Az elmúlt két évtized bebizonyította, hogy a Kolozsvári Magyar Opera az Erkel-kultusz nyomába szegődött, ez az egyetlen olyan magyar nyelven játszó operatársulat, amely a teljes erkeli életművet bemutatta és műsorán tartja. Felmerül tehát a kérdés, mi indokolja a Brankovics újboli színreállítását. Ennek két oka is van. Az opera első bemutatója egybeesett a délszláv háború eseményeivel. Az azóta eltelt idő módot ad az események újraértékelésére, aktualizálásra, történelmi analógiák keresésére. „Az üzenet lényege nem sokat kopott: a hatalom, a politika csak a népakarattal összhangban válhat a történelem igazi formálójává. A Brankovics György mostani kolozsvári műsorra tűzése tehát az opera közéleti és művészeti hitvallása is” – írja Kereskényi Hajnal az opera műsorfüzetében. Lássuk, hogyan vélekedik erről Selmeczi György, az opera karmestere és rendezője, egyben átdolgozója, dramaturgja is: „...a shakespeare-i modellt híven követő dráma, melyről ha lehántjuk a kor kötelező pátoszát, ott áll előttünk az egyetemes európai történet meghatározó drámai konfliktusainak sora. S most, a XXI. század elején a dráma sugallata felidézi bennünk az elmúlt évtized szomszédunkban zajló délszláv háborújának rettenetes képeit, és arra késztet, hogy átéljük azokat a kínzó dilemmákat, amelyek korunkban éppoly érvényesek, mint Erkel vagy Hunyadi korában. Sejteni véljük, hogy minden háború végeredményben vallásháború, hogy a történeti megggyőződés eszményei és torzulásai minden korban újrateremtődnek és »mutálódnak«, magyarként pedig újraismerkedhetünk a vesztes fél lélektanával. Az árulás természetrajza – akár alcíme is lehetne ez a Brankovics-operának: arra figyelmeztet, hogy a tények, a súlyosbító és enyhítő körülmények burjánzó szövedékében a történelmi ítélet felelőssége egyként nyomaszt valamennyiünket.”

A másik ok, ami indokolja az opera újra rendezését, szakmai.

Erkel gondosan megválogatta operáinak témáit, és elmondhatjuk, hogy mindig is vonzó gondolatnak tartotta a kiváló magyar drámák megzenésítését. Nem volt azonban szerencséje hozzá méltó szövegkönyvíróval találkoznia. Az is tudott, hogy munkásságában lelkes társakra lelt fiaiban, akik másolták, letisztázták a kottaanyagot, helyenként belejavítottak kézirataiba. A Brankovics esetében ez a kisegítő munka meglehetős konfúz helyzetet teremtett. Az eredeti kézirat hitelesnek tekinthető mása az Országos Széchényi Könyvtárban található, ennek alapján meg lehet állapítani, hogy az opera nem mindenik része tekinthető egyértelműen Erkel Ferenc munkájának. A különböző másolatok, a hagyomány uralta tétovázások ártottak az operának, amelyet ennek ellenére kritikusok egész sora Erkel művészetének csúcspontjaként értékel. Kézzelfogható igény tehát a zenei anyag átdolgozása, rövidítése (a Selmeczi-féle átdolgozásban az opera kétfelvonásos), hozzáigazítása a korszerű törekvésekhez. Ez természetesen csak a színpadi dimenzió átértékelésével lehetséges. A szándékot Selmeczi nagyon pontosan meg is fogalmazza: „A színpad, a korszerű színházi gondolat prímátusa új életet adhat Erkel operáinak.”

A csütörtökön, március 11-én este fél 7 órától kezdődő bemutató előadás szereposztása a következő: Brankovics György, szerb despota – Sándor Árpád; Mara, a leánya – Covacinschi Yolanda; István és Gerő, fiai – Bardon Tony, ill. Maneszes Márton; Murát nagyvezír – Daróczi Tamás m. v.; Cselebi aga – Szilágyi János; Hunyadi László – Naphegyi Béla; Székely László – Bancsov Károly; Lázár, Brankovics bizalmasa – Mányoki László. Közreműködik az opera ének-, zene- és balettkara. Koreográfus Németi Sándor m. v. Karigazgató Kulcsár Szabolcs, koncertmester Barabács Sándor, Ferenczi Endre. A színpadi zenét hangszerelte a Vujicsics együttes. Díszlettervező: Venczel Attila. Jelmeztervező: Starmüller Katalin. A rendező munkatársa: Gombár Annamária. Rendezte és vezényel: Selmeczi György.