Fontos kérdés: vajon mennyire akarják? Mit, mennyit ér meg nekik egy csökkentett létszámú egykamarás parlament kiharcolása, amely iránt oly (ál)szentül elkötelezték magukat az államfőválasztáshoz kapcsolt népszavazáskor? Hogyan lesz ehhez kétharmados parlamenti támogatás? És egyáltalán ... Sikerül-e, és ha igen, hogyan sikerül rávenni például a szenátust arra, hogy megszavazza saját felszámolását?

Az államfő hétfőre hívta konzultációra a parlamenti pártokat ebben az ügyben. Az alkotmánymódosításról szóló egyeztetések-alkudozások minden bizonnyal meghatározzák majd a törvényhozási ülésszakok hangulatát – fölösleges feszültségeket keltve. Az egykamarás parlamentprojekt ugyanis sokkal inkább szemfényvesztés, nem pedig a demokrata-liberálisok szívügye, akik alkalomadtán hajlandók lennének busásan ellentételezni a támogatást.

Az egykamarás parlament mellett érvelőknek könnyű dolguk van Romániában: az elmúlt húsz évben a törvényhozóknak sikerült alaposan lejáratni az intézményt, amelynek jóhírnevét, a politkai elit remélt megújulását az egyéni választókerületes rendszer bevezetése sem hozta meg. Sőt! Az orosz rulettszerű mandátumosztásnak köszönhetően talán még több, a tisztségre alkalmatlan személy jutott be a parlamentbe, mint a kifogásolt listás választáskor. A két ház hatásköre közti, már-már groteszk helyzeteket eredményező átfedéseket a korábbi alkotmánymódosítás sem tudta teljesen kiszűrni. Azok a pártok, amelyek ugyan nem értenek egyet az egykamarás törvényhozással, rendszerint elismerik a rendszer anomáliáit, amit a felsőház hatáskörének, rendeltetésének átszervezésével akarnak áthidalni. S ha ez a közvéleményt „megnyugtatja”, akár valamivel kisebb létszámmal. (Hogy ne mondják ... ) Băsescuék demagóg kezdeményezése – „léhűtőből” kevesebb is elég a parlamentben! – ugyanis a vártnál népszerűbbnek bizonyult a választók körében, nem lehet válasz nélkül hagyni, még akkor sem, ha hivatalosan a referendum eredménye semmire sem kötelezi a törvényhozást.

Ennek ellenére az egykamarás parlament nem jelent prioritást a román politikai elit számára. Egyetlen olyan ok sem mutatkozik, ami miatt legalább a PD-L-nek megérné az erre vonatkozó alkotmánymódosítás kiharcolása, az ehhez szükséges támogatás megszerzésének az ára sokkal nagyobb, mint hozadéka. Az egykamara-projekttel, jól tudjuk, egész más volt a cél: mozgósítás céljából született a kezdeményezés a megtépázott népszerűségű, új mandátumáért ádáz harcot folytató Traian Băsescu megsegítésére. A népek azonban komolyan vették, olyannyira, hogy a referendum érvényesre, mi több eredményesre sikeredett, ez pedig most lépésre kényszeríti a kezdeményezőket. Az ellenérdekelt pártok – köztük az RMDSZ is – nem mert arra buzdítani, hogy a választók ne vegyenek részt a referendumon, hiszen attól tartottak, ez majd távol tartja a szavazókat az elnökválasztástól is, a szorosnak igérkező versenyben pedig minden szavazat számított. Tanulságosak voltak az 2007-es EP-választások, és a hozzájuk csapott referendum az egyéni választókerületekről. Az akkor távolmaradásra buzdító pártok saját csapdájukba estek, a választók ugyanis az európai parlamenti képviselők megválasztására sem tülekedtek, aminek következtében a PD-L aránytalanul sok mandátumot nyert. Az üzenet, hogy a választópolgárok menjenek csak szépen el szavazni az elnökjelötekre, de nem-mel voksoljanak a referendumon, a jelek szerint nem volt elég hangsúlyos, még a különben fegyelmezettnek ismert magyar közösség körében sem.

Egyes elemzések szerint az esetleges alkotmánymódosításnak egyetlen komoly célja van: az egykamarás parlament leple alatt úgy módosítani az alaptörvényt, hogy az lehetővé tegyen harmadik elnöki mandátumot Basescu számára. Ezt cáfolják azok, akik szerint ezzel a szégyenteljes trükkel Băsescu olyannyira lejáratná magát, hogy akkor se nyerné meg az újabb mandátumot, ha az alkotmány erre lehetőséget adna. A PD-L-s Cristian Preda tegnapi érvelése szerint Romániára a legjobban a félelnöki rendszer illik, francia mintára. Az ötlet talán nem véletlenül épp most merül fel, de ha sikerül is ilyen formán módosítani az alkotmányt, az visszamenőleg, tehát Traian Băsescura semmiképp sem lesz érvényes. Azt pedig, gondolom, egyetlen PD-L-s sem kívánja, hogy valamikor – amikor már nem Băsescu lesz az elnök, merthogy egyszer ez a pillanat is elérkezik – egy szociáldemokrata „félelnöklete” alá kerüljön pártjuk és az ország.

Băsescunak két lehetősége lett volna – vagy akár még mindig lehet – bebetonozni hatalmát. Erős elnökként – tényleg egy francia típusú félelnöki rendszerben – irányítani az országot, vagy ennek hiányában egy erős párt támogatásával, egy kényelmes parlamenti többséget szerzett politikai alakulat élén. Az első forgatókönyv immár okafogyott, hiszen Băsescu „nem éri meg” a félelnöki rendszert. A második pedig nagyjából akkor bukott el, amikor meghiúsult a kétfordulós egyéni választásos rendszer bevezetése, ami a „győztes mindent visz alapon” kényelmes többséget eredményezett volna a PD-L számára. Ezt viszont semmiképp sem váltja ki az egykamarás, csökkentett létszámú parlament, valami mást kell kitalálnia elnökünknek ahhoz, hogy hatalmát elnöki mandátumának lejárta után is megőrizze.

S hogy mégis mi lesz a tétje az alkotmánymódosításról szóló konzultációknak? Különösebben semmi. Legfennebb az, hogy Băsescuék vállvonogatások közepette – rajtuk ugyan nem múlott! – a parlamenti székecskéikhez ragaszkodó ellenzékre mutogatva végképp letudják, leveszik az egykamara-projektet napirendről. A szociáldemokraták, liberálisok, illetve az RMDSZ pedig magyarázkodhat felcsigázott választóik előtt.