Traian Florea, a polgármesteri hivatal igazgatója elmondta, hogy már tegnap kora reggel a polgármesteri hivatal több tucatnyi alkalmazottja aláírta a polgármestert támogató nyilatkozatot. Az igazgató közölte, hogy a lakosság is aláírhatja az íveket, a polgármesteri hivatal ügyfélfogadó irodáiban.
Tegnap a Nagybányai Városi Tanács olyan határozatot fogadott el, amelyben azt kéri a bíróságot, hogy halasszák el 60 nappal az ítélet gyakorlatba ültetését, hogy a polgármester tudja átadni hivatalát zökkenőmentesen utódjának.
A Kolozs megyei ítélőtábla szerdán hozta meg az elöljárót szabadságvesztésre ítélő döntést, így a rendőrök már csütörtökön éjszaka elszállították lakásából, és bezárták. A PNL Máramaros megyei szervezetének vezetői ennek ellenére úgy döntöttek, hogy ők is csatlakoznak a polgármesteri hivatal alkalmazottai által kezdeményezett szimpátiatüntetésekhez. – Szolidárisak vagyunk Cristian Anghellal, és gyűjtést kezdeményezünk a bíróság által megítélt 394 ezer euró kártérítés egy részének összegyűjtése érdekében – mondta Gavril Ardusătan, a PNL máramarosi szervezetének a regionális titkára. A korrupciós bűncselekmény miatt vétkesnek talált polgármester ugyanis a bíróság szerint ekkora összeggel károsította meg a város költségvetését egy felülértékelt ingatlan megvásárlása nyomán.
Romániában először George Becali üzletember letartóztatásakor rendeztek az emberek szimpátiatüntetést a rendőrségi fogda előtt, szabadon engedését követelve. A krajovai polgármesteri hivatal alkalmazottai is hasonló akciót kezdeményeztek, amikor nemrég letartóztatták Antonie Solomont, Olténia fővárosának a polgármesterét.