– Tíz évvel ezelőtt szembesültünk azzal a lehetőséggel, hogy megszüntetik az utolsó vegyes tagozatos líceumban is a magyar tagozatot. Ezért összeültünk és felvázoltuk, hogy miként erősíthetnénk meg mi magunk a magyar tagozatot, hogyan alakíthatnánk ki ennek a közösségnek az egyedi arculatát. Már a legelején egyetértettünk az általunk fontosnak tartott értékekben: közösségépítés, polgári felelősségvállalás és kezdeményezés, csapatmunka és többirányú fejlődés. Ezeknek az értékeknek a szellemében indítottuk be hagyományossá vált, igényes és élménydús tevékenységeinket, mint például a Hója erdői ügyességi vetélkedőt, mely az év elején összerázza a diákságot; a tematikus kirándulások hosszú sorát, melynek a honismereti oldala nagyon kihangsúlyozott. Emlékszem a legelsőre, a válaszúti népdal kirándulásra. Elmentünk Válaszútra, zenekart fogadtunk, volt ének- és tánctanítás, csoportvetélkedő, Kallós Zoli bácsi vezette körbe a gyerekeket a nagy gonddal kialakított múzeumában. Sok év után ismét magyar aligazgató felelt a magyar tagozatért, és ez azóta is így van. Iskolaújságot indítottunk, vetélkedők sorát szerveztük diákjaink számára, hogy minél több élmény szilárdítsa a közösségünket. Másrészt egyértelmű volt annak a szükségessége, hogy iskolánkat népszerűsítsük, megmutatkozzunk a közvélemény előtt, és ezáltal diákokat vonzzunk iskolánkba. Kétévi szünet után sikerült egy teljes létszámú és színvonalas 9. osztályt indítanunk, és azóta is életképes líceumi tagozatunk van. Munkánk legfőbb elismerése az, hogy végzőseink hozzánk irányítják ismerőseiket, testvéreiket.

Mivel eleinte nem támaszkodhattunk semmilyen intézményre, csupán saját erőnkre, rájöttünk, hogy szükség van egy alapítványra, amely jogi személyiséget ad a mi tagozatunknak. Így jött létre a Donát Alapítvány, negyedünk névadója után, amely a Donát negyed magyar kulturális életének felvirágoztatását tűzte ki célul az iskolán keresztül. Ezt éppen tíz éve, március 15-én hoztuk létre, az ökumenikus istentisztelet után mentem el bejegyeztetni, egy nagylelkű, de magát megnevezni nem kívánó támogatónk jóvoltából, aki a bejegyeztetéshez szükséges összeget adományozta. Ebből az alapítványból tudjuk fedezni a rendezvényeink költségeit, jutalmazni a kiváló teljesítményű diákokat, szociálisan támogatni a rászorulókat. Mostanában egyre több szülő ismeri fel azt, hogy az alapítványnak adott két százalékkal gyermeke iskolai életét teheti gazdagabbá – idézte fel az indulást Zsigmond Ilka. – A csapatunk akkor nagyon összekovácsolódott. Először kisebb lélegzetű dolgokkal foglalkoztunk, de abban az évben elkezdtük az iskolabörze szervezését, ami nagy népszerűségnek örvendett. Összehívtuk mindazokat a gyermekeket a környékről, akik felső tagozaton, Kolozsváron akartak tanulni, és meghívtuk az összes iskolát, hogy népszerűsítsék magukat. Ezt azóta is minden évben megszerveztük. Idén tartjuk meg a tizedik Iskolabörzét abban a formában, ahogy ez megszokottá vált, hiszen jövőtől nagy változtatásokat végzünk rajta a megváltozott helyzethez alkalmazkodva.

Hasonlóan alakult a folytatás is, amelyről az elnök az időközben hozzánk csatlakozó Fórizs Enikő magyartanárral közösen számolt be. Szavaik nyomán olyan iskolai művelődési élet bontakozott ki, amely nem csak oktatja, de lelkileg is gazdagítja, neveli a diákokat. Kiderül, hogy a magyar tagozatos diákok körében nagyon népszerűek a pontszerző versenyek, amelyeket e-mailben küldenek el a diákoknak, arra ösztönözve őket, hogy minél jobban megtanulják az internetes keresés céltudatos módszereit. A diákok általában izgatottan várják ezeket a kérdés-csokrokat és szép eredményeket érnek el a pontvadászatban, amelynek természetesen a jutalma sem marad el. A kirándulások is az ismeretek bővítéséről szólnak, ilyenkor a diákok élményszerűen ismerkednek Erdély tájegységeivel, kultúrájával, építészetével, népviseletével, műemlékeivel. Mindezekről fotók százai tanúskodnak, ahogyan az évenként ismétlődő iskolanapi rendezvényekről is, amelynek keretében a diákok tág teret engedhetnek ötleteiknek, kreativitásuknak.

