Mindannyian jól tudjuk, hogyan viszonyulnak a hatalom egyes képviselői hozzánk, magyarokhoz. Na persze, kisebbségiekhez. Négy év kivételével immár kilencven éve. Persze volt néhány rövid ereszdmeg időszak, amikor kevésbé éreztették velünk kedvenc vesszőparipájukat. Az egységes nemzetállamot és az ezzel járó egyetlen, kizárólagos, úgynevezett hivatalos nyelvet.

Az évfordulós rendezvényen nem mindenről esett szó. Nem ez volt a cél. Nem ez volt a tervezett műsorban. Csak az a néhány személy, aki tudott róla, érezte ismét – mert illetékes gondoskodott róla, hogy érezzék – azt, hogy a mi nyelvünk, s vele együtt magunk is, szülőföldünkön csak megtűrtek, másodrendűek vagyunk.

Jó három héttel a Takács Gábornak és Balázs Lászlónak a megemlékezéshez kötődő könyvjegy (ex libris) és bőrplasztika tárlata és a vele együtt megtartott éves közgyűlés előtt a városháza illetékese rábólintott a KLMT rendezvényére. A Társaság kétnyelvű falragaszt nyomatott ebből az alkalomból és egy példányt március 5-én, egy nappal a rendezvény előtt, kifüggesztett a torony bejáratára. A városháza részéről a toronybeli rendezvényekkel foglalkozó hölgy ekkor megütközve kérdezte, hogyhogy ez meg ez lesz itt, mikor itt esküvőt tartanak és a torony le van foglalva. Amikor kiderült, hogy korábbi, a KLMT-nek adott beleegyezését már nem vonhatja vissza, kijelentette, az eseményt meghirdető falragasz csak egynyelvű lehet. Vagyis román nyelvű. Amennyiben a meglevőt nem távolítjuk el, az esemény nem lesz megtartva.

Irodavezetőnk erre nagyot nyelt, s hogy ne adj isten, nehogy baj legyen, gyorsan kinyomatott egy egynyelvű falragaszt, amit ki is függesztett a torony bejáratára. A kétnyelvűt viszont nem vette le.

Szombaton Kelemen Hunor művelődési miniszter, Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzul, Egyed Ákos, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke és László Attila alpolgármester jelenlétében minden további nélkül megnyílt és lezajlott a rendezvény. A kétnyelvű plakát ekkor már nem volt az ajtón.

A tárlat megnyitása után a kiállított műveket a földszintről el kellett távolítani, mert más rendezvény következett, miközben a KLMT-közgyűlés az emeletre vonult.

Másnap a kiállítás visszaköltözhetett a földszintre, de a barokk zenei rendezvény idejére ismét föl kellett vinni az emeletre, majd ezután megint a földszintre. Úgy látszik, a felelősnek nemcsak a kétnyelvű plakát, hanem maga a rendezvény sem volt ínyére. És azért vacakolt annyit, mert megbánta, hogy egyáltalán rábólintott a KLMT-rendezvénynek a Szabók tornyában való megtartására.

Hétfő délelőttre a román nyelvű hirdetés is eltűnt az ajtóról. A felelős hölgy persze tagadta, hogy ehhez köze lett volna.

Hát így állunk. A korábbi magyarfaló polgármester távozása után majdnem hat évvel, a városházán még nem zökkentek ki a régi kerékvágásból. Bár a kormány már évekkel ezelőtt elfogadta a regionális és kisebbségi nyelvek védelméről és támogatásáról szóló törvényt, bár az ország vezetői gyakran hivatkoznak arra, hogy a nemzetiségi kérdést nálunk minden más országnál jobban, példaértékűen megoldották, a városházán ezt jó sovén hozzáállással egyesek úgy értelmezik, hogy magyarul továbbra is pofa be. Tilos bármit is kiírni.

Láthatatlanná tételünk megtartásának ez a legjobb módszere.

A kávészünetben a kétnyelvű hirdetés ügyét Kelemen Hunor tudomására hoztuk. Azt kérdezte, mit tett László Attila alpolgármester? Semmit, mert eddig nem volt tudomása az ügyről. De remélhetőleg most fog intézkedni.