A miniszterelnök által végrehajtott személycserék nyomán a kormányból távozott a gazdasági miniszteri székből Adriean Videanu, helyére Ion Ariton került. Sebastian Vlădescu pénzügyminisztert Gheorghe Ialomiţianu váltotta fel, Gabriel Sandu helyett pedig mostantól Valerian Vreme irányítja a távközlési minisztériumot. A munkaügyi tárca új vezetője Ioan Botiş, aki a leváltott Mihai Seitantól vette át e tisztséget. Mihail Dumitru mezőgazdasági miniszter helyére Valeriu Tabărăkerült. Radu Berceanu eddigi szállítási és közlekedési miniszter feladatkörét Anca Boagiu vette át.
A pénteki sajtókommentárokban egységes a vélemény, hogy e személycserékkel Boc a nagyobbik kormánypártnak és a kormány egészének az egyre fokozódó népszerűtlenségét szeretné ellensúlyozni, tekintettel arra, hogy az utóbbi időben a Nemzetközi Valutaalap feltételeinek teljesítése érdekében drasztikus jövedelemcsökkentő intézkedéseket kellett végrehajtania.
Az elemzők azt is egyértelműnek tartják, hogy ez a kormányátalakítás a Traian Băsescu és a PD-L közötti feszültségek feloldását is hivatott volt enyhíteni. Az utóbbi években politikai körökben köztudottnak vélték, hogy a PD-L mögött gyakorlati irányítóként maga az államfő áll. Csakhogy az utóbbi időben a sajtó szerint kiéleződtek az ellentétek a PD-L kemény magját alkotó Berceanu és Videanu között.
A lapok tudni vélik, hogy Boc az előző napon eredetileg csak három-négy névvel állt elő. Az államfő azonban „mélyrehatóbb” átalakítást látott szükségesnek, elsősorban azt, hogy Videanu és Berceanu mindenképpen kerüljön fel a leépítendők listájára. Mivel Bocnak sikerült keresztülvinnie, hogy Sebastian Vlădescu pénzügyminisztert – Băsescu „kedvencét” – eltávolíthassa, kénytelen volt elfogadni a gazdasági és a szállítási tárca irányítójának a lecserélését is, ezt a párt vezetősége végül megszavazta.
Az ellenzéki szociáldemokraták és liberálisok ugyanakkor október második felében bizalmatlansági indítványt készülnek benyújtani a kormány ellen, bízva annak bukásában.
Az RMDSZ miniszterei a helyükön maradnak. Román politikai elemzők felhívják a figyelmet arra, hogy a PD-L csakis az RMDSZ-nek köszönhetően képes megtartani parlamenti többségét, amelyet az ellenzék most már törékenynek tart. A kommentátorok szerint a miniszterelnök a kormány egyre növekvő népszerűtlenségét akarta ellensúlyozni.