, mind országos szinten.
Vegyük sorba: a Kolozsvári Városi Tanács határozatot hozott arról, hogy a Monostor és a Hajnal lakónegyed közötti temető kápolnájában emberi krematóriumot létesít. Megjegyezném, hogy az épületet rendeltetésszerűen erre a célra is szánták, de a kommunista diktatúra idején mégiscsak túlzásnak vélték, hogy két ekkora lakónegyed között holttesteket égessenek. Elvégre ott pihen a munkásosztály. Most viszont lehetett volna, természetesen sokkal korszerűbb technológiával. Azzal teljes mértékben egyetértettem, hogy egy ilyen létesítmény nem ilyen helyre való, azaz nem két ekkora lakótelep közé. Egy krematóriumot, akárcsak máshol, a város szélére kellene építeni. Másrészt, a kivitelezők jóhiszeműsége ellenére, talán nem sikerült volna betartani a leírt műszaki megoldásokat. Talán gazdasági szempontból meg se érte volna nekik.
Visszatérve: eltekintve az ügy más jellegű részleteitől (a vallás szerepe, az ortodox egyház beavatkozása, egyes szavazócápa-politikusok menet közben történő csatlakozása), ebben az esetben a polgári társadalom különböző rétegeinek egyértelmű győzelméről beszélhetünk, ugyanis végül a városi tanács visszavonta a társulásra vonatkozó határozatot a krematóriumot létesítő céggel.
A másik mérvadó példa a Raed Arafat egészségügyi államtikár-helyettes becsületből történő lemondása volt. Megmozdult a társadalom, a Facebook közösségi oldalon még aznap elkezdődött a villámcsődület szervezése, amelyre Kolozsváron került sor első ízben. Ez országos elégedetlenséghullámmá nőtte ki magát, amely arra kényszerítette a kormányt, hogy lemondjon az egészségügyi törvénytervezetéről, visszavegye Arafatot a minisztériumba, továbbá Emil Bocot arra, hogy menessze Teodor Baconschit, a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) egyik alelnökét, aki történetesen a külügyi tárcát vezette. Ezen kívül egy évre felfüggesztették a regisztrációs adó kirovását előíró törvényt (habár most, a kormány lemondásával kétségessé vált az intézkedés életbe léptetése), mi több, lemondott Emil Boc miniszterelnök is.
Vajon az utca nyomására az államfő is távozik?
Természetesen, a fentiekkel nem azt sugallom, hogy az utcára vonuló polgárok szavára mindig hallgatni kell, hogy ezentúl a törvényt majd az utca hozza. Elvégre azért vannak a helyhatósági és parlamenti választások, hogy bizalmunkkal felruházva, a kiválasztottak gyakorolják a döntéshozás hatalmát. Nem lehet intézkedéseket hozni, majd rövid időn belül visszavonni, de amennyiben kirívóan antidemokratikus, polgárjogokat sértő vagy más jellegű intézkedésekről van szó, akkor igen, a polgároknak a választási ciklusok között is joga van beleszólni a dolgok alakulásába.