– A munka, amit itt végzünk, a hivatásunk – mondja Zsigmond Ilka, hozzátéve: minden tanár, aki eljön ide tanítani, általában „ittragad”. Fórizs Enikő egyetértően mondja: három éve dolgozik a Ghibuban, és a közösség tartja itt: – Nagyon jó a kapcsolat a tanárok között, remekül tudunk együtt dolgozni, és tudjuk, hogy amit meg kell tennünk, azt megtesszük. Mindenki tudja a dolgát. Fontosnak tartjuk azt is, hogy itt a közepes képességű gyermekek is megnyilvánulhatnak, megtalálják a helyüket. – Úgy érezzük, hogy van ebben az iskolában valami, ami megkülönbözteti más intézményektől – veszi át a szót Zsigmond Ilka. – Itt mi szabadon megvalósíthatjuk az ötleteinket, rugalmas a helyzet, támogatjuk egymást és a diákok igényei szerint szervezünk. Az igazgatóság is támogat minket. És fontos hogy a diákokkal is nagyon jól együttműködünk – mondja, majd kiderül, hogy a tíz év munkájának jutalma az, hogy törekvéseik visszhangra találtak a diákok egy meghatározó csoportjában.

– Egy idő után úgy tűnt nekünk, hogy mi, felnőttek, mintha már nem lennénk a legalkalmasabbak arra, hogy egy gyermek igényei szerint szervezzünk, ehhez sokkal jobban értenek a korban hozzájuk közelebb állók – mesélik a tanárnők. Ebből a felismerésből táplálkozik az a gyakorlat, hogy elemistáknak az általános iskolások, nekik pedig a felső tagozatosok szerveznek programokat. Közülük kerültek ki az animátorok, akiket élménypedagógiai módszerekkel képeztünk ki, és ebből az együttműködésből azóta több, nagyon sikeres rendezvény is született, amit a fiatalok teljes felelősséggel szerveztek meg. Az animátorok létszáma pedig azóta is növekszik, idén már 55 önkéntes segít a március 15-i, gyermekeknek szóló rendezvény lebonyolításában. – Ezt az iskolánkban már két ízben megszerveztük, de most szeretnénk bárki számára elérhetővé tenni, ezért a Szent Mihály-templom plébániáján kaptunk helyet hozzá, és amíg a szülők részt vesznek az ünnepi istentiszteleten, addig a gyermekeket várjuk a játszóházba. Tíz forradalmi helyszínt létesítünk, ahol a gyermekek belekóstolhatnak, átélhetik a forradalmi eseményeket – mesélik a tanárnők. Ötletekből nincs hány: a kicsik ágyút formázhatnak, osztrák katonákkal harcolhatnak, zászlót, kokárdát készíthetnek, nyomozhatnak a császári ellenségek után. Mindezt pedig a szervezők szeretnék egyfajta módszertani nappá is tenni, hogy az odalátogató pedagógusok ötleteket meríthessenek.

– Azért vagyunk mi ilyen jó csapat, mert muszáj volt megtanulnunk új dolgokat: újságot szerkeszteni, weboldalt létrehozni és ezt a tudást át tudtuk adni a diákjainknak, akik erre fogékonynak bizonyultak. De ugyanígy szeretnénk átadni az ötleteinket másoknak is, elérhetővé tenni például az élménypedagógiát. Néhány évvel ezelőtt vettünk tudomást az élménypedagógiát népszerűsítő mozgalomról és rögtön úgy éreztük, hogy ez közel áll hozzánk. Ilyen jellegűek voltak addigi rendezvényeink is, de most már lehetőségünk nyílt tudatosan elmélyíteni érdeklődésünket és tanulni mások tapasztalataiból annak láttán, hogy mennyire tetszik a gyerekeknek ez a megközelítés. Mindehhez továbbra is az alapítványon keresztül látjuk az utat.

– Büszkén tekintünk vissza az elmúlt tíz évre, jeleit látjuk annak, hogy mások is értékelik a munkánkat, diákjaink és szüleiknek egyre nagyobb része, de iskolánkon kívül is ismert kis csapatunk összetartásáról, kezdeményezéseiről. A legfontosabb a számunkra, hogy jól érezzük magunk ezen a munkahelyen, értelmes munkát végezhetünk, fejlődhetünk és még az is megadatik néha, hogy az eredményeit is megláthassuk. Sok nehézség ért bennünket, de mindig adott a Jóisten jó embereket, iskolán belül vagy azon kívül, akik segítettek. Köszönet érte mindannyiuknak. Nagy tervekkel tekintünk a jövőbe, sok munkakedvvel, ötlettel. Az elmúlt tíz évre pedig úgy, mint egy gyermeki nagy kalandra. Szép volt, örvendek, hogy részese lehettem.