röviden ezzel a Costache Negruzzi-tól származó idézettel lehetne jellemezni a román politikai életben zajló legújabb botrányt, nevezetesen Mircea Geoană „visszahívási” kísérletét a szenátus éléről. A fenti mondat Negruzzi Alexandru Lăpusneanulcímű novellájában hangzik el, amely – kissé más körülmények között ugyan – szintén a hatalomról, annak megtartásáról, illetve a sunyiskodó, balkáni politizálásról szól valamiképpen. Mert mi is történik alapjában véve? A kormányon lévő Demokrata–Liberális Párt (PD-L), az RMDSZ-el (többé-kevésbé) egyetemben, menesztené a szociáldemokrata párti Mircea Geoană-t a szenátus éléről. Azzal érvelnek: a hatékonyság érdekében a kormánykoalíciós pártoknak kellene vezetniük a parlament két házát is, hogy a kabinet által beterjesztett törvények ne akadjanak el a törvényhozási folyamatban. (Létezik egy „hivatalos” indoklás is, amely Geoană valamiféle „bűnét” kéri számon, ám az még inkább mondvacsinált, mint az előbbi).

Hát persze, hogy a hatékonyság érdekében. Szóba sem jöhetne más indoklás, csakis a kormányzási hatékonyság, amelynek „áldásait” nap mint nap érezzük a saját bőrünkön.

És persze, hogy a kormánypártnak kell vezetni a parlament két házát is (alsó, felső – király, ász, fűzném hozzá), no meg a „független” igazságügyet, az alkotmánybíróságot, az ugyancsak független civil szervezeteket, sőt, az én, a te, az ő, egyszóval a mi házunkat, s ha kérhetném, akkor a barátaim házát is, ők ugyanis pillanatnyilag nincsenek itthon, és nem ártana, ha valakik hatékonyan vezetnék az ő házuk ügyeit addig is. Körülbelül ilyen érvrendszer alapján magyarázható meg Geoană „felfüggesztése” is, ennél átlátszóbb érvelést ugyanis nehezen találhattak volna ki, valljuk be őszintén. A vak is láthatja, hogy ilyen képzavarral éljek, mire megy ki a játék: egyetlen kézben összpontosítani a hatalmat, vagyis az elnöki és miniszterelnöki pozíció mellett az állam második számú tisztsége, a szenátusi elnökség is legyen „narancssárga” színezetű. Lassan, de biztosan haladunk a hatalomnak egyetlen kézben való összpontosítása felé, és hogy kié ez a kéz, azt természetesen mindannyian tudjuk.

Hogy Geoană „visszahívása” (itt legszívesebben a „kinyírása” szót használnám, hiszen sokakat inkább ez a szándék vezérel, mintsem a „kormányzási hatákonyság”, beleértve néhány saját pártjabélit is, mert vannak egy páran), vagy visszahívási kísérlete a PD-L-s, RMDSZ-es, és„független” szenátorok részéről tulajdonképpen alkotmányellenes, az nem sokat nyom a latban, hiszen jól tudjuk, „a lehetőségek országában” élünk, ma alkotmányellenes, holnap már nem az, ezen ne múljon a dolog. De hogy az RMDSZ miért vesz részt ezekben a balkáni típusú politikai játszmákban, azt elég nehéz megérteni. Bárhogyan is tekintsük, olyanfajta hitelvesztés ez, amely elég sokat fog ártani az elkövetkezőkben. Még akkor is, ha ezt az akciót most úgy is vehetnénk, mint egyfajta RMDSZ-es „számlaegyenlítést” Mircea Geoană felé, aki talán most fizeti meg az árát annak a vehemens ellenállásnak, amikor a 2008-as választásokat követően PSD-s pártelnökként határozottan kijelentette „az RMDSZ-el egy kormánykoalícióban? Nem, nem, soha”!