Az ENSZ Közgyűlése azután foglalkozik ismét Koszovóval, hogy július végén a hágai Nemzetközi Bíróság ismertette állásfoglalását a koszovói függetlenség kérdésében. A Szerbia által feltett kérdést – miszerint a 2008 februárjában kihirdetett koszovói függetlenségi nyilatkozat ellentétes-e a nemzetközi joggal – a közgyűlés továbbította a taláros testületnek, és most ugyanez a fórum fog szavazni a tanácsadó véleményről. Ebben a bíróság kimondta: a pristinai deklarációnak nincs jogi relevanciája, vagyis nem lehet ellentétes a nemzetközi joggal.

Szerbia már alig egy héttel a hágai döntés után nyilvánosságra hozta annak a határozatnak a szövegét, amelyet szeretne elfogadtatni a ENSZ-közgyűléssel, és amely ellensúlyozná a Hágában elszenvedett diplomáciai vereséget. Szerbia az önálló szövegjavaslat ilyen sietős beterjesztésével fittyet hányt az Európai Unió kérésére, hogy Brüsszel és Belgrád dolgozzanak ki közösen egy határozattervezetet, és nyújtsák be azt az ENSZ-ben. Néhány szakértő meg is jegyezte, nem szerencsés, hogy Belgrád éppen azzal a klubbal dacol, ahová olyannyira szeretne mielőbb bekerülni. Úgy tűnik, a szerb lépés valóban elhamarkodott volt; miután a szervezet több befolyásos tagállama – köztük Nagy-Britannia, Franciaország és Németország – jelezte, lelassulhat Szerbia EU-integrációja, ha Belgrád nem vonja vissza a határozati javaslatot, vagy legalább nem módosít a szövegen, Boris Tadic elnök augusztus utolsó napjaiban bejelentette: Szerbia hajlandó módosítani a határozaton, és Brüsszelnek is elfogadható kompromisszumos megoldást találni. Erre tett, úgy tűnik, sikertelen kísérletet a szerb elnök kedd este Brüsszelben, amikor tárgyalt Catherine Ashton bárónővel, az EU külpolitikai főképviselőjével.

A 27-ek elsősorban két kitételt kifogásoltak a szerb előterjesztésben: az egyik az a megfogalmazás, hogy a szerb és az albán fél tárgyaljon Koszovó-ügyben „minden nyitott kérdésről”, mert ebben alig burkoltan benne van az a szerb követelés – amelyet a Koszovó önállóságát elismerő EU-tagállamok zöme mereven elutasít –, hogy nyissák meg újra a vitát a volt szerbiai tartomány jogállásáról. A másik törlendő rész az EU szerint a szerb ENSZ-határozati javaslatból az a kijelentés, hogy „az egyoldalú elszakadás nem lehet elfogadható módja a területi viták rendezésének”. A Koszovó függetlenségét elismerő EU-tagállamok szeretnék, ha valamilyen semleges megfogalmazás váltaná föl az „egyoldalú elszakadás” kitételt.

A szerbiai pártok és politikai elemzők megosztottak a kérdésben. Egyesek szerint a Nyugat egyszerűen ultimátumot intézett Belgrádhoz, és elfogadhatatlan, hogy gazdag és befolyásos országok ekkora nyomás alá helyeznek egy olyan kicsi és szegény országot, mint Szerbia. Mások viszont úgy gondolják, az európaiak egy ésszerű, semleges szövegváltozatot javasoltak, és Szerbia jobban járna, ha megállapodna Brüsszellel, és az EU támogatásával születne meg az ENSZ-határozat. Belgrádnak ez egyfelől azért lenne jobb, mert így jobban érvényesíthetné érdekeit – a Blic című belgrádi lap brüsszeli és washingtoni diplomatáktól úgy tudja, Szerbia szeretne különleges státust a szerb többségű Észak-Koszovónak és az Ibar folyótól délre elterülő enklávékban élő szerbeknek –, másfelől kérdéses, hogy Szerbia egyedül fel tud-e sorakoztatni elegendő ENSZ-tagállamot a saját szövegváltozata mellé. Vuk Jeremic a héten Lesothóban és Namíbiában járt, onnan üzenve: e két afrikai ország támogatja Szerbiát Koszovó ügyében. Közben Pristina sem tétlen; a koszovói állami vezetők Közép-Amerikában és az arab világban próbáltak támogatókat szerezni.

Megfigyelők szerint a Koszovóért folytatott szerb utóvédharc csak arra jó, hogy – ahogy az egyik szerb lap fogalmazott – Tadic elnök „PR-gépezete” elmondhassa, Belgrád mindent megtett a tartomány megtartásáért. A napokban Szerbiában megjelent közvélemény-kutatá­sok szerint ugyanakkor a szerb lakosságnak csak a töredékét – négy-kilenc százalékát – érdekli Koszovó; a déli végek helyett a munkanélküliséget, az alacsony fizetést, a növekvő árakat, a korrupciót és a bűnözést tartják igazi gondnak.