László Ferenc sportújságíró, lapunk örök emlékű munkatársa 1974-ben államvizsgázott a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, dolgozatát pedig Murádin László nyelvész adta át néhány hete, adományként a László Ferenc Sportgyűjtemény számára. Ára az államvizsga-dolgozatról való közlés. Hát jól van, gondoltam, ekkora árat könnyedén megfizethetünk érte. Aztán fellapoztam a szakdolgozatot, és rádöbbentem: nagy bajban vagyok, mert azért a színvonalas munkáért ez a fizetség bizony csak tessék-lássék szintű lehet.

A dolgozat lapunk elődjének, az Igazság napilapnak ötévi irodalmi anyagát dolgozza fel, amelyek 1969 és 1973 között jelentek meg.

Néhányunkban frissen él az államvizsga élménye, többnyire tudjuk, hogy miről is van szó. Mégis meghökkentő László Ferenc szakdolgozatának formája, tartalma, nem utolsósorban pedig a kézzel fogható értéke. Mert az erdélyi magyar sportújságírás atyjaként emlegetett László Ferenc nem magának írta a dolgozatát, hanem kutatók számára, akiknek ilyen formában nem kell átlapozniuk a teljes archívumot, csupán az általa összeállított névjegyzéket kell felütniük, és világos „útjelző táblát” találnak, amely elvezeti őket a célszemélyhez.

László Ferenc a bevezetését követően az irodalom és az újságírás kapcsolatáról értekezik. Okfejtéséről sok mindent elárul a mottója: „Művelt országban az újság az irodalom küzdőporondja”. Hiába vélekedett így Kosztolányi, hiába tüntette fel László Ferenc jelmondatként a fenti idézetet... Amikor doktori képzésre jelentkezett a későbbiekben, nem fogadták meleg szívvel a sportújságírót, aki irodalomtudomá­nyokból szeretett volna doktorálni.

Amint kézbe vettem a szakdolgozatát, azonnal kikandikált belőlem egy kis lokálpatriotizmus, és kibédiként rákerestem Ráduly János nevére. Hátha... Csupán formaságból ellenőriztem le az archívumban, de nem csalódtam: 1970. augusztus 15-én valóban megjelent Nichita Stănescu Ochiul Ţării című versének Az ország szeme címmel a Ráduly-féle fordítása.

A szakdolgozat és a kutatómunka alapossága lenyűgöző: a cédulázó módszerrel történő anyaggyűjtés során 3122 cédulával dolgozott László Ferenc, és valamennyit gondosan csoportosított bizonyos szempon­tok alapján. Így aztán megtudhatjuk, hogy 1969 és 1973 között az Igazság 2520 irodalmi témájú írást közölt 522 szerzőtől – többnyire az akkori hétvégi irodalmi mellékletében. 2366 eredeti alkotás (próza, vers, drámarészlet, kritika, témába vágó jegyzet vagy interjú) mellett 154 fordítás jelent meg. A megjelent írások összesen 703 szerző nevéhez köthetők (az írás alanyait is beleszámolva).

László Ferenc még arról is pontos adatot közöl, hogy a fenti 703 közül 400 cédulán szereplő névhez csakis írás köthető, 122 szerzőről annak saját publikációja mellett a munkásságáról is értekezett a lap, a maradék 181 név viselőjéről pedig bírálat, interjú, jegyzet vagy beszámoló jelent meg, saját anyag nem. Soha senki nem fogja megkérdezni tőlünk, hogy hány cédulával dolgozott a néhai László Ferenc az államvizsga-dolgozatának megírásakor.

Nem is érdemes megjegyeznünk a számokat, csupán egyetlen „apróságot” vegyünk figyelembe: 1974-ben internet, számítógép, fizetség és különféle juttatások nélkül készült egy precíz nyilvántartás, amely csilleként szállítja a felszínre egy valóságos irodalmi kincsesbánya drágaköveit. Mindössze egy szakdolgozatról van szó. De amit benne találunk, az hirdeti egy technológia szempontjából ma már elavultnak számító korszak ésszel, kézzel, hozzáértéssel és türelemmel végzett munkájának alaposságát, amelyet ma már nehezebben tudnánk kivitelezni a digitalizálódó agyunkkal és a levéltári jegyzeteléstől elszokott billentyűzet-pötyögtetőinkkel.