Bejártuk Bécset és Salzburg néhány nevezetességét, mint pl. a Hundertwasser által tervezett épületeket vagy Mozart szülőházát. Strassburg gyönyörű városában két napot tölthettünk, amelyből az egyiken várost néztünk, a másodikon pedig a parlamentben vehettünk részt különböző előadásokon és az Eurogame elnevezésű vetélkedőn. Különböző uniós problémákat tárgyalhattunk meg csapatokban, majd egy plenáris ülés keretén belül szavazhattunk, így véleményt nyilvánítva fontosabb kérdésekben. A jelen levő négy európai képviselőtől kérdezhettünk is, felmerült a görög gazdasági válság kérdése, az egészségügyé, valamint számos kényes témát érinthettünk, ilyen volt a kisebbségi kérdés. A nap a parlamentben rendkívül izgalmas és tanulságos volt a maga módján, ezután továbbutaztunk a divat városába, Párizsba. Valószínűleg mindenki számára felejthetetlen élmény volt a párizsi Notre-Dame és persze a város szimbóluma, az Eiffel torony is hasonló. Párizs volt az utolsó nagy megálló, az ezután következő délután megtekintettük Prágát, ami szintén gyönyörű, lenyűgöző volt. Egy éjszakát Budapesten töltöttünk, innen indultunk haza.
Tanulságos és megtisztelő volt az Európai Parlament képviselőinek helyén ülni a konferenciateremben. Ez a körút azonban nem csak ezt jelentette, hanem Bécs, Salzburg, Strassburg, Reims, Párizs, Prága és Budapest meglátogatását, megismerését, szép emlékeket, tanulságokat, fényképeket és videókat, más országok diákjainak barátságát. Ezt persze nem csak magunknak, hanem az Euroscola szervezőinek, a tanárainknak és nem utolsósorban az iskolának köszönhetjük. Ezúttal ismét köszönetet mondunk, hisz felejthetetlen élményeket jelentett számunkra ez a pár nap.