Az RMDSZ egykori Kolozs megyei szenátora ezt annak kapcsán jelentette ki, hogy a pénteken Sepsiszentgyörgyön megrendezett Székely Önkormányzati Nagygyűlésen a Magyar Polgári Párt önkormányzati képviselői annak a kérésnek adtak hangot, hogy Székelyföldön a magyar nyelv legyen a második hivatalos nyelv. Eckstein-Kovács szerint ez a követelés egyáltalán nem túlzott, ami azt jelentené, hogy teljes körű kétnyelvűség érvényesülne a régióban. Az elnöki tanácsadó szerint azonban ehhez az intézkedéshez szükség van az alkotmány módosítására, így például az alaptörvény 13. cikkelyéhez, amely kimondja, hogy Romániában a hivatalos nyelv a román, hozzá lehetne illeszteni például, hogy régiók szintjén egyéb nyelvek is a hivatalos nyelv státusát élvezhetik.
A tanácsadó kételyeinek adott hangot, hogy a mostani alkotmánymódosítási tárgyalások során sikerül megszerezni a pártok kétharmados többségének a támogatását egy ilyen módosítás végrehajtására.
Eckstein-Kovács a nemzetállam fogalma kapcsán kijelentette, hogy Románia korszerűségének a jele lenne, ha az alkotmányból törölnék ezt a fogalmat, és a lakosság komfortérzete is nőne ezáltal. Hangsúlyozta, hogy nem az elnöki hivatal álláspontját fejezi ki.
Hamut szórt a fejére amiatt, hogy nem figyelmeztette idejében az államfőt: ne március 15-ére, a magyarság nemzeti ünnepére hívja össze a parlamenti pártokat konzultációra az alkotmánymódosításról. Eckstein-Kovács azzal magyarázta a figyelmetlenségét, hogy csak a napra összpontosított, és nem nézte meg a naptárban, a hétfő éppen március 15-ére esik.
Székelyföld területi autonómiájának a követelése kapcsán a tanácsadó kijelentette, hogy az legitim kérés, hiszen nem vonható meg egyik közösségtől sem az a jog, hogy saját maga fölött rendelkezzen. A régió szegénységére vonatkozó aggályok kapcsán Dél-Tirolt említette példaként, amely az autonómia kivívása után Olaszország egyik leggazdagabb területévé vált. Eckstein-Kovács azonban hozzá tette, nem tudja most, hogy a különleges autonómia státusát élvező Székelyföld életképes lenne-e vagy sem